
origo.hu
Ezt a kvízt csak kevesen töltik ki hibátlanul – Ön felismeri, mi magyar találmány?
Bajnai olyanokat mond flegmán: megvizsgálom, utánanézetek. Gondolja: már úgyis alig van hátra valamicske. Aztán meg eddig sem nézetett utána semminek, hiába hallhatta tőle szakasztott ugyanezeket a dumákat a közvélemény
Szavamra, nem értem, miért bántják állandóan ezt a kormányt, amikor nem csinál semmit. Már nem is akarnak közbeszerzési pályázatokat, inkább álljon le a gazdaság. Az ország házába is csak amolyan tessék-lássék dugják be az orrukat. Ezt a kényelmes Gordont még az is hidegen hagyja, mit csinált a sittre került Mesterházy Ernő a kancellárián. Nem akar ő már vizsgálgatni semmit, nem kíváncsi arra sem, hogy a tanácsadói talicskaszerződésekkel vagy az ügyészségi vizsgálatokkal mi a szitu. Hagyják a dagadt botrányt másra, nem akarják fölvinni se a padlásra, se a bíróságra. Na jó, kommunikációs célokra százmilliócskákat még oda lehet lökni, a bratyimultiknak is szabad csorgatni milliárdocskákat, 1,9 milliárdot meg a Vértesi Erőműnek, ami viszont többek közt azért jutott bajba, mert Kapolyi László MSZP-frakciótag cégével kapcsolatba került.
Hogy jó lenne ezeknek az összegeknek csak töredéke mondjuk a szegény gyerekeknek, netán azoknak a hátrányos helyzetűeknek, fogyatékosoknak, akiket ki kell rúgni, mert nem kapják meg utánuk a támogatást? Színtiszta demagógia ez, kérem, nem más. Mitől lenne jobb helyen az a kis suska esetleg a munkahelyteremtő kisvállalkozásoknál? Hát a szoci multik-nagyvállalkozók nem éhezhetnek meg? Muszáj diszkriminálni egyeseket pusztán azért, mert több pénz van a számlájukon, mint a sok léhűtő családnak? Különben is: kit érdekelnek már itten a BKV, a MÁV vagy a vagyonleltár nélküli (!) nemzeti vagyonkezelő, a sukorói kaszinóbiznisz körüli disznóságok meg az, hogy ki milyen közpénzeket tol ki buldózerrel az állami kasszából? Csak a boszszúszomjas ellenzék hegyezi magát ezekre a lerágott gumicsontokra. Valahogy ilyenformán duzzoghat B. Gordon őfőméltósága akkor, amikor éppen nem zaklatják a parlamentben efféle hatodrangú kérdésekkel. Olyanokat mond flegmán: megvizsgálom, utánanézetek. Gondolja: már úgyis alig van hátra valamicske ebből az egész kormányzati majomparádéból. Aztán meg eddig sem nézetett utána semminek, hiába hallhatta tőle szakasztott ugyanezeket a dumákat a közvélemény már akkor, amikor önkormányzati, aztán gazdasági miniszterként dagasztotta az államadósságot a nyolc kemény éve tartó posztkommunista dorbézparti alatt.
Hogy miért foglalkozunk mégis ezzel az egérszürke, ám csúcsra vágyó férfiúval? Hát, mert az ő égisze alatt fogják kibiliárdozni a következő hetekben is az államkassza belsejét, miközben széttárja majd unottan a karjait. És mivel úgy néz ki, mint egy gátlásos kisdiák a tánciskolában, akinek bennfelejtették a zakójában a vállfát, sokan megeszik, hogy nem tehet semmiről. Hisz nem csinál semmit. Hát nem, kérem alázattal, nem úgy van az, hogy adjuk ki az ezüstneműt az ablakon, miközben megjátsszuk a szigorú-takarékos gondnokot, aki még a koldusoknak sem ad egy huncut garast sem, annyira vigyáz a közvagyonra.
Az embereknek eközben milyen jó dolguk van! Legalábbis ezt tudhatta meg a nagyérdemű, helyesebben az érdemtelenül agyonajnározott nép a parlamentben a szoci főführerektől. Bizony: ha a statisztikáktól jól lehetne lakni, tényleg igaza lenne Molnár Csaba kancelláriaminiszternek, a véresszáj bajnokának. A végén kiderítik az álbaloldaliak, hogy mégis megtörtént a jóléti rendszerváltás. Kár, hogy az örökké telhetetlen és igazságtalan polgárok nem értesültek róla. Sőt az ellenkezőjét érzik. Így hát nagy kérdés, hogyan tudják majd elhitetni a munkanélküliekkel, hogy van állásuk, az éhes gyerekekkel, hogy jóllaktak és a nyugdíjasokkal, hogy dúskálnak a pénzben? Ez ám a kommunikációs kihívás! Szabó Zoltán feketeparkolási bírságok alól rejtélyesen mentesülő képviselő és az emlegetett M. Csaba interpellációs duettje a kormány nyolcéves szárnyalásáról már ennek az ihletett humanitárius tervnek az igényével fogant. Az izgalmas kérdezz-felelek arra épült, hogy Szabó tudakozódott, igazak lennének-e a fideszes vádak, amelyek szerint a korrupció és a rossz kormányzás mocsarába süppedt az ország. A már Navracsics Tibortól is extázisba került Molnár oly igen felhevült az emberpróbáló feladattól, hogy levegőt is alig kapott, kereste a szavakat. Állandóan zakózsebe körül kapargálva megnyugtatta Szabót és a lélegzet-visszafojtva figyelő szoci frakciót: Nem! Szinte hallani lehetett az ülésteremben, amint mázsás kövek gördülnek le az MSZP-sek szívéről. De hát van is némi igazuk, hisz – nem csináltak semmit. Már azon kívül természetesen, amely cselekedetek miatt oly nagy forgalmat bonyolítanak le mostanában a különböző nyomozati szervek a kormányzat tájékán. Ha az ember Bajnait, Katonát vagy Molnárt hallgatja, óhatatlanul a második világháború jut az eszébe. Az MSZP kommunikációja olyan, mint a Wehrmachté. Azok is mindig győztek. Még Berlin eleste előtt is.
Pedig felettébb valószínű, hogy Katona Tamás az MSZP választási esélyeit most véglegesen lerendezte. A Klubrádióban leadott munkahelyteremtés-ellenes szövege nem banánhéj – komplett déligyümölcs-kereskedés. Olyasmit mondani, hogy nincsen szükség egymillió munkahelyre, mert úgyis kevesebb lesz az ember, mérhetetlenül cinikus gondolkodásra vall. A forrásvidéke azoknak az embertelen ideológiáknak a környékén található, amelyektől színleg elhatárolódik a posztbolsevik párt. Ha egyáltalán nincsenek emberek, munkahelyre sincsen szükség – ez tiszta sor. Képzeljük csak el, milyen pozitív lenne a költségvetési egyenleg, ha a kiadási oldalt nem terhelné semmi, hisz szociális célokra sem kéne egy árva grandot kicsengetni. Értjük: munkahelyből is megárt a sok. Sok ember – sok gond. Nincs ember – nincs gond. Végre választ kapunk, miért olyanok, mintha a Marsbéli krónikák főszerepeire gyúrnák magukat. Nincs is ezen sok boncolgatnivaló: a választók jól elraktározták az értékes információt a szocialisták munkahelyteremtő hajlandóságáról.
Ennek a furcsa társaságnak az életidegen sci-fi logikája szerint ma már az a gazdasági siker, ha az IMF azért elégedett velük, mert sikerült lecsapolniuk a rászorulóktól a kellő pénzösszegeket. Mintha egy bukott diák azzal dicsekedne, olyan nagy sikerrel teljesítette az évet, hogy harmadszor is kijárhatja ugyanazt az osztályt. Ki beszél itt már növekedésről? Szó szerint veszik ellenben a közteherviselést. Mert az ő kottájukban ez annyit tesz: csak a köz viseli a terheket. Még azt is az egyszerű állampolgárok adóbefizetései fedezik, hogy a bukott miniszterelnököt, Gy. Ferencet közpénzen védhesse egy ügyvédi iroda óránként 45 ezerért, sok millió forintért. Hogy milyen ügyben? Hát éppen az őszödi beszédben stikában bevallott jogtalan adateltitkolások és hazugságok miatt ellene indított perben. Vagyis a nép fizeti, hogy az Apró-villa ura megvédhesse magát – magával a néppel szemben. Kezdjük érteni, miért szeretnek újabban Bajnai Gordonék meg az MSZP-sek kisiskolások előtt kampányolni. Ők egyelőre még a várakoztatástól átfagyva sem nevetik ki őket a fiktív sikerpropagandájukkal együtt. Szerintünk azonban még ennél is ifjabb célközönséget kell választaniuk. Oszkó Péter ugyanis azt mondta, nem gond, hogy már az első negyedévben teljesítették az egész évre tervezett költségvetési hiány hetvenöt százalékát, mivel tavaly is hasonlóképpen volt. Következménye többek közt a tengernyi megszorítás és a kormánybukás. Utóbbira most is kiváló esélyük van.
Ezt a kvízt csak kevesen töltik ki hibátlanul – Ön felismeri, mi magyar találmány?
FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra
Megmérgezték a játékosokat? Már a rendőrség is vizsgálódik a sorsdöntő meccs kapcsán
Bodacz Balázs nem viccel: nyíltan belemondja a nézők arcába, hogy Magyarországon senki nem kampányol a háború mellett
Nyári napforduló: ezt üzeni csillagjegyed szerint az őrangyalod
Bejelentés: új olaj- és gázlelőhelyek lehetnek Magyarországon, megindulnak a kutatások – ezek a helyszínek
Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet
Újra kapni a leghasznosabb nyári terméket, és csak 1999 Ft a Lidlben
Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó
Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Magyarországon nyaral a Szoboszlaival összetűzésbe kerülő Arsenal-sztár
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.