Városházi iroda és jogkörök az MSZP-s kormánybiztosnak? Horváth Csaba (MSZP) Bajnai Gordon kormánybiztosaként továbbra is használhatja a 2006-ban új bútorokkal felszerelt városházi irodáját annak ellenére, hogy több mint két hónapja megszűnt főpolgármester-helyettesi pozíciója – értesült lapunk. Horváth, aki hetekkel ezelőtt bejelentette, rendet rakott a BKV-nál lapunk számára tegnap elérhetetlen volt. Érdeklődésünkre a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája közölte: Horváth Csaba ebben az irodában november 20-a óta kizárólag képviselői minőségében fordul meg. A hivatalos magyarázat szerint a főpolgármester-helyettesi irodát ma már az MSZP fővárosi frakciója használja. Az ügyben a Fidesz fővárosi képviselőcsoportja Tiba Zsolt főjegyzőt kérdezte arról, hogy Horváth képviselőnek miért jár a hivatalban a mai napig „volt főpolgármester-helyettes” megszólítás, és pontos törvényi megjelölést kértek a „Budapestért felelős kormánybiztos” törvényben rögzített jogköreiről. (Sz. Zs.)
Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a BKV-nál elkövetett valamennyi bűncselekményt felderítsük – jelentette ki múlt hét csütörtökön Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya, és ennek szellemében szállta meg a rendőrség tegnap reggel a BKV fővárosi székházát. A házkutatás eredményeként délután előbb gyanúsítottként hallgatták ki Antal Attilát, majd ezt követően őrizetbe is vették a BKV korábbi vezérigazgatóját, akinek az előzetes letartóztatását is indítványozták a Fővárosi Főügyészségnél. Tóth tájékoztatása szerint a keddi házkutatásra azért volt szükség, mert a közlekedési vállalat által kötött öszszes tanácsadói szerződést át akarják nézni, de eddig nem kaptak meg minden dokumentumot a cégtől. Úgy tudjuk, a nyomozók olyan szerződéseket kerestek, amelyeket két korábbi vezérigazgató, Antal Attila és Balogh Zsolt írt alá. Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója lapunknak megerősítette, a nyomozók több száz, 2007. január 1. és 2008. szeptember 1. közötti tanácsadói szerződést foglaltak le a BKV-nál.
*
Ez pedig az Antal–Balogh-szerződések vizsgálatát valószínűsíti, hiszen Antal Attila 2007. januártól 2008. márciusig, míg Balogh Zsolt (megbízott vezérigazgatóként) 2008 márciusától szeptemberig állt a BKV élén. Székelyné a tegnapi házkutatásra úgy reagált, hogy a BKV minden rendelkezésére álló szerződést átadott a nyomozóknak, de az előfordulhat, hogy a rendőrség által keresett szerződések már korábban eltűntek a közlekedési vállalattól.
A rendőrség tegnap gyanúsítottként hallgatta ki Antal Attilát, majd ezt követően őrizetbe is vették a BKV volt vezérigazgatóját, aki vallomást tett, de a gyanúsítás ellen panasszal élt. Antal január 14-én titoktartási kötelezettségére hivatkozva még nem volt hajlandó válaszolni azokra a kérdésekre, amelyeket a közlekedési vállalat gyanús ügyeit vizsgáló fővárosi bizottság tett fel neki. A volt vezérigazgató akkor azt mondta, a vizsgálóbizottságnak egyrészt nincs megfelelő felhatalmazása, másrészt olyan ügyekkel foglalkozik, amelyek folyamatban lévő büntetőeljárásokat érintenek. Antal tegnap már a titoktartásra nem hivatkozhatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Teve utcai épületében, ahol a nyomozók hűtlen kezelés gyanújával hallgatták ki. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője elmondta, az őrizetbe vételre azért volt szükség, mert Antal súlyosan megszegte a vagyonkezelési kötelezettségét: „Szükségtelen és indokolatlan szerződéseket kötött, illetve indokolatlanul magas öszszegű végkielégítések kifizetését engedélyezte.” Azt is megtudtuk, nemcsak a BKV székházában, de a korábbi vezérigazgató lakásán is jártak tegnap a nyomozók, ahol számítógépeket és iratokat foglaltak le. A BRFK szóvivője Balogh Zsolt működésével kapcsolatos kérdésünkre nem volt hajlandó válaszolni de közölte, nem kizárt, hogy lesznek további gyanúsítottak a BKV-nál. Antal Attila betegségére hivatkozva azután mondott le a BKV vezérigazgatói posztjáról, miután botrányba fulladt a közlekedési cég 2008 elején bejelentett csuklósbusz-beszerzése. A BKV akkor 60 darab használt busz szállítására írt ki pályázatot, amelyre – a személyre szabott feltételek miatt – az egyetlen jelentkező az az Alfa Busz Kft. volt, amelynél Antal fia dolgozott. „Mondhatnám azt is, akik és amit akartak elérték, félreállok” – írta lemondási közleményében Antal, akinek 667 ezres havi fizetése duplájára emelkedett volna és prémiuma az évi 27 millió forintot is elérhette volna, ha nem kényszerül lemondásra. A Hagyó Miklós emberének tartott Balogh Zsolt – aki számos nagy összegű, gyanús végkielégítést és Szalainé továbbfoglalkoztatási szerződését is aláírta – a végkielégítési botrány kirobbanása után vezérigazgató-helyettesként hagyta el a céget.
A rendőrség már 2008 áprilisa óta nyomoz a BKV botrányos ügyei kapcsán: jelenleg is több száz volt BKV-s dolgozó, esetenként tízmilliós nagyságrendű végkielégítését vizsgálják, akár 70 cég is érintett lehet a 2003 óta megkötött gyanús tanácsadói és kommunikációs szerződésekkel kapcsolatban, az MSZP-s Hagyó Miklós sajtósa, Horváth Éva munkavégzés nélküli foglalkoztatásának és a tavaly decemberben kirobbant vesztegetési ügy szálai is a BKV-hoz vezetnek.
Lapunk szombaton számolt be az újabb botrányos BKV-megállapodásokról: mivel a teljesítés nélküli vagy hiányos igazolásokkal szereplő szerződések a hűtlen kezelést gyanúját valószínűsítik, ezért Kocsis István feljelentést tett a BRFK-n. A listában többek között két olyan szerződés is szerepel, amelyet a BKV Horváth Éva élettársának cégével kötött még 2007-ben az Antal Attila által vezetett közlekedési társaság, de „kábeltelevízós felmérésért”, díszpáholy- és VIP-bérletekért is fizetett a cég.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!