Nagy utazás Makaóra

Tisztelnünk és csodálnunk illene Veres fáradhatatlanságát és eltökéltségét, és örvendezhetünk, ha a derék kormánybiztos valahol a távol-keleti sivatagokban, dzsungelekben, nagyvárosokban, rizsföldeken, ékszerboltokban tűnik fel a kapcsolatokat építendő.

A hagyományok tisztelete nem a jobboldali konzervatívok privilégiuma. A baloldalon is él, virágzik, csak a haladás szellemének megfelelően módosul. Ezt a jelenséget nyugodtan nevezhetjük dialektikus hagyománytiszteletnek, úgy sincs semmi értelme. Ezért világítsuk meg előbb egy elméleti, majd – mivel az ideológia próbája a praxis – egy gyakorlati példával a baloldali értelmiség eme újabb manifesztációjának mibenlétét. A baloldal egyik kedvenc tudományos kifejezésével élve: történelmileg úgy alakult, hogy a haladó mozgalmak azon tagjait, akik a legtöbb kárt okozták honfitársaiknak emberéletben, szellemi, anyagi javakban, a legtöbb nemzeti értéket, állami vagyont, közpénzt, magántulajdont rabolták el, s a legcsekélyebb mértékben sem mutatkoznak alkalmasnak bármilyen, a közösségnek hasznos, tisztességes munkára, egy idő után külföldre küldik, folytassa ott megkezdett tevékenységét, tanuljanak tőle a külhoni elvtársak is. A sajátos kiküldetési tradíció alapelvei jó másfél évszázada immár alig változtak. Régen, a világ egy józanabb és boldogabb időszakában, amikor még törvényileg tiltották és hatóságilag akadályozták a társadalom egészséges rendje elleni szervezkedést, ezeket a mozgalmi kiruccanásokat összefoglaló néven emigrációnak nevezték.
A mozgalmár emigráció gyökeresen más, mint a különböző szabadságharcosok kényszerű menekülése. A mozgalom és az azt megjelenítő párt haszna mindenkor megelőzte és előírta az egyén érdekeit, így az ország elhagyása, a lakhely megválasztása sem az adott személy elhatározásán múlott, hanem az őt irányító szervezet, sejt, csoport, banda kollektív döntésén. Később, amikor tartósan berendezkedett a baloldaliak első állama, az emigráció lehetőségei kitágultak. A külhonba irányított kádereket büntetésből küldték Nyugatra, ahol a vezeklésre ítélt elvtárs kénytelen volt a jómódú polgárok rettenetes, taszító és megvetett életmódját folytatni, ellenben a dicséretes módon működő aktivisták egyenest a munkások paradicsomába mehettek, ahol vagy egy munkatáborban, vagy kivégző osztagtól, esetleg szép sorban mindkettőtől elnyerték méltó jutalmukat. A múlt század közepétől már több munkásparadicsom akadt (fájdalom: hazánk is közéjük tartozott), ezekben a nyugati emigráció hazaárulásnak minősült. A lestrapált elvtársak külföldre küldözgetését már külszolgálatnak nevezték. A kommunizmus állítólagos összeomlása után a kiszolgált baloldaliak külföldre delegálása egyértelműen a kártékony és romboló életmű kiteljesítése lett. Felesleges lenne hosszasan sorolni a neveket, elegendő csak oly kirívóságokat megemlíteni, mint Medgyessy Péter, vagy a két Kovács, a László meg a Kósáné.
Jelen írásunk főhőse, Veres János egykori pénzügyminiszter megtestesíti a közpénzen külföldre küldendő baloldali politikacsináló archetípusát. Keresve sem találni hozzá fogható alkalmatlan, kártékony pénzügyminisztert, de pontosan e tulajdonságai emelték pártja elismert tagjává. Pénzügyérként a csőd szélére lavírozta az országot, romboló szolgálatait kormányzati pozícióban fosztogató pártja a keleti kapcsolatokért felelős kormánybiztosi beosztással hálálta meg. Speciális „szakértelmével” még rengeteg akadályt gördíthet hazánk kibontakozóban lévő keleti kapcsolatai elé. Veres megszolgálta ezt a sok utazgatással járó hivatalt, hiszen miként a most felmarkolt 10 milliónál is nagyobb összegű szabadságmegváltás jelzi, évek óta, éjt nappallá téve robotolhatott, valószínűleg ki sem tehette a lábát a munkahelyéről. Új beosztása sem könnyed vakációzás és felhőtlen ejtőzés, hanem komoly és kimerítő párt- és kormányfeladat, színtiszta felelősség. Tisztelnünk és csodálnunk illene Veres fáradhatatlanságát és eltökéltségét, és örvendezhetünk, valahányszor hírét vesszük, hogy a derék kormánybiztos valahol a távol-keleti sivatagokban, dzsungelekben, nagyvárosokban, rizsföldeken, ékszerboltokban tűnik fel a kapcsolatokat építendő.
Mi meglepő van abban, ha Veres fotója megjelenik az egyik magyar bulvárlap címoldalán? Ő mégis meglepődött. Az történt, hogy a Blikk, vonzóbbá és eladhatóbbá akarván tenni egyik számát, képet közölt Veres Jánosról és titkárságvezetőjéről, Dobolyi Alexandráról, amint Makaó belvárosában andalogva építik a keleti kapcsolatokat.
Mit keresett Veres és Dobolyi Makaón? Veres azonnal készen állt a meggyőző válasszal: ha az út nem szerepel a Miniszterelnöki Hivatal hivatalos listáján, akkor az azt jelenti, hogy egyáltalán nem járt külföldön, főleg nem Makaón. Ezt nyilatkozta a Blikknek, ezzel is alátámasztva a fentebb már ismertetett hagyomány tovább élését, miszerint az egyén tartózkodási helyéről mindig a megfelelő pártgrémium dönt.
Dobolyi Alexandra, korábban a szocialisták parlamenti képviselője, jelenleg pedig amellett, hogy Veres titkárságvezetője, az Európai Szocialista Párt elnökségi tagja, s ott a kínai kapcsolatok felelőse, határozottan úgy emlékezett, hogy jártak Makaón, de nem szórakozásból, hanem fontos küldetésben. A Makaó Kínához való visszacsatolásának tizedik évfordulóján rendezett ünnepségekre őt az Európai Szocialista Párt (PES), Veres Jánost pedig az MSZP delegálta, az ünnep fényét fokozandó. Bizonyos illetékesek ezen elcsodálkoztak, mert Molnár Csaba a MeH, Nyakó István az MSZP részéről sietett kijelenteni, hogy senkit nem küldtek Makaóra, és senkinek az utazását nem fedezték. Bryan Synnot, a PES szóvivője hasonló értelemben nyilatkozott, mondván: az Európai Szocialista Párt sem delegált senkit, ám Dobolyi Alexandra az elnökségben a kínai kapcsolatokért felelős, így makaói útja pártszempontból legitim. Ez a nyilatkozat azért megnyugtató, mert nem csak a magyar szocialisták szoktak mindenféle ökörséget összezagyválni, megteszik ezt európai elvtársaik is. Ime, az internacionalizmus diadala. Közben Veresnek valahogy mégis eszébe jutott, hogy járt Makaón (nyilván megszületett a párthatározat), mégpedig a Kínai Kommunista Párt hivatalos meghívottjaként Pekingben tárgyalt, ahol meghívták a makaói kiruccanásra, szerencsére volt még nála egy kis pénz, mert az egész utazást saját zsebből fedezte. Vélhetőleg, ha kínai küldöttség jön hazánkba, azt is Veres fizeti, a kölcsönösség jegyében. Dobolyi Alexandra kitart amellett, hogy az ő útját a PES, Veresét meg részben az MSZP, másrészt a Kínai Kommunista Párt finanszírozta. Viszont mindenképpen tiszteletre méltó, hogy Veres, ebben a nehéz gazdasági helyzetben, legalább szóban magára vállalja hivatalos, félhivatalos és magánútjai költségét, ezzel könnyítve a kormány és a kormányzó párt anyagi gondjain.
De lehet, hogy az utazást valójában Veres régi üzlettársa, Kabai fizette, aki nem bírja elkölteni a rabkeresetét. Esetleg a Hír TV riporterei állnak mecénásként a háttérben, mert így akarták szegény, ártatlan Verest újabb botrányba keverni. Ám a legvalószínűbb verzió az, hogy Veres a saját járművével utazott, s annak költségeit szeretné elszámoltatni. Mint tudjuk, a volt pénzügyminiszter, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) leendő elnöke egy 26 éves utánfutó büszke tulajdonosa. Abba beültette az Alexandrát, ő meg elhúzta Makaóig. Vajon az EBRD központjába kivel, milyen eszközzel és kinek a költségén utazik majd?