Elzálogosított jövő

Ami pedig az örökséget illeti: az állami garanciavállalásokon, a lejáró adósságokon és a kifizetetlen számlákon túl ma több tucat, évekre bebetonozott szocialista káder figyel biztos állami fedezékéből, menedzserszerződésének pontjai mögé bújva

„Csak a táncrend szokásos eleme”
(Katona Tamás államtitkár arról,
hogy a kormányhoz képest mindenki magasabb deficitet jósol.)

A múlt héten megalakult gazdasági tényfeltáró bizottságnak nem lesz könnyű dolga . A Fidesz által életre hívott testület, amely a magyar államháztartás állapotát hivatott vizsgálni, minden bizonnyal már csak arról tud dönteni, melyik megoldás jelentheti a legkisebb rosszat hazánknak. Az augusztusban lezáruló tényfeltárás után ugyanis nem sok lehetőség kínálkozik: a lakosság elé kell tárni a valós gazdasági helyzetünket, a kérdés csupán az, hogy mikor és milyen formában. Ha ezt az új kabinet nem tenné meg, akkor az amúgy is törékeny hitelességünk szertefoszlana. A tényfeltárás ugyanakkor körültekintést és óvatosságot igényel, hiszen az eddigi sikerkommunikációhoz képest egy jelentős romlás bejelentése könnyen ingoványos talajra juttathat minket, a befektetői bizalom visszaszerzéséhez ugyanakkor elengedhetetlen a költségvetés átláthatóságának helyreállítása.
Feltárni pedig lenne mit – ezt nemcsak a hazai és külföldi elemző intézetek, de a Magyar Nemzeti Bank, az Európai Unió és az OECD előrejelzései is alátámasztják. Jellemző, hogy míg a Pénzügyminisztérium körömszakadtáig kitart a költségvetés tarthatósága mellett, addig már a kormányzat alá tartozó Ecostat gazdaságkutató intézet is a hivatalosnál magasabb államháztartási hiánnyal kalkulál.
Számos jel utal arra, hogy a kabinet csak áprilisig kívánja megóvni az összeomlástól a költségvetést. Elég a hivatalos előrejelzésekre rápillantani: az első negyedéves hiány 651 milliárd forintra rúg, vagyis március végéig az egész évre tervezett deficit háromnegyede már fel is halmozódik az államháztartásban! Ami nem kevesebbet jelent, hogy mire az új kormány egyáltalán hivatalba lép, addigra még az optimista forgatókönyvek szerint is „megvalósul” az egész évre tervezet deficit. Kisebbfajta csodának kellene tehát bekövetkeznie ahhoz, hogy a hazánkat hitelező Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Uniónak a 2008 őszén felvett óriáshitel fejében vállalt célok tarthatók legyenek. A csoda valószínűleg elmarad, sőt, inkább kellemetlen meglepetések sora következik majd az átadás-átvétel után.
A költségvetésbe tervezett bevételek most már bizonyosan nem teljesülnek. Ezek a kormányzati előrejelzések szerint is csaknem 180 milliárd forinttal maradnak el a törvényben rögzített mértéktől. Negatívan érintik az idei gazdálkodást, emellett a tavalyi manőverek, vagyis a jövedékiadó- és áfabefizetések felgyorsítása, amelyek mentőövet dobtak a 2009-es büdzsének – de az idei év kontójára. (Az adóbevételek tavalyi „felpörgetése”, a zárjegyek felvásároltatása, a MÁV áfa-visszatérítésének késleltetése a Költségvetési Tanácsnak is feltűnt, ahogyan bizonyos állami kiadások áttolása erre az évre.)
Az idei bevételeket illetően érdemes felidézni azt a tavaly év végén megismert gyakorlatot, amely meglehetősen egyoldalúan kezelte az állami vállalatok eredményeit. Jól emlékszünk, az év utolsó napjaiban néhány nyereséges állami vállalat nem kevés osztalékelőleget fizetett be az államkasszába, szépítve ezzel a tavalyi év egyenlegét. Ezek a bevételek most minden bizonnyal hiányozni fognak az idei gazdálkodásból. (Ráadásul 2010-től az elszámolási szabályok szigorodtak, így az osztalék idő előtti elvonásával idén már nem lehet szépíteni a mérleget.)
A tavalyi sajátságos elszámolás a veszteséges állami vállalatokra nem vonatkozott, így veszteségük nem szerepelt az elmúlt évi kimutatásokban. Ennek nyomán óriási teher szakad az új kabinet nyakába: az államkasszának becslések szerint nem kevesebb mint 610-680 milliárd forintot kell költenie ahhoz, hogy a közösségi közlekedést végző vállalatokat 2011 végéig életben tudja tartani. Az állami tulajdonú MÁV adóssága tavaly év végén 275 milliárd forintra rúgott, az önkormányzati tulajdonban álló BKV-é 90 milliárd forintra, nem beszélve az időközben az adófizetők nyakába szakadt Malévról a maga 70 milliárd forintos adósságállományával.
A büdzsé mesterséges életben tartásának egyik legjellemzőbb példája a MÁV költségvetési támogatása. A vasúttársaság tavaly év végéig havi 20 milliárd forintnyi apanázst kapott az államkasszából, idén azonban a támogatási rend megváltozott. Az új finanszírozási szerződésben a pénzügyi és a közlekedési tárca már úgy látta jónak, ha a MÁV januárban nem kap semmit, s februárra és márciusra is csak hat-hat milliárd forint jut neki. Az év első három hónapjában így „tehermentesítve” lett a büdzsé, legalábbis papíron. A könnyítés ugyan nem tart sokáig, hiszen az áprilistól fizetendő összeg csaknem duplája az előző hónapokénak, ám a gond már a következő kabineté. A MÁV vesztesége persze átfogó szerkezeti reformok híján nem vész el, így aztán nem csoda, hogy a társaságnak a jövő januári havi támogatási igénye eléri a 43,8 milliárd forintot. Ez pedig megint a jövő feladata, az adósságok törlesztésével egyetemben.
A rövid távú szemlélet másik példája hazánk szén-dioxid-kvótájának értékesítése. Ez lényegében a nemzetközi egyezményekben megszabott környezetszennyezési keretünk eladása azoknak az országoknak, ahol az intenzív ipari termelés miatt nagyobb szén-dioxid-kibocsátási „engedélyre” lenne szükség. Jelenleg csaknem két és fél évnyi kvóta értékesítése van folyamatban, amiből 125 milliárd forintnyi rendkívüli bevételt remél a kabinet. A jövő szén-dioxidjának eladási szándékában tetten érhető az egész költségvetés filozófiája, vagyis minden áron legalább júniusig kihúzni úgy, hogy ne boruljon meg látványosan az egyensúly, az utána következő időszakért felelőst pedig igencsak nehéz lesz majd találni.
Ami pedig az örökséget illeti: az állami garanciavállalásokon, a lejáró adósságokon és a kifizetetlen számlákon túl ma több tucat, évekre bebetonozott szocialista káder figyel biztos állami fedezékéből, menedzserszerződésének pontjai mögé bújva.
Az elképesztő cinizmust mutatja, hogy a hazánkba érkező görög miniszterelnök, George Papandreu látogatása előtt kiadott közleményében a Miniszterelnöki Hivatal lényegében arra tesz utalást, hogy a görögök azért jönnek hazánkba, hogy elsajátítsák a válságkezelés fortélyait, és ezt megkoronázandó, a kilábalási technikákról a találkozó után a két kormányfő közös előadást óhajt tartani az egyik budapesti egyetemen.
Párhuzam mindenesetre akad bőven. Athén ma legalább akkora bajban van, mint hazánk 2008 októberében, amikor Gyurcsány és Lendvai még azt is letagadta, hogy hitelért mentünk a Nemzetközi Valutaalaphoz, miközben Bajnai magát a válságot hazudta el éppen a parlamentben. Sőt, a két állam költségvetési trükközési referenciái is meglehetősen hasonlók, a görögök csak annyival járnak előttünk, hogy – az euróövezet tagjaként – hamarabb kezdték a kozmetikázásokat.
Papandreu most minden nemzetközi fórumon azt hangsúlyozza, hogy nincs szükségük támogatásra, holott néhány héten belül 30-40 milliárd dollárnyi államadósságuk jár le, fizetni pedig nincs miből. Bajnai pedig azt hangsúlyozza, hogy túl vagyunk a válság nehezén, és programunkért minket irigyel egész Európa.
Vajon miről fognak ezek ketten előadást tartani?