Tegnap Nicolas Sarkozy francia elnök megnyitotta a davosi Világgazdasági Fórumot, amely az előzetes várakozások ellenére távolról sem csak az optimista kilátásokkal foglalkozik majd. A hangulatot jól jellemzi, hogy az eseményen előadást tartó Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem professzora minden eddiginél borúsabb jövőt jósolt Kelet-Közép-Európának, a legveszélyeztetettebb országok között hazánkat említve. Véleménye szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatása ellenére is kockázatosnak számít a magyar és több más európai állam gazdasága, mivel a nemzetközi hitelekkel csak időt nyertek, de „nem mindegyik tud megbirkózni a kihívásokkal”. Az IMF korábbi közgazdásza a Der Standard osztrák lapnak adott interjújában hangsúlyozza: nehéz lesz minden országot megmenteni, s „Európában látunk mi még államcsődöket az elkövetkezendő években”.
– Amíg kedvező feltételekkel pénzhez jutnak a túlköltekező államok, addig még megmenekülhetnek az államcsődtől – fogalmazott a professzor, aki Ukrajnát, Lettországot, Romániát, Magyarországot és Görögországot említette a legproblémásabb államok között. Rogoff elsősorban Kelet-Európában látja a legtöbb kockázatot, de a térségben erős banki jelenléttel rendelkező országok számára is nehéz időszakot jósol. A térségünkben működő pénzintézetekkel kapcsolatban a davosi fórumra időzítette felmérését a Lombard Street Research kutatóintézet, amely megállapítja: Magyarország gazdasági növekedési kilátásait az fenyegetné a legjobban, ha a külföldi bankok levennék a kezüket a hazánkban működő leányvállalatokról. Az elemzés, amelyet a Bloomberg hírügynökség közölt, kiemeli: Magyarország lehet az egyetlen olyan régiós ország, ahol idén is tovább zsugorodik a gazdaság.
– A magyar gazdaság teljesítménye esett vissza a legnagyobb mértékben a visegrádi országok közül, ráadásul ez az egyetlen olyan állam, amely az államcsőd elkerülése érdekében nemzetközi hitelintézetek segítségére szorult – állapítja meg a Bloomberg. A felmérés szerint a térségben leánybankokkal rendelkező pénzintézetek arra kényszerülhetnek, hogy mérsékeljék érdekeltségeik támogatását, s korlátozzák a devizában nyújtott hitelezést. A Lombard elemzése szerint a banki visszavonulásnak hazánk látná a kárát a legjobban, mivel nálunk a leggyengébb a gazdaság.
A davosi fórummal kapcsolatban Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász is megszólalt, aki a találkozók gyakori résztvevője volt eddig. Véleménye szerint „a globalizációval kapcsolatos eufóriát, amely Davost évekig jellemezte, mára aláásta a globális válság”. Hasonlóan pesszimista gondolatokat fogalmazott meg a fórum alapítója, Klaus Schwab, aki szerint „jelenleg nincs mit ünnepelni”.
Fontos területet foglalhatott el az orosz hadsereg















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!