Közpénzből mérik a kormány megítélését

Munkatársunktól
2010. 03. 13. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint bruttó 181 millió forintot költ el a Miniszterelnöki Hivatal olyan közvélemény-kutatásokra, amelyek többek között a minisztériumok, miniszterek megítélését mérik – számolt be a Magyar Hírlap. A még tavaly novemberben kiírt és a napokban lezárt közbeszerzési eljárásban az összesen öt részfeladatból hármat a Medián, kettőt pedig az Ipsos Zrt. nyert meg. Érdekesség, hogy a kutatásokat május 31-ig kell elvégezni, tehát hetekkel az országgyűlési választások második fordulója után. Kíváncsiak voltunk, milyen haszna származik a jelenlegi kormánynak egy olyan kutatásból, amelynek bizonyos részeit már a következő kabinet kapja kézhez. A Kormányszóvivői Irodán azt válaszolták: azért csak május 31-ig kötöttek szerződést a győztes cégekkel, mert nem akartak a kormányzási időn túlmutató megállapodást aláírni. Mint fogalmaztak: „a kormányzati munka a választások előtti hónapokban sem állhat le”, folytatni kell a válságkezelést, ennek eredményességéhez pedig szükség van a kutatásokra.
Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) a Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta: érdekes, hogy egy leköszönő kormány most akarja a lakosság véleményét megismerni, pedig „teljesítményét a gazdasági adatok is jól mutatják”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.