A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) 1997 óta kortárs művészeti programokat, performanszokat, akciókat valósít meg. Az ICA-D alapfenntartását, amely a közüzemi, karbantartási és a bérjellegű költségek mellett a helyi kortárs képzőművészek bemutatását, illetve a pályázatokhoz kapcsolódó önrészt fedezte, az önkormányzat biztosította. A kiállítási, gyűjteményi, rezidencia- és társművészeti programokat külső – NKA, Európai Unió és egyéb – forrásokból finanszírozza az intézmény.
A város ez évi költségvetésében azonban felére csökkentette az alapfenntartáshoz szükséges 29,5 millió forintot. A most megszavazott 14,5 millió forintos összeg az intézmény féléves működését biztosítja. Bár az önkormányzat kulturális bizottsága kilátásba helyezte a második fél évre szükséges fenntartási összeg esetleges újratárgyalását, mégis bizonytalanná vált az ICA-D helyzete.
Az intézet sajtóközleménye szerint az elvonás azt eredményezheti, hogy az ICA-D a közeljövőben nem lesz képes pályázatokon keresztül elnyerhető forrásokhoz jutni, amelynek következtében a hazai és a nemzetközi partnerintézményekkel való együttműködés és a rendszerváltás óta kibontakozó kortárs művészeti tendenciákat bemutató, mintegy 190 darabból álló műgyűjtemény állapota és jövője is veszélybe kerülhet.
– A Bajnai-kormány megszorításainak a következtében a város is kevesebb forrásból tud gazdálkodni. Az intézetet fenntartó, az önkormányzat által 1994-ben alapított Modern Művészetért Közalapítvány támogatása nem kötelező feladatunk. A Kortárs Művészeti Intézet rétegigényeket elégít ki, nem úgy, mint a telt házzal működő Dózsa mozi vagy a Bartók Kamaraszínház. Dunaújváros az egyetlen olyan megyei jogú város, amely nem bolygatta meg az oktatási rendszert, nem vont össze vagy zárt be iskolákat. Ahhoz, hogy ez továbbra is így maradjon, máshol megszorításokra van szükség. A jelenlegi költségvetési feltételek között nem tudunk több pénzt biztosítani az intézetnek, de arra van lehetőség, hogy a közeljövőben időszakos kérelmek benyújtásával az intézet kiegészítő forráshoz juthat – mondta el az ügyre reagálva Cserna Gábor humán ügyekért felelős, fideszes alpolgármester.

Így alakulnak az üzemanyagárak – nem mindegy, hol tankolsz