Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke bízik abban, hogy a 32 budapesti választókörzetből húszban mandátumot szereznek a párt jelöltjei. Ez meglehetősen optimista jövőkép, hiszen mintegy tíz olyan körzet található, ahol esélye lehet a szocialistáknak a győzelemre. Információink szerint a pártban is azzal számolnak, hogy tíz, legfeljebb tizenkét mandátum jöhet a fővárosból. Úgy tudjuk, a szocialisták ötven körzetben folyamatosan, kéthetente szondáztatják a támogatottságukat, ami állítólag emelkedik, és a szimpatizánsok szavazási hajlandósága is egyre nagyobb.
Az MSZP Budapesten több helyen is új jelöltekkel próbálkozik. Kerületi politikusaikat azonban sokszor más kerületekben, sőt más megyékben indítják. I. kerületi elnökük, Velez Árpád például Fejér megyében próbálkozik, a II. kerület volt polgármestere, Horváth Csaba helyett pedig a budapesti kettes körzetben az a Donáth László indul, aki 94 óta biztosan hozta az óbudai négyes körzetet. A fővárosi hatos körzet az egyik olyan, amelyikben szocialista győzelemre lehet esély: itt Kiss Péter a fideszes Wintermantel Zsolttal és a jobbikos Szegedi Csanáddal küzd a mandátumért (a szocialisták bíznak benne, hogy a volt kancelláriaminiszter vetélytársai egymást gyengítik). Forrásaink szerint az MDF színeiben itt indulhat Derce Tamás újpesti polgármester is. Nyerhetőnek tartják a VII. kerületet érintő kilences körzetet, ahol Filló Pál helyett Kispál Tibor az induló. Ellenfele a fideszes, hétgyermekes családanya, Rónaszékiné Keresztes Mónika. Bár az MDF még nem közölte egyéni jelöltjeinek névsorát, egyik informátorunk szerint itt indulhat a párt elnökhelyettese, Herényi Károly is.
A budai 16-os körzetben Molnár Gyula XI. kerületi polgármestert a Kopaszi-gát miatt indult nyomozás gyengítheti (a politikus 1994 óta nyeri a körzetet). Ettől függetlenül kihívóját, Orbán Anitát (Fidesz) legyőzhető ellenfélnek tartják. A szocialista Józsa István az utóbbi két választáson megnyerte a 17-es körzetet, most a pártban abban bíznak, hogy a fideszes Kupper Andrást és a jobbikos Novák Elődöt megelőzve ismét képviselő lesz. A XII. kerületben Pokorni Zoltán nagy eséllyel első fordulóban mandátumot szerez Hagyó Miklóssal (akinek fővárosi listás helyéért és – egyes pártbéli vélemények szerint – mentelmi jogáért is aggódnia kell) és a jobbikos Martinez Gáborral szemben. A XIII. kerületben Tóth József polgármester biztos befutónak számít, míg Szanyi Tibor is esélyes Kosztolányi Dénessel szemben. A budapesti 23-as választókörzetben, a XV. kerületben forrásunk szerint lett volna esélye a pártnak, ha a négy ciklus óta veretlen Hajdu László polgármestert indítják, ám nem így történt. Itt az állítólag Hagyó Miklós bizalmasának számító Hetyei László verseng majd László Tamással és a jobbikos Gaudi-Nagy Tamással. A 26-os körzetben Simon Gábor választmányi elnök nyerhet, a 28-asban Burány Sándor fővárosi elnök, a 29-esben pedig Hiller István oktatási miniszter (mindhárom ellen országos szinten nem annyira ismert politikusokat indít a Fidesz). Informátorunk szerint a Szigetvári Viktor által vezetett kampánystáb kiemelten kezeli a harmincas körzetet is, ahol Podolák Györgytől várják az eredményt, aki egy 28 éves fiatalember, Borbély Lénárd ellen kíván a parlamentbe jutni.
Fontos területet foglalhatott el az orosz hadsereg















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!