Még az 54. percben is 3-0-ra vezetett a Ferencváros, végül azonban be kellett érnie a döntetlennel. Nem kis részben azért, mert az első félidőben nem használta ki még kíméletlenebbül, hogy működésképtelen a ZTE védelme; Elding kétszer is két méterről passzolhatott háborítatlanul az üres kapuba, de két-három további ziccer így is kimaradt. Amikor aztán közvetlenül fordulás után Todorovics példátlanul hebehurgya és suta mozdulattal 17 méterről öngólt vétett, reménytelennek tűnt az egerszegiek helyzete.
Aztán fokozatosan javultak a kilátásaik. Először, amikor az 54. percben Pavicsevics egészen futballt idéző akció végén szépített
3-1-re. Másodszor, amikor két percre rá Dragóner tagadhatatlanul úgy ugrott fel fejelni, hogy magasra emelte a könyökét, de Szabó Zsolt játékvezető nem ezért, hanem saját megrögzöttségei és a Fradi-hátvéd „büntetett előélete” miatt állította ki, indokolatlanul. Harmadszor, amikor a 71. percben Morrison indifferens helyzetben bűnös nemtörődömséggel ütött a labdába, így második sárga lapja mellé megkapta a pirosat is. A kettős emberelőnybe került zalaiak aztán a 82. percben Illés 23 méteres bombájával feljöttek 3-2-re, majd a 87. percben Megyeri hibája után a kiszolgáltatott Balog fejéről saját kapujába pattant a labda.
A Ferencváros ilyen előzmények után természetesen messze nem lehetett elégedett a 3-3-mal, kárhoztathatta az elpackázott helyzeteit, a csatároknál is nagyobbat bakizó játékvezetőt vagy a hajrában a labda mellé paskoló kapusát.
E pillanatnyi bosszúságokon túllépve azonban vitathatatlan, hogy a tavaszi Fradi messze felülmúlja az őszit; igaz, a szombaton a nyugati határszélen hagyott két pontját már senkitől sem kaphatja vissza.
