Gomb a galléron

Magam sem értettem, hogy az amúgy bizalmatlan, ravasz miniszterelnök hogyan hagyta megkörnyékezni magát. Fenyő János többször járt nálunk, olykor Princz Gáborral kézen fogva. Még nem volt médiatörvény, és a kiszivárgott hírek szerint a köztelevízióra fájt a foga. Nem is hinné, mennyien tolták a szekerét – mondja Baranyi Mária, aki Horn Gyula egykori miniszterelnök titkárságát vezette, és a napokban jelent meg könyve arról az időszakról. Voltak, akik keresztülnéztek rajta, mások órákig szteppeltek az irodájában egy rózsacsokorral. Olyanok is akadtak, akiknek útjában állt.

– Úgy, hogy váratlanul hatalmi harc közepébe csöppentem. Horn Gyula egy országértékelő beszéd előkészítése kapcsán nem volt megelégedve azzal a munkával, amelyet Apró Piroska végzett. Eldöntötte, hogy Tóth Andrásra, egyik régi emberére cseréli. Azt észleltem, hogy a miniszterelnökre nagy nyomás nehezedik, hogy ne hozza meg ezt a lépést. Apró Piroskának felajánlották az én helyemet. Én válaszút elé állítottam a miniszterelnököt, ő mellettem döntött. Apró Piroska pedig megkezdte karrierjét a Magyar Hitelbanknál.
– Írja, hogy a Horn család házépítését is ő erőltette.
– Még 1994 augusztusában vetette fel Apró Piroska, hogy a miniszterelnöknek saját házat kell építenie. Ő erőltette azt a konstrukciót is, hogy a Postabank cége legyen a lebonyolító. Együtt nyomultak ebben Princz Gáborral. Az igazság az, hogy sem Horn Gyulának, sem a feleségének nem volt fontos az építkezés. Sőt ragaszkodtak volna megszokott környezetükhöz. A bank emberei szinte naponta telefonáltak, hogy írják alá a szerződést. Előre látható volt, hogy ebből nagy botrány lesz. Ha Horn Gyula akkor megkérdez, azt mondom neki, tekintve az akkori közhangulatot, éppen neki nem szabad építkeznie. Akkor sem, ha az arra fordított összeg minden fillérje legális jövedelemből ered. Ezt tudtam, hisz én készítettem az adóbevallását.
– Fenntartásait, rossz érzéseit fogalmazta meg Princz Gábor üzleti stílusával, mesterkedéseivel és támogatóival kapcsolatban is, amennyiben az üzletember „minden húron zenélt”, hogy a pénzintézetbe ne kerülhessen stratégiai befektető. Mit érzett, amikor 1997. február hetedikén beütött az első krach?
– A Parlamentből rá lehetett látni a Kossuth téri Postabank előtt kígyózó sorokra. Mi három napig el sem mozdultunk a helyünkről. Sok múlott a Magyar Nemzeti Bank akkori elnökén, a pénzügyekhez értő vezetők lélekjelenlétén s az ellenzéki politikusokon is, hogy nem lett nagyobb a pánik, és nem dőlt be az ország bankrendszere. Három nap alatt huszonnégymilliárd forintot vettek ki akkor a pénzintézetből. És ez csak a jéghegy csúcsa volt.
– Csányi Sándor kilincseléseiről is kritikus éllel számol be. Pedig ő igazán hosszútávfutó, ma virágzó, több lábon álló birodalommal. Mi nem tetszett benne?
– Nem szubjektivitásról van szó, hanem tényekről. Csányi is azt szerette volna kipuhatolni a miniszterelnöknél, milyen privatizációs tervei vannak az államnak a bankokkal kapcsolatban. Ő is ellenezte a stratégiai befektetőt, mert meg akarta tartani a befolyását, pozícióját az OTP-ben. Mozgósította is ennek érdekében MSZP-s kapcsolatait. Amikor egy tárgyaláson nem az ő szája íze szerint alakultak a dolgok, megjegyezte: megbánja ezt még a kormány.
– Mire véljük azt a megállapítását, hogy Horn Gyulának minden porcikája irtózott a privatizációtól?
– Minimális üzleti érzéke sem volt. Ódzkodott attól is, hogy teljesen lebontsák az állami tulajdont, s ezzel párhuzamosan munkanélküliekké váljanak az emberek. Néhány SZDSZ-es politikus meg is vádolta azzal, hogy kapitalizmus-, magántulajdon-ellenes. Amikor a Hungar Hotels szállodalánc áron aluli értékesítésekor leállította a folyamatot, a külföldi sajtóban is offenzívát indítottak ellene. Azzal revolverezték, hogy a magyar közvagyon értéke rohamosan csökken, ha húzzuk az időt. Más csoportok az alacsony áron való kiárusítás ellen tiltakoztak. Végül Horn a privatizálás gyors lebonyolítása mellett döntött.
– E témakörhöz kapcsolódik Suchman Tamás jellemzése, akiben a miniszterelnök teljesen megbízott, barátjának tekintette. Ön pedig ezt a barátot politikai fantasztaként, egyik rossz szellemeként jellemzi. Miért?
– A nagy ötletek megvalósításához kiemelkedő képességek is kellenek. Az utóbbiaknak szerintem ő nem volt birtokában. Ennek ellenére maga akarta irányítani, sőt kontrollálni az akkor aktuális egész privatizációs folyamatot. Hogy törekvései nem teljesedhettek ki, és nem lett nagyobb baj belőlük, az a Tocsik-botránynak is köszönhető.
– Olyan könyvet írt, amelyben keverednek a tények, a méltányosság és az erős kritika. Utóbbi miatt nincsenek aggályai?
– Milyen aggályok? Az a négy év megedzett. Belepillanthattam, hogyan, kiken és min múlik az ország sorsa, milyen az emberi természet színe és visszája, milyen érdekek szerint mozog a politika. Nem lettem túl boldog tőle. Nem lettem el- vagy lekötelezett, a legnagyobb örömöm, hogy szabadon írhattam meg gondolataimat.