Későn ébredt a BÉT

Tegnap a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,42 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 22 397,30 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt. Napközben valamennyi vezető papír a negatív tartományban mozgott, végül a Richter kivételével mind enyhe erősödéssel fejezte be a kereskedést.

Munkatársunktól
2010. 03. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tengerentúlról érkeztek a magyar piac esését emelkedésbe fordító hírek. A napközben bekövetkező fordulat Rózsa Balázs, az OTP Bank tőzsdei műveletek osztályának vezetője szerint az amerikai tőzsdeindexek nyitás utáni erősödésének köszönhető. – Ez változtatta meg a piacok hangulatát, és így fordulhatott elő, hogy a BUX is pluszban tudott zárni, bár a forgalom elmaradt az átlagostól – közölte. A következő napok árfolyammozgása a távirati irodának nyilatkozó szakértő szerint attól függ, hogy az ez évi csúcsuk közelébe jutott New York-i tőzsdeindexek megpróbálkoznak-e egy újabb rekorddal, vagy pedig lefelé fordulnak. Rózsa Balázs a csúcsdöntésnek kisebb esélyt adott, véleménye szerint az elmúlt napok számottevő emelkedése után inkább csökkenésre van kilátás. A Mol 140 forinttal, 0,75 százalékkal 18900 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,33 százalékkal 6030 forintra nőtt, forgalmuk 11,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,28 százalékkal 719 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 400 forinttal, 0,95 százalékkal 41500 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el. Az Egis 446,8 millió forintos forgalom mellett 310 forinttal, 1,54 százalékkal 20400 forintra erősödött.
A forint tegnap gyengült, az eurót lapzártánk idején 266,94 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 265,86 forintos árfolyammal. Az előző napokhoz képest szélesebb sávban ingadozott az árfolyam, és az euró jegyzése 267 forint körüli értékekre tolódott el a korábbi napokra jellemző 266 forint körüli szintről. Rövid időre a 268 forintot is átlépte a jegyzés. A svájci frankkal tegnap az esti órákban 182,48 forinton kereskedtek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.