Rekordhideget mérnek. Tovább szedi áldozatait a hideg Európa más államaiban is. Lengyelországban november óta 221-en, Romániában pedig csak az elmúlt egy hétben 31-en vesztették életüket. Csíkszeredában napok óta mínusz 30 Celsius-fok alatti hőmérsékletet mérnek. Rekordhideg van Németországban és Bulgáriában is.
Már nyolc ember vesztette életét a hideg miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, legutóbb Felsőzsolcán történt tragédia, egy 75 éves asszonyt kihűlt állapotban, az ágya mellett, a padlón találtak meg. Kórházba vitték, de nem tudták megmenteni – tájékoztatta lapunkat Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség sajtószóvivője. Budapesten, a Lurdy ház parkolójában egy eddig azonosítatlan férfi holttestére bukkantak kedden késő este, halálát szintén kihűlés okozta – közölte a rendőrség.
Mint arról korábban beszámoltunk, évente két-háromszázan halnak meg kihűlés miatt Magyarországon, a rendszerváltás óta egy kisvárosnyi emberrel lettünk emiatt kevesebben. A közhiedelemmel ellentétben az áldozatoknak csak a harmada-negyede utcán élő hajléktalan. Többségük nehéz körülmények között élő, beteg vagy idős, magányos ember, aki a saját fűtetlen lakásában vagy az udvarán hal meg. Az Országos Rendőr-főkapitányság statisztikája szerint ősztől tegnapig összesen 84 kihűléses haláleset történt, kettővel több, mint az előző téli időszakban.
A napok óta tartó mínuszok máris éreztetik hatásukat, a hajléktalanszállók és a nappali melegedők országszerte túlzsúfoltak. Az utcai szociális munkások igyekeznek meggyőzni a hajléktalanokat, hogy ideiglenesen költözzenek be valamelyik szálláshelyre. Ha nem sikerül, takaróval, hálózsákkal, forró teával próbálják elviselhetőbbé tenni ezt az időszakot. Mindenütt a megengedett létszámnál jóval többen kapnak menedéket, a Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZK) intézményeiben például matracokkal bővítik több mint kétszeresére a kapacitást, mert senkit sem akarnak elküldeni. A szervezet nappali melegedőjét tegnap átalakították, hogy éjszakára is fogadhassák a rászorulókat. Demszky Gábor főpolgármester kedden jelentette be, hogy a hideg idő miatt Budapesten az eddiginél ezerrel több, összesen nyolcezer férőhely várja a fedél nélkül élőket. Közölte azt is, a krízisellátásnak „nincs felső korlátja”, annyi pénzt adnak, amennyi szükséges.
A kisebb településeken a hajléktalanok ellátására szakosodott intézmények mellett a családsegítő szolgálatok, a vöröskeresztes, az egyházi és egyéb civil szervezetek, illetve az önkormányzatok oktatási és szociális intézményei közösen próbálják megóvni a rászorulókat.