Politikai vérdíj az MDF-ért

Már átadták és átvették a politikai vérdíjat az MDF-ért. A hírek szerint Magyar Demokrata Fórum– Demokratikus Centrum néven jelölnek korábbi magyar demokrata és szabad demokrata személyiségeket az országgyűlési választásra. Ez az új Demokratikus Centrum igazából a régi Demokratikus Chartát támasztja fel, még az azonos rövidítés, a DC is a folytonosságot fejezi ki. Miniszterelnök-jelöltként aztán az MDF első miniszterelnökével homlokegyenest ellentétes politikust léptettek színre. Az 1990-es Antall Józsefet az 1990-ben szocialista országgyűlési képviselő, majd 1995-ben kormánytag Bokros Lajosra cserélték. Politikai vérdíjat ezekért a cserékért adtak és vettek át. Mindez a hazai politikai alvilágban zajlott és zajlik. Legmélyebbre pedig ott azok süllyedtek, akik addigi éltető hagyományukat és közösségüket dobták oda a vérdíjért. Amúgy aprópénzre kell gondolnunk, néhány MDF-es ügyintéző ideig-óráig tartó politikai szereplésének támogatására. Nyomorúságos és szégyenletes ez a történet. Csak hát végül nemzeti érték semmisült meg, és ezzel szembe kell néznünk.
De miben is álltak ezek a cserék? Az MDF jelenlegi ügyintézői mindent feladtak, ami az 1987-es lakiteleki nyilatkozat és az 1990-es kormányprogram óta az eredeti értékrendet és politikai irányultságot jelentette. A nemzeti, polgári, keresztény- konzervatív arculat helyett nemzetek feletti baloldali neoliberális törekvéseknek nyitottak utat. Ez utóbbi törekvéseket 1992-ben a Demokratikus Charta terelte egy részvénytársaságba, szabad demokrata és szocialista együttműködés keretében. A Demokratikus Charta attól fogva élethalál-küzdelembe kezdett az MDF vezette konzervatív jobboldal ellen. Politikai vérdíjat is így tűztek ki az eredeti irányultság félresiklatásáért, a szervezeti egység felmorzsolásáért. Erre a vérdíjra az első pillanattól akadtak jelentkezők: 1992 és 2010 között az MDF-ben egymást érték a szakadások. A politikai alvilági művelet most ért célba.
Közben a Demokratikus Charta is felbomlott. A kezdeményező és haszonélvező szabad demokraták pártként megbuktak, a nemzetek feletti pénzpiac hazai helytartóiként viszont még elégséges anyagi és kapcsolati tőkével rendelkeznek. Ennek segítségével ütötték nyélbe a Demokratikus Charta utódszervezetét, a Demokratikus Centrumot. Itt is cseréltek. Hazai fogódzót az MSZP helyett most az MDF ügyintézői kínáltak. A szabad demokraták belső és külső érdekcsoportja ezzel az átrendezéssel többszörösen nyerne. Esélyhez jutnának a folytonosságra a felső döntéshozásban. A szocialisták mellett továbbra is a baloldalt erősítenék, illetve az MDF táborának megtévesztésével és beolvasztásával a jobboldalt gyengítenék. Most, 2010-ben a baloldali szocialisták és neoliberálisok a Fidesz kétharmados győzelmétől rettegnek. A Demokratikus Centrum talán ebből az arányból is lecsípne.
Látnunk kell, hogy ebben a politikai alvilágban minden szereplőt vereség fenyeget, és a menekülés kényszere hajt. Az 1992-es Demokratikus Charta szabad demokratái és szocialistái szembefordultak a nemzettel, válaszul a nemzet többsége elfordult tőlük. Az MDF ügyintézői 2004-től az örök nyertesnek mutatkozó Demokratikus Chartához kötötték érdekeiket. Rövid távra játszottak, hosszú távon vereségbe sodródtak. Napjainkban ezért hajtja őket is a menekülés kényszere. Zsarolhatóvá váltak, és most már nem bírnak ellenállni a zsarolásnak. Utolsó csereértékül Antall József megtagadását követelték tőlük. Antall Józsefet tehát Bokros Lajosra cserélték.
Példátlan eset, hogy kit és mit cseréltek itt kire és mire. Antall József az 1990-es közjogi rendszerváltozás korszaknyitó magyar államférfijaként marad fenn a történelemben. Bokros Lajos a korszak egyik erre-arra csapongó pénzpiaci világkalandorának számít, magyarországi vendégszereplésekkel. Antall József fiatal tanárként, pályakezdő történészként részt vett az 1956-os népi-nemzeti forradalomban. Büntetésül a szellemi és a politikai közélet peremére szorították. Kutatóként mégis sajátos eszmetörténeti munkásságot fejtett ki. Nemzeti, polgári, keresztény-konzervatív értékrendjére pedig sokoldalú jövőképet épített fel – és amikor elérkezett az idő, a megvalósításban is feladatot vállalt. Az 1987-es lakiteleki mozgalomból kibontakozó MDF elnökeként és miniszterelnökeként az 1956-os hagyomány folytatását és megújítását tűzte ki célul. Magyarság és európaiság kölcsönösségében gondolkodott:
„Ha nem tudjuk összefogni a népi-nemzeti mozgalom, a polgári demokrácia és az agrárdemokrácia közép felé húzó erőit a kereszténydemokráciában megnyilvánuló világnézeti irányzatokkal, akkor érdemtelenek leszünk Európa és utódaink megbecsülésére. Másrészt helytelen dolog politikai hiányérzetekre, maradékvásárra politikát építeni. Azzal a törekvéssel, amely a politikai életben a helyüket nem találókat, a különböző pártokból kiesetteket akarja összeboronálni és valamilyen ködös centrummozgalommal megjelölni – azzal nem értek egyet. Ilyen szervezetnek nincs helye egy modern és tartós parlamenti demokráciában”. Bizony, az MDF mai ügyintézői érthettek volna a szóból.
Már a Demokratikus Charta elvadult támadására válaszolva, 1992-ben Antall József így fogalmazta meg államférfiúi hitvallását: „Addig állok az MDF és a kormány élén, ameddig a magyarság iránti töretlen elkötelezettségnek, a parlamenti demokrácia és a jogállamiság alapelveinek eleget tehetek. Olyan felszólításoknak nem fogok ijedtemben vagy rossz megítélés következtében engedni, amelyek a hatalom átadását jelentették a történelem során Kun Bélának vagy Hitlernek”. Ezeket az összefüggéseket a történész pontosan ismerte. Kun Béla útját a tanácsköztársasági diktatúrához az 1918-as baloldali liberalizmus és az 1919-es kommunista internacionalizmus kövezte ki. Az államférfi 1992-ben ilyen formán vezette vissza a szálakat a Demokratikus Charta elődjeihez.
Bokros Lajost merőben más természetű pálya és szerep jellemzi. Érettségi után, 1973-ban a rosztovi szovjet pénzügyi főiskolára jelentkezett. Hazatérve átmenetileg a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult. Önéletrajza szerint 1978 körül Panama és Costa Rica egyetemein tűnt fel. Diplomát is akkor szerzett – a hely megjelölése nélkül. A hely szelleme egyébként sosem kötötte. Pénzpiaci szakértői és vezetői beosztásokban megfordult a hazai Pénzügykutató Intézetnél, a Magyar Nemzeti Banknál, a Budapesti Értéktőzsdénél, az Állami Vagyonügynökségnél, a Budapest Banknál, valamint a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap amerikai, európai és ázsiai központjainál. Professzorrá és vezérigazgatóvá is kinevezték Soros György nyitott gazdaságot és nyitott társadalmat hirdető Közép-Európa Egyetemére. Közben 1990-ben a szocialisták országgyűlési képviselője lett, 1995-ben a szocialista–szabad demokrata kormányban pénzügyminiszteri tisztet kapott. Pártpolitikai téren 1990-től az MSZP-hez hajlott, 1995–96 után a felbomlásig a Demokratikus Charta neoliberális élcsapatához szegődött.
„Sok privatizáció, kevés állam” – összegezte egy 2006-os nyilatkozatban. Ennek a célképzetnek a jegyében vállalta volna a hazai kormányválság pillanataiban, 2009. március 9-én az MSZP–SZDSZ–MDF ötletszerű válságkoalíciójában a miniszterelnöki megbízatást. A szocialisták visszautasították az önjelölést. Bokros Lajos erre az MDF listavezetőjeként, neoliberális-neokonzervatív programmal hirtelen európai parlamenti mandátumot kaparintott meg magának. Most, 2010-ben újólag miniszterelnök-jelölti szerepben tetszeleg, vesztes csoportocskákba kapaszkodva.
Sereg nélküli vezér? Inkább a hazai politikai maradékbolt üzletvezetője, aki olcsó portékával csalogatja a vásárlókat. Ha aztán Budapesten be kell zárni a boltot, Bokros Lajos a brüsszeli parlamentben üldögélve újabb forrás és színhely után néz. Ország, nemzet, közösségvállalás? „Saját egyéniségem nagyobb súllyal esik latba” – magyarázta egyik korábbi irányváltását.
Erre a Bokros Lajosra cserélték Antall Józsefet az MDF mai ügyintézői.
Az 1987-es lakiteleki alapítás és az 1990-es kormányprogram irányultságának képviselői nem követték az önfeladást. Párttagságuk vagy tiltakozó kilépéssel, vagy törvénytelen kizárással 2004-ben megszűnt. Értékőrzési szándékkal megalapították a Nemzeti Fórum Egyesületet, és 2006-tól a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségben teszik dolgukat. Az egyesület nem folytat tagtoborzást. Az 1987-es és 1990-es szellemi és politikai holdudvar mégis, így is önként velük maradt. Most ebből az eredeti és széles közösségből hullottak ki az MDF ügyintézői. Lehullottak a politikai alvilágba. Az MDF történelmi nemzeti értékként befejezte pályáját. Jelenén névbitorlók élősködnek, a politikai vérdíj beszedői. Jövője a semmibe vész.

A szerző az MDF alapító tagja, korábbi választmányi elnök