Kisajátított tragédia. Zsidó találmánynak nevezte a holokausztot Tadeusz Pieronek, Krakkó püspöke. Az ismert lengyel lelkész a PAP jelentése szerint a Pontifex.roma internetes honlapnak nyilatkozott ekképp, kiemelve, hogy Izrael a megemlékezéseket előszeretettel használja propagandacélokra. Pieronek nem vitatta, hogy a koncentrációs táborokban meghaltak többsége zsidó volt, ám mint hangsúlyozta, a náciktól szenvedtek eleget például az olaszok, a lengyelek vagy a cigányok is. Éppen ezért nem lehet ezt a tragédiát propagandacélokra kisajátítani, figyelmeztetett a püspök, emlékeztetve a palesztinokra is, akiknek a jogait folyamatosan sérti Izrael. (MN)
Olyan jövőről álmodom, amelyben nincs helye gyűlöletnek, háborúnak és antiszemitizmusnak – jelentette ki Simon Peresz a német parlamentben mondott beszédében. Az izraeli államfő a holokauszt egyik legfőbb tanulságaként említette: a világ soha többé nem tűrheti el azokat a vérszomjas diktátorokat, akik demagóg álarc mögé rejtőznek, és gyilkos jelszavakat hangoztatnak. A Bundestag 1996-ban nyilvánította a zsidó holokauszt emléknapjává január 27-ét. Netanjahu, Kaczynski és holokauszt-túlélők is részt vettek tegnap az egykori auschwitzi haláltáborban tartott megemlékezésen. Netanjahu előző nap Varsóban fejet hajtott a gettó egykori gyülekezőhelyénél létesített emlékműnél. Erről a térről küldtek német náci megszállók 1942-ben 300 ezer zsidót a fővárostól száz kilométernyire kialakított treblinkai haláltáborba.
XVI. Benedek pápa elítélte tegnap a holokauszt borzalmát és a náci Németország által létrehozott haláltáborok hallatlan kegyetlenségét. A pápa iszonyatosnak és embertelennek nevezte a haláltáborokat. Elie Wiesel Nobel-díjas író közben ismét felvetette az olasz parlamentben tegnap elmondott beszédében, hogy XII. Pius pápának annak idején fel kellett volna lépnie a holokauszt áldozatainak védelmében. Auschwitzban több millióan – zsidók, cigányok, lengyelek, szovjet foglyok – vesztették életüket. A tábor bejárata feletti hírhedt feliratot (Arbeit Macht Frei) nemrég ellopták, a rendőrségnek azonban sikerült visszaszereznie; a három részre tört feliratot egyelőre nem tették vissza eredeti helyére. Közben félmilliárd eurós, pótlólagos nyugdíjkifizetésre számíthatnak az egykori gettók kényszermunkásai – közölte tegnap az észak-rajna-vesztfáliai tartományi szociális bíróság.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!