Kubatov: Nem szabad megosztani a voksokat

Munkatársunktól
2010. 03. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak akkor érhetünk el valódi változást, ha a Fidesz szavazói nem osztják meg voksaikat, vagyis a jelöltet és a pártot is támogatják – jelentette ki tegnap Kubatov Gábor a Hír TV Péntek 8 című műsorában. A Fidesz pártigazgatója a legnagyobb ellenzéki párt kétharmados győzelmét csodának tartaná, de mint mondta: amennyiben minden szimpatizánsuk a szavazóurnákhoz járul, elérhetik a kétharmadot.
– Az MSZP egy orientáció nélküli párt, elvesztettek mindent – vélekedett a politikus, aki szerint a kampány élén két ember halad: Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt. Kubatov szerint a szocialista párt Gyurcsány belépése óta elvesztett minden olyan értéket, amely egyben tarthatná frakciójukat a választások után, és ezt a párton belüli egyre nagyobb káosz bizonyítja. A szocialista szavazók is érzik, hogy szétesett az értékrend, minden, ami idáig fontos volt: a szolidaritás, a kisemberek védelme, az egészségügyi ellátás – tette hozzá. Kubatov úgy látja: Gyurcsány valójában saját frakcióját építi, az MDF-nek pedig nem is lesz frakciója.
A Jobbikról úgy vélekedett: várhatóan zsarolásra készülnek, és bejutva a parlamentbe el akarják majd érni azt, hogy Morvai Krisztina európai parlamenti képviselőjük köztársasági elnök legyen. Az ajánlószelvény-gyűjtésről szólva elmondta, a hét végére összegyűlhet a tervezett kétmillió darab. A pártigazgató hangsúlyozta: ezzel a céljuk az volt, hogy legalább ennyi alkalommal találkozhassanak személyesen a választópolgárokkal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.