Nem baj, ha a darab szórakoztat

Pénteken mutatják be a Pesti Magyar Színházban Joseph Kesselring Arzén és levendula című krimivígjátékát Béres Ilona és Csernus Mariann főszereplésével. Az Abbyt alakító Béres Ilonával a feszített tempójú próba közben a színház büféjében beszélgettünk. Örökségről és tervekről.

Frank Capra rendezésében az Arzén és levendula világsikert aratott, színházakban is jól futott. Önnek milyen emlékei vannak a darabról, hisz a pesti színházak is előszeretettel tűzték műsorra egy időben?
– Bennem él az az előadás, amelyet még Várkonyi Zoltán rendezett a Pesti Színházban. A két öregaszszonyt akkor Bulla Elma és Sulyok Mária alakította. Joseph Kesselringet a vénlányokról szóló műve miatt, amely a második világháború alatt játszódik az amerikai Brooklynban, azonban sokan támadták, mert hullákról és sorozatgyilkosokról szól, pedig angyali humor és szelíd irónia jellemzi. A köztiszteletnek örvendő Brewster nővérek a család és meleg otthon nélkül élő idős agglegények utolsó óráit próbálják könnyebbé tenni: örök álomba itatják őket egy pohárka ribizliborral.
– Ön szerint van a darabnak a mai korra reflektáló üzenete?
– Nem kell mindent aktualizálni, a jelenre vonatkoztatható üzenetet keresni. Nem megvetendő, ha egy darab szórakoztatni kívánja a nézőket. A Pesti Magyar Színház repertoárján is vannak keményen aktuális darabok, mint például A szecsuani jólélek, amely rezonál a mai korra, problémákra. Ebben a darabban semmi nincs kifacsarva, semmi nincs a feje tetejére állítva.
– Iglódi István utolsó döntése volt, hogy színpadon láthassa ezt a darabot.
– Igen. Ő maga Várkonyi-tanítvány volt, imádta ezt a fekete humort, ezt a stílust. Az volt a vágya, hogy Pinczés István rendezze a darabot a nagyszínpadon, míg ő a házi színpadon játékmesterként a szereplőkkel finomítja a beállított jeleneteket, letisztázza a helyzeteket, elszöszöl a jellemekkel.
– December elején halt meg Iglódi István. Egy társulat számára a legnehezebb időszakban kellett próbálniuk.
– Nagyon nehéz periódus van a hátunk mögött, hisz elvesztettük direktorunkat. És közben a kiírt igazgatóválasztás miatt is izgulnunk kellett. A társulat egy emberként állt ki Őze Áron mellett, aki olyan változásokat szeretne, amelyeket az egész csapat elfogad. Sok reformra van szükség, olyan induló erőkre, mint amit Őze Áron, Sipos Imre és Guelmino Sándor testesít meg. Ők hárman nem vasseprűvel akarnak söpörni, hanem lépcsőfokonként kívánnak célokat elérni.
– Amíg a MASZK Országos Színészegyesület elnöke volt, állandó harcot folytatott a Pesti Magyar Színház szakmán belüli elfogadásáért. Ön szerint az új vezetés színházi koncepciója hozhat változást?
– Remélem, hogy a szakmában is rendeződik majd a színház viszonya, és csillapszik az ellenállás a társulattal szemben. A szakmai bizottság elnöke, Ascher Tamás, aki tudvalevőleg a trendi színházi vonal képviselője, Máthé Gáborral együtt támogatta Őze Áronék népszínházi koncepcióját. Felelős döntést hoztak, hisz nemcsak a pályázatot olvasták el, hanem előadásokat is megnéztek. Az nyilvánvaló, hogy az Arzén és levendula nem követi az új vezetőség irányvonalát. Ez a darab örökség, amelyet kegyelettel és a legjobb tudásunk szerint kell végigvinnünk. Az ő belépőjük Molnár Ferenc Liliomja lesz Guelmino Sándor rendezésében.
– Készül újabb szerepre?
– Hatvanéves koromban szinte mindent játszottam, de ebben a derékszíj-összehúzós időszakban a vendégjátékok szünetelnek. De hetven felé közeledve bőven elég, amit a Pesti Magyar Színházban most játszhatok.