Szerencsétlen lövés. Tiltakozók vették körül tegnap a kabuli amerikai katonai támaszpontot, miután egy NATO-hoz tartozó egység agyonlőtt egy helyi vallási méltóságot. Mohammad Junasz molla fiaival együtt várakozott autójában, hogy a NATO-konvoj elhaladjon mellettük, amikor az egyik járműből tüzet nyitottak rájuk. A hadsereg vizsgálatot ígért az ügyben, részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak, a helyi rendőrség pedig szétzavarta a tüntetőket. (MN)
Gordon Brown a hetven ország és nemzetközi szervezet részvételével összehívott értekezlet kezdetén kijelentette, a találkozó célja annak a feltételrendszernek a felvázolása, amelynek alapján megkezdődhet az ellenőrzés átadása az afgán fegyveres erőknek, írta az MTI. Brown kijelentette, az értekezleten egyezség jön létre arról, hogy az afganisztáni nemzeti hadsereg létszáma októberre eléri a 134 ezret, jövő októberre pedig meghaladja a 170 ezret. Az afgán rendőrség létszáma ugyanezen időkeretben 109 ezerre, illetve 134 ezerre emelkedik.
A konferencia résztvevői végül megállapodtak abban, hogy az idei év végén megkezdődik a biztonsági ellenőrzés átadása az afgánoknak, és három éven belül már az afgán fegyveres erők adják a biztonsági ellenőrzést ellátó alakulatok létszámának többségét. Emellett a kabuli kormány lehetővé teszi a visszailleszkedést a társadalomba azoknak a tálib ellenállóknak, akik lemondanak az erőszakról.
A brit kormányfő felidézte, hogy a nemzetközi közösség eddig 11 milliárd dollár adósságteher-könynyítéssel segítette Afganisztánt. Brown bejelentette, hogy nemzetközi pénzalapot hoznak létre a „béke- és visszailleszkedési program” finanszírozására. Ennek célja gazdasági alternatíva megteremtése, elsősorban azoknak, akik egyéb lehetőség híján a fegyveres felkeléshez csatlakoztak. Azokkal a felkelőkkel szemben azonban, akik nem hajlandók elfogadni a társadalmi visszailleszkedés feltételeit, a nemzetközi koalíció „továbbra is kénytelen katonai eszközökkel fellépni” – mondta a brit kormányfő. Szakértők szerint jelenleg Afganisztán 34 tartománya közül 33-ban a tálibok árnyékkormányt állítottak fel, így kérdéses, hogy szükségesnek látják-e a fegyver letételét.
Hamid Karzai afgán államfő szerint hazájának akár másfél évtizedig is szüksége lehet külső segítségre. Szóvivője a konferencián közölte, a tálibokat is meghívják arra a törzsi gyűlésre, amelyen megvitatják Karzai béketervét.
Publicisztika a 6. oldalon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!