Visszafordulni a zsákutcából

Nem év-, hanem ciklusértékelés történt a Millenárison megtartott Orbán Viktor-beszédben. Méghozzá két ciklusé, összekötve a legfontosabb célok megfogalmazásával. Hogy a baloldal részéről fanyalgás fogja fogadni, arra számíthattunk. Csalódásukat elsősorban az okozta, hogy megint nem találtak fogást az exkormányfő mondatain. Meglepte volna őket?
Lapunkban néhány napja megjelent egy vezércikk a földmoratórium meghosszabbításának fontosságáról. S lássanak csodát: Mesterházy Attila, aki minden alkalommal megpróbálja ellőni az összes puskaporát, másnap a Klub Rádió délutáni híradása szerint a külföldiek földvásárlási moratóriumának meghosszabbításáról beszélt, melyet a kormány figyelmébe ajánl. Ő. Valami különös oknál fogva eddig nem tette meg. Hogy jutott ez eszébe éppen cikkünk megjelenésének másnapján, rejtély. Hiszen előtte azon tipródott, hogy jobboldali orvosoktól kérhet-e felelősséggel Maripent, hátha ciánkálit adnak neki orvosság helyett. S egy füst alatt gyorsan megvádolta a tanárokat is, akik képesek jobb- vagy baloldali nézeteket vallani, hogy az emberek teljesen elbizonytalanodjanak, s kétségessé váljék előttük, érdemes-e gyermekeiket egyáltalán iskolába íratni, vagy maradjanak a nebulók inkább a „becsületes párthoz” hű becsületes analfabéták. Ennyi marhaság után talán arra jutott: miért ne mondjon nagyot, miért ne képviselje azoknak a gazdáknak az érdekét, akiknek pártja nyolc éven át fityiszt mutatott, mibe kerül ez őneki, úgysem nyernek. Mesterházy olyan pártot képvisel, amelynek a kutya sem hisz, ígérhetett volna valami merészebbet is, mondjuk azt, hogy lesz tizenötödik havi nyugdíj, s ennek érdekében az MSZP a Gergely-naptárt át fogja alakítani úgy, hogy 2011-től egy évben hárommal több hónap legyen, és a nyugdíjasok akkor ővelük még az eddigieknél is jobban járnak. Mesterházy tehát nem véletlenül hiányolta a programhirdetést, amelynek a felét másnap sajátjaként tálalta volna a MSZP maradék híveinek, másik felének kiforgatását pedig rábízta volna a balliberális médiára.
Hát ez most nem jött be nekik. Orbán Viktor általános irányelveket fogalmazott meg, amelyeket eddig is napirenden tartott a Fidesz. Volt azonban a beszédében néhány igen fontos üzenet – eddig a politológusok nemigen haraptak rá –, például az, hogy mi ugyan a nyugati vizeken hajózunk, de a gazdasági fellendülés keletről nézve izgalmasabb. Az Orbán-beszédből nem nagy erőfeszítéssel azt is ki lehetett volna hámozni, hogy a globalizmus megdicsőítése nélkül Orbán ezúttal Magyarországnak a világban, azon belül is elsősorban Európában újra elfoglalandó helyéről beszélt. A minket megillető helyről, amely ma magaslatnak tűnik, ahová a szétrohasztott, korrupciótól bűzlő országnak nem lesz könnyű újra fölkapaszkodnia, de a cél mégis ez. A politika tele van kompromisszumokkal, de nem minden kompromisszum megalkuvás. Nem a változtatások hangerejének, hanem a mélységének kell radikálisnak lennie. Elég szomorú, hogy az egészséghez, az orvosi ellátáshoz való állampolgári jog, a családalapítás, a nyugodt, munkában telő, élhető élet, az érdemek elismerése ma szinte radikális üzenetként hat ebben a gazdaságilag és erkölcsileg szétesett, tanácstalan országban. Jó volt hallani a vádaskodó MSZP után egy higgadtabb hangot a magyarokban rejlő értékekről, dolgozni tudásukról, a talpra állásról, a teremtő erők kibontakoztatásából meríthető újabb energiákról.
Mit várt a baloldal? Milyen konkrétumot? Bejelentést, hogy a frissen megalakult, a majdani kormányzati munkához javaslatokat fogalmazó Együttműködési Tanácsba beültetik Budaházy Györgyöt? Micsoda riportokat készített volna erről az ATV! Nem is beszélve azokról az írókról, akik a nyugati világ jeles orgánumaiban sírdogálhattak volna a rasszista magyarok friss tápot kapott fasisztoid jellege miatt.
Még a rendről is a szabadsággal összefüggésben esett szó, József Attila sorait megidézve. Egy mondatot sem hallottunk bankárkormányról, annál több szó esett a bankok eredeti szerepéről, a hazai vállalkozásoknak nyújtott hitelek fontosságáról. Hogy a gazdaság kevésbé tőkeerős szereplői se legyenek kiszolgáltatva a bankoknak, hanem azok töltsék be gazdaságot segítő szerepüket, belátván, hogy elfuserált pénzügyi machinációik slamasztikájából világszerte saját államaik húzzák ki őket. Az a Magyarország, amelyről Orbán beszélt, Európa és a világ része, csak mi a nyolc év zsákutcás politika miatt mélyebbre zuhantunk, mint mások. A januári Newsweek különkiadást szentelt a pénzügyi válságnak, abban olvasható egy tanulmány Francis Fukuyama tollából, aki szerint az amerikaiak mintha nem értették volna meg teljes mélységében, mit jelentett és mit jelenthet még az a súlyos pénzügyi válság, amelyből, sokan máris úgy érzik, már kilábalóban vannak. Nem forgatta föl eléggé életüket a negatív élmény, szokásos optimizmusuk túl hamar fölülkerekedett bennük. Való igaz: aki megspórolja a megszenvedettséget, annak a tudatába, életérzékelésébe nem szivárog le mélyen az a tudás, ami a túléléshez szükséges erőt adja.
Nos, mi akkor ebben a tekintetben bizonyosan előnyben vagyunk Amerikával szemben.
Megszenvedtük az elmúlt nyolc évet, kiszámíthatatlanná vált az életünk, keserűvé tett minket az a tömérdek lelkiismeretlenség, aminek tanúi voltunk. A csalásokról és vesztegetésekről szóló hihetetlenül megszaporodott hírek mintha igazolnák életünk nehezebbé válásának mélyebb okait. Már nem csak a jobboldali újságok és tévécsatornák szólnak a több mint gyanús ügyekről, az arroganciával palástolt, eltussolt lopásokról. A szaporodó letartóztatások az ország gyarapodásának elmaradására vetnek fényt. Mint valami negatív bőségszaruból, naponta ömlenek ránk az életünk megnehezülését értelmező hírek, információk.
Ha különlegesnek tartjuk is magunkat, bizonyos értelemben mindannyian mindennapi emberek vagyunk. Egyszerű vágyak foglyai: családra, szeretetre vágyunk, és utáljuk, ha becsapnak minket. A legfontosabb célok ilyen egyszerű vágyak köré csoportosulnak. A közbiztonság megerősítése nem szólam azoknak, akik vidéken szükségleteik javát maguk termelik meg a családjuknak, vagy pár tízezer forintos nyugdíjuk mellé a betevő falatot, aztán hajnali látogatók ellopják tőlük, amiért egész évben dolgoztak. A rend nem közhely annak, aki nem tudja megtervezni az életét, mert újabb és újabb adóterhekkel, váratlan kiadásokkal kell számolnia. A család és az otthon nem unalmas annak, aki fiatal és életerős, de csak tervezgetni tud, mert szegény ahhoz, hogy hitelezzenek neki, és munkájából alig futja a megélhetésre. A csalók lefülelése és megbüntetése nem klisé annak, akinek a feje fölül elárverezték vagy tavasztól elárverezik pár milliós tartozás miatt a házát. Akik már földönfutókká váltak, azoknak nem híg beszéd az, ha felelősségre vonásról esik szó.
És jó, hogy elhangzott az is: nem „bosszúkormányzásra” készül a Fidesz. Akinek jó a lelkiismerete, annak nincs mitől félnie.
Orbán Viktor azokhoz beszélt, akik nem csak az autójuk ablakán át néznek a vidékre, és nem skanzenek révén ismerik a magyar falvakat. Hívta a baloldali szavazókat is, nem többre kérte őket, csak arra, hogy világlátásuk, értékrendjük megtartásával, a józan eszükre hallgatva gondolják meg erősen, kikre érdemes szavazniuk. Realizmus, gyűlöletnélküliség és ígéret volt ebben a beszédben. Itt az agyafúrt kommunikációs tanácsok csak halk háttérzenének tűntek az ország felgyorsultan verő szívének meghallgatásához képest.