Marx szelleme kísért

A szociális állam fogalmáról, kötelességéről és teljesítőképességéről folyik szenvedélyes vita Németországban, ahol a társadalom tetemes része természetesnek tartja, hogy az áram jön a konnektorból, a munkanélküli-segély a közhivatalból.

Mátyás-napi látogatás. Sólyom László köztársasági elnök volt a külföldi díszvendége annak a hagyományos – ezúttal a 20 évvel ezelőtti kelet-európai rendszerváltásokról megemlékező – ünnepi rendezvénynek, amelyet az önálló német tartománynak számító Hamburg városában tartottak tegnap. A magyar államfő előadásában a forradalom európai perspektíváját világította meg. A Matthiae-Mahl hagyományai 1356-ig nyúlnak vissza, a korábbi külföldi díszvendégek között olyan személyiségek voltak, mint Frantz Vranitzky és Wolfgang Schüssel egykori osztrák kancellárok, Vytautas Landsbergis korábbi litván elnök vagy II. Abdalláh jordániai király. (MTI)

Rendre kötelező gyakorlatnak számított a választópolgárok kegyeiért aggodó politikusok számára az alkotmányban lefektetett sorsközösség elismerése. E tabutémát ingatta meg az a kijelentés, amelyről a liberálisok pártelnöke, Guido Westerwelle gondoskodott: „Aki dolgozik, annak többel kell rendelkeznie, mint annak, aki nem dolgozik.” A külügyminiszteri és alkancellári tisztet betöltő FDP-politikusra azóta ömlenek a bírálatok.
A bemutatkozó látogatáson Budapesten járt Westerwelle kénytelen hálátlan kettős szerepet vállalni. A német fődiplomata külföldi fellépései sokkal gondtalanabbak, mint pártelnöki tevékenysége a határokon belül. A „továbbra is az igazságnak és érthetőségnek a politikáját folytatom” ígérettel kényes helyzetbe sodorta magát. Az Európai Unió vezető gazdasági nemzetének polgárai szívesen foglalkoznak azzal, mit engedhet meg magának az állam. Rendre válasz nélkül marad azonban az a kérdés, hogy a kifizetéseket ki vállalja magára.
Az adófizetők, a teljesítményről gondoskodók szerepe a háttérbe szorul. Erre utalt a liberálisok vezetője, amikor a Marx Károly-eszméket idéző „szükség szerinti igazságosságra” tekintve leszögezte, az állam segélyezési rendszere szocialista vonásokat tartalmaz. A rászorulókról folyó vitában viszont megfeledkeznek azokról, akik fenntartják a szociális jóléti államot. A köztársaság alaptörvénye előírja ugyan a létminimum biztosítását, de semmi utalást sem tesz arra, hogy az adófizetők és a gazdaság teljesítőképességéről gondoskodók kötelesek lennének minden szükségletet fedezni. „Ezt legyen szabad kimondani” – hangoztatta Westerwelle és hozzátette: „Én azt a nyelvet beszélem, amit mindenki megért.” Figyelmeztetett arra a tényre is, hogy az államháztartás 45 százaléka máris szociálpolitikai (nyugdíj, munkanélküli-segély, családi pótlék, gyerektartás) jellegű, sőt a felvett kölcsönök kamatait is beszámítva a büdzsé 60 százalékát teszi ki.
Az ellenzék azzal támadja az FDP-elnököt, hogy szem elől téveszti az emberek életrealitását, a munkanélküliek és alacsony keresetűek ellen agitál, veszélyezteti a szociális békét. Angela Merkel – óvatosan fogalmazva – mindössze annyiban távolodott el ismételten a koalíciós partnertől, hogy kijelentette, nem az ő szóhasználata Westerwelle intése, miszerint „a fáradság nélküli jólétre tett ígéret felhívás a késő római dekandeciára”.