Héják és galambok

Az SZDSZ politikusai a Gyurcsány-kormány alatt még gátlástalanabbakká váltak. Ámokfutó kormányzását mindvégig támogatták, miközben a társadalom által elutasított reformsokkokkal, megszorítócsomagokkal igyekeztek egyre nagyobb terheket rakni a bérből és fizetésből élőkre.

Kuncze Gábor volt SZDSZ-es politikus, a baloldali liberális Klubrádió riportere a minap belebotlott az Index riporterébe, akinek sikerült élete talán legrövidebb, de legütősebb interjúját elkészíteni. „Akar még politizálni párton kívüliként az SZDSZ érdekében?” – kérdezte a riporter, mire a rutinos Kuncze visszakérdezett: „Lát még SZDSZ-t?” Majd meg is adta a választ: „Mert én nem.” Az újságíró ekkor még nem adta fel, utalt arra, hogy Kuncze Komássy Ákos és Szabó Zoltán MSZP-s országgyűlésiképviselő-jelöltek mellett kampányolt, majd makacsul tovább érdeklődött: lehet, hogy Kuncze a jövőben inkább az MSZP oldalán politizál? A petyhüdten poénos válasz ezúttal sem késett: „Na, most beszélgetünk vagy viccelődünk?”
Itt véget is ért a villáminterjú. Talán a kollégának nem volt kedve tovább tréfálkozni Kuncze Gáborral, vagy úgy gondolta, nincs is miről beszélgetniük, meghagyja a lehetőséget a politikai pornográfiában utazó B. T. Settenkedőnek vagy a pornográf irodalomban utazó Bolgár úrnak.
Kuncze egyébként Komássy anyukája kérésére vállalkozott a fórumon való részvételre, vagyis a politikai haknira. Az apák és fiak után anyák és fiak „tudják, merik, teszik”.
Ide jutott az SZDSZ. Ha Dávid Ibolyának és Bokros Lajosnak nem sikerül becipelni közülük néhányat a Retkes-féle párt maradékából, akkor sóval lehet behinteni a helyüket. Pedig a rendszerváltoztató hőskorban még olyan magyar történelmi személyiségeket neveztek meg szellemi elődökként, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Eötvös József, Jászi Oszkár, Kéthly Anna, Bibó István, Nagy Imre. Vagyis egyszerre igyekeztek kisajátítani a nemzeti liberalizmust, a reformkori eszméket, a szociáldemokrata hagyományokat. Nem túl sok kebeldagasztó örökséget engedtek át önként másoknak, talán csak Szent Istvánról mondtak le lazán, üdén.
A hatalmas szellemi örökséggel az SZDSZ pont úgy gazdálkodott, mint a bibliai tékozló fiú. Nem maradt már semmijük, csak a romhalmaz, Retkes Attilával, Demszky Gáborral és az előzetesben ülő Mesterházy Ernővel a háttérben. Ők aztán egyenesen az MDF-esek karjaiba, magyarán a szakadékba vezették a pártot.
Az utóbbi húsz esztendőben talán Kis János, Tölgyessy Péter és Pető Iván első pártelnöksége alatti időszakot leszámítva az SZDSZ vezetői folyamatosan lökdösték a politikai süllyesztő felé a jobb sorsra érdemes liberális pártot. Pedig 1990-ben még komoly társadalmi megbecsülést és támogatottságot élveztek.
Ezért is hatott a döbbenet erejével, hogy 1994-ben koalícióra léptek a Horn Gyula vezette MSZP-vel, annak ellenére, hogy az abszolút többséget szerzett a választáson. Emlékezetes, Magyar Bálint a választás előtt kikérte magának, hogy ők részt vennének egy Horn vezette kormányban, közben pedig alig várták, hogy az amúgy megvetett feladatra felkérjék őket.
Bagóért privatizálták Bokros pénzügyminisztersége alatt a villamosenergia-szolgáltatást, törvény-, sőt alkotmánysértő módon az önkormányzatok gázközművagyonát és az állami tulajdonú vállalataink nagy részét. Száz esztendőkre határozták meg ezzel a kiváltságosok, a hazai milliárdosok körét. Közben a háttérben közösen mutyiztak a koncon a szocialista és a szabad holdudvaroncok és pénztárnokok, kidolgozva azt a „tocsikolós” modellt, amibe belebuktak 1998-ban. És amit továbbfejlesztettek a BKV-nál, és amibe most még csúfosabban fognak belebukni. Nem ússza meg az MSZP sem. Medgyessy szerint nyolc évük lesz rá, hogy újraépítsék magukat, mert legalább ennyi ideig nem kerülnek a hatalom közelébe. Ő egyébként már 2004-ben megmondta, igaz, megpuccsolása közelében, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Ez azonban a magyar ügyészséget akkoriban még nem nagyon érdekelte, most meg nem győznek szabad cellát biztosítani a lebukottaknak. Az ügyészég ingerküszöbét nem érte el, hogy a kormányfő szerint lopják a közös vagyont, pedig a korrupciós ügyekkel ez valahogy eddig mindig együtt járt. Voltak, akik azt sugallták, hogy a bukott miniszterelnökből csak a bosszú hangja szól. Amikor ugyanis kiderült Medgyessyről, hogy a Kádár-rendszerben a Belügyminisztérium III/II-es ügyosztályának szigorúan titkos állományú tisztje volt, akkor Kis János SZDSZ-alapító, akit a politikától való visszavonulása után is a párt szellemi vezetőjeként tartottak számon, dörgedelmes hangon azt nyilatkozta, hogy „Medgyessynek mennie kell”. Medgyessy vádjait és szt-tiszti múltját azonban egészségesebb lett volna szétválasztani, külön analizálni.
Ehelyett az SZDSZ Medgyessy bukása után még nagyobb lelkesedéssel támogatta utódját, Gyurcsány Ferencet. Igyekeztek a pártot is erre a Gyurcsány-féle MSZP-vel együttműködő szervezetre fazonírozni, így erőltették a párt élére – csalással – Kóka Jánost. (Aki ugyanolyan gyorsasággal szívta magába az MSZP–SZDSZ-es kormányok idején a liberális eszméket, mint ahogy bankszámláján szaporodtak a milliók az állami megrendeléseknek köszönhetően.)
Az SZDSZ politikusai a Gyurcsány-kormány alatt még gátlástalanabbakká váltak. Ámokfutó kormányzását, az ország eladósítását mindvégig támogatták, miközben a társadalom által elutasított reformsokkokkal, megszorítócsomagokkal igyekeztek egyre nagyobb terheket rakni a bérből és fizetésből élőkre.
A 2008. márciusi szociális népszavazás után pedig látszólag otthagyták a süllyedő hajót, azt hitték talán, hogy olyan hülyék az emberek, hogy még egyszer eljátszhatják a Horn-kormány idején előadott „benn is vagyok, kinn is vagyok” színjáték átírt változatát. Ez már nem jött be. Ezt a mutatványt már a látszólag a Fidesszel is együttműködni kész Fodor vezette SZDSZ-szel sem lehetett hitelesen előadni.
A szabad demokrata képviselők olyan mélyen lekötelezettjeivé váltak az MSZP-nek, s annyira fontos volt nekik, hogy még egy évig élvezzék a parlamenti székükkel járó anyagi előnyöket, hogy az sem érdekelte őket, ha a politika szemétdombjára kerül a rendszerváltoztatás idején komoly erkölcsi tőkét összegyűjtő párt. Ha a Tocsik-botrány után szakítanak az utódpárttal és az ügyben érintetté vált vezető politikusaikkal, ha a pártot élesen leválasztják a falánk gazdasági holdudvarról, ma is számottevő párt lenne az SZDSZ. Ha 2002-ben hallgatnak Kis Jánosra, és nem hitelesítik a titkos ügynököt a kormány élén, ma MDF-es választási szövetség nélkül is esélyesek lennének a parlamentbe jutásra. Vagy ha a 2008-as szociális népszavazás eredményén alaposan elgondolkodnak és hallgatnak Kőszeg Ferencre, aki azt javasolta, vegyék komolyan a kilépést a koalícióból. Kőszeg szerint az SZDSZ-nek magának kellett volna kezdeményeznie a parlament föloszlatását. Demszky is jobban járt volna, ha nem fut neki az utolsó ciklusnak, vagy ha legalább hallgat az őt figyelmeztető revizorokra. Mert Demszky történetében ott van az SZDSZ története is.
De most eltűnnek a süllyesztőben. Túl későn néztek a tükörbe.