Összeállt síelőink olimpiai csapata a február 12-én kezdődő vancouveri ötkarikás játékokra, a férfi alpesi sízők válogatóversenyei végeztével Kovács Barna szövetségi kapitány Bene Mártonnak szavazott bizalmat. A Fullsport SC 23 esztendős sportolójának ez lesz az első ötkarikás szereplése, s óriás-műlesiklásban, valamint műlesiklásban állhat rajthoz.
– Már négy éve, Torino előtt is közel álltam a részvételhez, akkor azonban az utolsó szétlövés után az volt a vélemény, hogy még túl fiatal vagyok… Akkor elhatároztam, hogy a Vancouverig hátralevő négy esztendőben minden erőmmel az olimpiára összpontosítok. A játékokon a becsületes helytállás a célom, ami azt jelenti, hogy az óriásműlesikló és műlesikló futamokat is szeretném értékelhető eredménnyel befejezni. Ha a középmezőnyig eljutok, már elégedett leszek – nyilatkozta Bene Márton. Vancouverben a magyar női alpesi szakágat Berecz Anna és Döme Zsófia képviseli, míg sífutásban Tagscherer Zoltán és Viczián Vera állhat rajthoz. Sílövészetben Tagscherer Imre a válogatóversenyeken jobbnak bizonyult Gombos Károlynál, így ő az első számú tartalék, azaz visszalépés esetén szintén utazhat Kanadába. Az már korábban eldőlt, hogy rövid pályás gyorskorcsolyában hét, műkorcsolyában három magyar versenyző szerzett kvótát.
Győz az igazság vagy újabb fejezet jön a boszorkányüldözésben?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!