Munka és család

Hazánkban a felmérések szerint több gyereket szeretnének a polgárok, mint sok más európai országban, s mégis kevesebb születik meg, mint ahányat szeretnének, s mint ahányan az összehasonlításul vett országokban végül megszületnek. Miért? A kérdésre adandó felelet számos elemből tevődhet össze.
Ha abból indulunk ki, hogy valóban több gyermekre vágyódnak az egyének, ahhoz természetesen szülőpárra van szükség. Bizonyos, hogy a jelenlegi társadalmi jelenségek, az alacsony számú házasodás, a gyakori válás, az egyedül gyermeket nevelők magas száma nem kedvez annak, hogy az anya ráadja a fejét a gyermekvállalásra. Hiszen nem tudhatja, hogy nem marad-e egyedül gondjaival. Köztudomású, hogy egy keresetből tisztességesen nevelni, több gyermeket különösen, aligha lehet. Van természetesen tartós együttélési forma is, ami manapság gyakorivá vált, s itt megoszlik a teher. Tulajdonképpen nagyon furcsa, hogy a formaságoktól való idegenkedés, az elköteleződés kinyilvánításától való félelem ehhez vezetett. Csak-csak ott bujkál a jelenségben az eleve létező fenntartás a holtomiglan-holtodiglan kimondásával kapcsolatosan. Társadalmunknak éppen ezért feltétlenül rehabilitálnia kell a család szerepét, megbecsültségét, mint a gazdaság és társadalom alapegységét. A lelkileg egészséges jövőbeni generációkért. Ez valóságos forradalom lenne a mai, énközpontú individualista világban.
Van azonban egy másik, nagyon fontos és igen gyakorlatias eleme a gyermekvállalásnak: a létbiztonság, ami a munkajövedelmek megszerezhetőségéből fakad. Nagyon sokan azért nem vállalkoznak, egyének és párok gyermek vállalására, mert saját létbiztonságukat sem látják garantálva. Magyarországon viszonylag alacsony volt a munkanélküliség, ámbár most, a válság hatására, jelentősen megnőtt. A korábbi években az alacsony szám, amelyre büszkék voltunk, párosult azzal a megállapítással, hogy nagyon kicsi viszont nálunk az aktivitás rátája. Vagyis, kevesen voltak munka nélkül azok közül, akik kerestek munkát; viszont kevesen kerestek munkát. Alacsony tehát a társadalomban a munkát végzők hányada. A statisztika szerint jó tíz ponttal lemaradunk Európa mögött, az Egyesült Államokról nem is beszélve. Ezt a tevékenységét a közelmúltban lezáró, a kormány által felkért nyugdíjkerekasztal reformjavaslatainál is folyton hangsúlyozták, hiszen a szétosztható jövedelem a társadalomban valóban attól függ, mennyien és milyen hatékonyan dolgoznak. Már-már holmi szégyenbélyeg van rajtunk, mintha az lenne az általános, hogy mi, magyarok nem akarunk dolgozni. (Van ilyen is.) Folyamatosan hangsúlyozzák, hogy növelni kell a munka világába bekapcsolódók arányát, a nőkét például. Fontos itt aláhúzni: a statisztika szerint a nálunk teljes időben foglalkoztatottak adata nem tér el az európai átlagtól.
Miről is beszélünk akkor? Arról, hogy a statisztika foglalkoztatottnak tünteti fel Nyugaton az akár egy órát dolgozókat is, s így, a részfoglalkoztatásúakat beszámítva, az átlag már jóval magasabb az EU-ban, mint hazánkban. Nem csoda. Nálunk a részfoglalkoztatottak aránya 4 százalék, az EU-27 átlaga 18 körül van, de a nyugat-európai átlag 25 százalék. Nem is beszélve Hollandiáról, ahol mintegy 40 százalék! A munkaadók felelőssége lenne ilyen lehetőségeket kínálni. (A közszférában csak a múlt év decembere óta van erre elvi lehetőség nálunk.) A munkaadók szövetségei viszont azzal érvelnek, hogy éppen a munkavállalók nem akarják ezt a lehetőséget igénybe venni. Ez bizonyára igaz és érthető is a jelenség. Hiszen a nyugatihoz képest nagyon alacsony magyar bérekből még akkor is nehéz megélni, ha nyolcórás munkaidőben alkalmaznak valakit. Különösen, ha valaki egyedül neveli gyermekét. Még akkor is, ha kap szerény támogatást. A négyszer, ötször akkora bérek esetében Nyugat-Európában nyilván segít a háztartásoknak, ha mondjuk az édesanya napi néhány órás munkát vállal. Feltéve, hogy a gyermekfelügyelet és -gondozás infrastruktúrája is adott.
Nem a helyzet puszta ecsetelése céljából íratnak le e sorok. Nyilvánvaló, hogy a demográfiai problémák megoldása szempontjából kulcsfontosságú, a gazdaság növekedése céljából pedig szintén roppant hasznos lenne a rugalmas munkavállalási lehetőségek biztosítása. Az erkölcsi megújuláson túl ezzel kell kezdeni a munkát, ami előttünk áll. Természetesen mindenekelőtt munkalehetőségek kellenek. Ehhez pedig tőke. De vannak megoldások, ahol helyes államháztartási reformokkal, okosabb, takarékosabb gazdálkodással felszabadíthatók e célra jövedelmek, s máris léphetünk egy kicsit előre.

A szerző közgazdász