Nyilatkozatot juttatott el Pomogáts Béla, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke lapunkhoz, amelyben az áll: a társaság elnöksége megdöbbenve értesült arról, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Szépirodalmi Kollégiumának legutóbbi döntése teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a Somogy folyóirat támogatási pályázatát.
Pomogáts arra emlékeztet, hogy a 105 éves Berzsenyi Társaság folyóirata mindig is a legismertebb és leginkább megbecsült, országos terjesztésű vidéki folyóiratok közé tartozott, amely folyamatosan, így az elmúlt esztendőben is, megfelelő NKA-támogatást kapott.
„Nem kívánunk megjegyzéseket fűzni a kollégium más folyóiratokat érintő döntéseihez, azt azonban mindenképpen méltánytalannak tartjuk, hogy a Somogy elkerülte a döntéshozók figyelmét… Annak ellenére, hogy a folyóirat munkáját olyan írók neve fémjelezte, mint Takáts Gyula, Lázár Ervin, Fodor András, Tüskés Tibor, és jelenleg olyan írók publikálnak lapjain, mint Tornai József, Albert Gábor, Ágh István, Czigány György, Utassy József, Rónai László, Molnár Miklós…” – áll a nyilatkozatban.
Pomogáts szerint az elfogadott döntések megkérdőjelezik a kollégium munkafolyamatainak legitimitását, minthogy személyes érdekeknek és elfogultságoknak szolgáltatják ki a támogatási rendszert. Törvényességi értelemben is furcsa, hogy egy korlátozott időre működő kuratórium három évre előre hozhat a támogatási politikát és a kulturális költségvetést megszabó döntéseket. Ezzel a támogatás nélkül maradt folyóiratokat megfosztják annak lehetőségétől, hogy életképességüket bizonyítsák – zárul a Berzsenyi Társaság nyilatkozata.
Veszélyben a Somogy
Épphogy csak újjáélesztették, máris súlyos költségvetési gondok veszélyeztetik a harmincnyolcadik évfolyamába lépő Somogy kulturális folyóiratot. A helyi támogatás nem elegendő az évi négy szám megjelentetésére, a Nemzeti Kulturális Alap pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyta a lap pályázatát. Pomogáts Béla méltánytalannak tartja, hogy „egy korlátozott időre létrehozott kuratórium három évre előre hozhat a támogatási politikát és a kulturális költségvetést megszabó döntéseket”.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!