Jelképesnek is tekinthetjük, hogy az áramszolgáltató krónikus tartozás miatt kikapcsolta az áramot a debreceni Aranybika Szállóban, ezért a vendégeket ki kellett költöztetni. Nem az a lényeges ebben, hogy mostantól a tulajdonos és az áramszolgáltató cég vitatkozik azon, kinek van igaza, és jogos volt-e a drasztikus lépés megtétele, hanem hogy megint elesett egy biztosnak vélt végvár. Az Aranybika Debrecen egyik látványossága volt, amely nélkül nem szokás elképzelni a várost. Szinte olyan, mint az ide kötődő Csokonai emléke vagy a református kollégium. Igazodási pont. Nem mellékesen az ország egyik legpatinásabb szállodája, hiszen a Bika család telkét és kőházát 1690-ben vásárolta meg a város, és 1699-ben alakították fogadóvá. A vasból vert, rézzel bevont, öklelő bika 1810-ben került a homlokzatra, attól kezdve hívják Aranybikának.
Ha végiggondoltuk a történetet, ideje elszomorodnunk. Az egykor Steindl Imre tervei szerint kibővített, majd 1915-ben Hajós Alfréd útmutatása szerint újjáépített, olasz kőfaragómesterek által díszített épületet, amely valamikor Széchenyi István, Deák Ferenc, Wesselényi Miklós, Vörösmarty Mihály, Móricz Zsigmond és Nagy Imre átmeneti szállása volt, már a késő szocializmusnak sikerült megrontania. Akkor kapott méltatlan új szárnyat, és ezt a sértést azóta nem sikerült kihevernie. Megjegyezzük, Debrecen belvárosának sem. Aztán jött a rendszerváltoztatás, nyomában a privatizáció, és most épp ott tartunk, hogy a szálloda tulajdonosa ellen csődeljárás folyik.
A folytatást talán jobb, ha nem ismerjük. Mert nem lenne jó már ma tudni, hogy az a sors vár a Bikára, mint a szebb napokat látott pécsi Nádor Szállóra, amelyik húsz éve vakablakokkal nézi a Széchenyi teret, és egyre kisebb az esélye a feltámadásra. Nem lenne jó végleg elveszíteni ezeket a történelmi értékű épületeket. Akkora vadkapitalizmus talán még sincs.
origo.hu
Egy perc alatt 800 ezret keresett a magyar sztár a fővárosi megbízással
