Lebuktak a drogdílerek

Hírösszefoglaló
2010. 03. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt kilogramm heroint foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két vietnami férfitól, az ezt követő házkutatáskor pedig további 200 gramm heroin, 100 gramm marihuána és mintegy 10 millió forint készpénz került elő – közölte az NNI tegnap az MTI-vel. A vietnami férfiakat két héttel ezelőtt a X. kerületben, az utcán fogták el, a heroint a helyszíni átvizsgáláskor találták meg. Az Országos Rendőr-főkapitányság terrorelhárító szolgálatának munkatársai még aznap, szintén a X. kerületben egy szerb férfit is elfogtak, aki az NNI szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy ő adta a vietnamiaknak a kábítószert.
Balmazújvárosban a rendőrök kábítószer-fogyasztás miatt ellenőriztek a hétvégén három fiatalt, egyikük lakásának melléképületében 10 tő marihuánát is találtak. Beregsurányban kábítószerrel visszaélés előkészülete miatt indult nyomozás egy 22 éves férfi ellen, aki indiai kender termesztésére alkalmas pincét alakított ki telkén. Nyíregyházán pedig mintegy 100 gramm marihuánát találtak egy 42 éves nyírmadai férfi autójában.
Nagy fogása volt a spanyol hatóságnak: gyümölcspépes kannákba rejtve egy tonna, Kolumbiából származó kokaint foglaltak le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.