Döglött akták

Úgy tűnik, az uniós csatlakozás előtt álló Horvátország vezetői meg vannak győződve arról, hogy Brüsszelnek kedvesebb, ha a négymilliós ország gazdaságát előzékenyen maguk számolják fel.

Nagy megrökönyödést váltott ki a nyáron Ivo Sanader horvát miniszterelnök váratlan lemondása. Hazája és a környező országok sajtójában számos találgatás látott napvilágot, miért tette. Ő maga vajmi kevés magyarázattal szolgált. Jó oka volt rá, amint kiderült az oknyomozó riportjairól és szenzációs leleplezéseiről ismert Nacional című zágrábi lap által a közelmúltban megjelentetett cikkből. Egyéb információ hiányában a horvát polgárok többsége akkor úgy értékelte, hogy a miniszterelnök megfutamodott a halmozódó megoldatlan kérdések elől, mint például a gazdaság drámai zsugorodása, a növekvő munkanélküliség s a vele járó szociális feszültség, az elhúzódó uniós csatlakozási tárgyalások és az egyre éleződő határvita a szlovén szomszéddal.
Srecko Jurdana, a Nacional újságírója azonban rendelkezik olyan információkkal, amelyeknek a hitelességét aligha lehet valaha is egyértelműen bizonyítani: Washington és Brüsszel együttes erővel kényszerítette lemondásra a hazájában legalábbis látszólag megingathatatlan pozícióban lévő politikust, mégpedig külföldi titkosszolgálatok által gyűjtött terhelő adatok alapján.
A tavaly június 18-án az Európai Néppárt vezetőinek értekezletére Brüsszelbe érkező Sanadert vaskos papírköteggel várta az EU néhány magas rangú tisztségviselője és Robert Bradtke akkori zágrábi amerikai nagykövet. A köteg nemzetközi titkosszolgálati öszszefogással gyűjtött adatokat rejtett a horvát miniszterelnök érintettségéről a legkülönbözőbb korrupciós ügyekben. Közülük a legismertebb az osztrák Hypo Bank ügye, amelynek eladásában (a Bayerische Landesbank szerzett benne többségi tulajdont) állítólag közreműködött. Kétes olajügyleteket is felróttak neki. Ezeket egy szlovéniai székhelyű cégen keresztül bonyolította le. Fejére olvasták, hogy ő képezi a legnagyobb akadályt Horvátország uniós csatlakozása előtt, a szlovén partnerrel szemben tanúsított nyakassága áll a megegyezés útjában a két ország között egyre mérgesedő határvitában, és saját korrupciós hajlamai akadályozzák abban, hogy sikerrel vegye fel a küzdelmet a hazájában egyre nagyobb méreteket öltő megvesztegetéssel, amelynek megfékezése pedig az egyik legfontosabb elvárás Brüsszel részéről.
Ezek után kertelés, vagyis a szokásos diplomáciai köntörfalazás nélkül felszólították, haladéktalanul mondjon le, és vonuljon vissza a politikai életből. Sanader, a Nacional információi szerint, megpróbált alkudni, de a „nemzetközi közösség” képviselői megfenyegették, hogy rögvest nyilvánosságra hozzák az őt kompromittáló anyagokat, ha nem hajlandó engedelmeskedni. Ennek súlya alatt megtört, s július 1-jén a horvát politikusok és a közvélemény legnagyobb megdöbbenésére bejelentette lemondását.
A rossz hitelkihelyezései miatt a csőd szélére került s utolsó menedékként államosított Hypo Bank kolosszális tranzakcióival kapcsolatban már hoszszabb ideje folyik nyomozás Ausztriában. Ennek során bukkantak gyanús számlákra Svájcban és Liechtensteinben, amelyek kapcsolatba hozhatók Sanaderrel. Az utóbbiakról tájékoztatták a liechtensteini bankszámlák iránt élénken érdeklődő német kancellárt, Angela Merkelt is.
A másik témában, az energiahordozókkal kapcsolatos üzletekben a szlovén titkosszolgálat (SOVA) szolgáltatott adatokat. Sanader telefonjainak lehallgatásához a SOVA már a korrupció elleni engesztelhetetlen harc meghirdetése előtt hozzáfogott. Pontosan 2004-ben, amikor a horvát miniszterelnök akkori szlovén kollégájával, Janez Jansával egyezkedett a két ország közötti határról. A dolgot Anton Rop, Jansa elődje kottyantotta el a szlovén sajtónak. Nem azért, mintha rosszallotta volna ezt a nem egészen barátságos gesztust egy szomszédos állammal szemben. Sokkal inkább azért, mert ekkor már javában tartott az a szlovén titkosszolgálat körüli botrány, amelyben kiderült, hogy a SOVA szlovén politikusokat hallgatott le, akik aztán egymás fejére próbálták ráhúzni a vizes lepedőt.
Rop kijelentéséből viszont még nagyobb botrány kerekedett. A vizsgálódások során kiderült, hogy több horvát politikust is lehallgatott a szlovén szolgálat, így például Miomir Zuzul akkori külügyminisztert, továbbá számos bosznia-hercegovinai vezetőt is. A 2007 kora nyáron kirobbant botrány zaja a nyári szabadságolások alatt elült.
A szlovén vezetésből egyedül csak Dmitrij Rupel akkori külügyminiszter aggódott, hogy a történtek miatt megromolhatnak a horvát–szlovén kapcsolatok. A szlovén kormányfő lehallgatása – miután a Jansa vezette jobbközép Szlovén Demokrata Párt 2008-ban elveszítette a választásokat – abbamaradt, Sanaderé viszont, úgy látszik, nem. Ám miután utódja, Jadranka Kosor engedékenyebb a horvát–szlovén határ kérdésében, de Sanadernél jóval keményebb a korrupcióellenes harcban (különösen saját pártjában, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösségben forgatja jól a kardot), a horvát–szlovén kapcsolatok mintegy varázsütésre megjavultak. Angela Merkel a kormányfőknek kijáró teljes pompával fogadta Kosort. Ljubljana pedig felfedezte a lehetőséget arra, hogy feloldja egyes fejezetek blokádját a horvát uniós csatlakozási tárgyalásokon, s most már talán Hillary Clinton sem mondaná, hogy Horvátországban virágzik az emberkereskedelem és a bűnözés.
Zágráb orra előtt ismét elhúzták a mézesmadzagot, hogy a csatlakozási tárgyalások talán még az idén befejezhetők, s 2012-ben tagja lehet a kiválasztott európai államok egyre gyengébb szövetségének. Az nem zavarja Brüsszelt, hogy az ország eközben – hazánkhoz hasonlóan – felszámolja saját gazdaságát, de úgy tűnik, a jelenlegi horvát vezetést sem. Kosor a korrupció elleni harc örvén szétverte a jobboldalt (saját táborát), de várható, hogy – tisztán a demokrácia érdekében – meg fog állni, mielőtt a baloldalra is árnyék vetülne bizonyos ügyekben. Az egyre nagyobb szegénységbe sülylyedő lakosság igazságvágyát egy darabig kielégítik a korrupt vezetők elleni fellépések, de pusztán ettől még nem lesz jobb. Főleg nem lesznek munkahelyek.
A hazánkban is jól ismert kaproncai Podravka gyár vezetőinek látványos letartóztatásával túlcsordulni látszik a pohár. Általános bizonytalanságot kelt, hogy nem tudni, ki lesz a következő. A Podravka kapcsán mindenesetre a Molhoz és az OTP-hez is eljutottak az igazságtevők. Feltételezik ugyanis, hogy a menedzsment meg akarta vásárolni a gyárat, amihez a Mol közvetítésével az OTP-től vettek fel kölcsönt, s megígérték, ha nem tudnák törleszteni, átadnának a Molnak egy újabb részvénycsomagot a horvát olajtársaságból, az INA-ból. A Mol jogosítványait a horvát cég vezetésében újabban túlzottnak tartják bizonyos horvát körök, hiszen a magyar olajcég egyelőre még nem többségi tulajdonos. A bökkenő csak az, hogy a Podravka nem rendelkezik INA-részvényekkel. A belgrádi Politika című napilap szerint ezt az egészet az amerikai Merrill Lynch befektetési bank főzte ki, amely egyidejűleg „kavart” a Podravka papírjaival – egy közvetítő cégen keresztül –, és osztogatott tanácsokat az INA privatizátorainak. Az OTP azzal védekezik, hogy a kölcsönfelvétel és -törlesztés feltételeit változatlan formában vette át az előző hitelfolyósítótól, a Merrill Lynchtől, mert úgy ítélte meg, hogy jó befektetésről van szó. A hatalomátvételre készülő baloldali-liberális pártok célkeresztjében lévő másik jobboldali párt, a Horvát Parasztpárt (HSS) szerint az egész botrány nem egyéb, mint a cég elkótyavetyélésének nyitánya – de vajon mi célt szolgál a magyar szál ilyen akkurátus kibontása?
Ami a Mol Horvátországból való kiszorítására tett kísérleteket illeti, lehet, hogy a kérdésre nem is Brüsszelben, hanem Moszkvában kell keresni a választ.