Szenvedélyes realizmussal megírt, bátor, szubjektív könyvként jellemezte Bihari Mihály alkotmányjogász tegnap az Egy előszoba titkai, Horn Gyula közelről 1994–1998 című kötetet, amelyet a volt miniszterelnök titkárságvezetője írt. Baranyi Mária ugyanis tabuk nélkül, a legteljesebb őszinteséggel számol be azokról az eseményekről, amelyeket munkája során megfigyelhetett. Az előszoba tanúja volt sok mindennek: több száz híres ember látogatásának, kilincselésének, mint ahogy Baranyi Mária is végigélte az MSZP-s kormányfővel nemcsak az országvezetés hétköznapjait, de a cigarettával, itallal kapcsolatos gondjait éppúgy, mint a Bokros-csomag okozta társadalmi felzúdulást. Megtudhatjuk a könyvből azt is, hogy Apró Piroska, aki akkor címzetes államtitkár volt, nem fogadta a könyv szerzőjének köszönését. Baranyi Mária beszámolójából mégis kiderült: bár kölcsönös megbecsülés fűzte őket egymáshoz, nem szerette az akkori kormányfőt. A könyvben őszintén beszélnek Horn Gyula balesetének körülményeiről is. Bihari Mihály ennek kapcsán elmondta, annak idején személyesen tapasztalta, milyen komoly lelkierőről tett tanúbizonyságot Horn Gyula, amikor „koronával” a fején vett részt az 1994-es kampányban.
Horn Gyula előszobájának titkai
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!