Rendőrök demonstrálnak
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium előtt demonstrál ma a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete. Az érdekvédők a kafetériajuttatások és az illetmények emelését követelik, mivel a szuperbruttósítás miatt legalább tizenötezer rendőrségi dolgozónak havi szinten nettó több ezer forinttal csökkent a fizetése. (B. A.)
Földesi-Szabó Pakson indul
Cáfolja Földesi-Szabó László, az Egymásért Alapítvány elnöke, hogy a számonkérés elől akarna kitérni, és emiatt méreti meg magát az országgyűlési választásokon. Az érintett a TV2-nek nyilatkozott erről. Tény azonban, hogy a bíróság felfüggesztette a Földesi-Szabó ellen csempészet és sikkasztás miatt folyó büntetőpert, mert az elnök a Magyarok Egymásért Szövetség színeiben képviselőjelölt lett Pakson, és így védi a mentelmi jog. (MN)
Bajnai is célpont volt?
Magyarok Nyilaiként vélhetően már nem, de más névvel újjáalakulhat az a nyolc-tíz személy a csoportból, aki még szabadlábon van – mondta Benkő György, a terrorizmus és egyéb bűncselekmények ügyében tanúként elhíresült százhalombattai vállalkozó a TV2 Mokka című műsorában. Az általa rögzített hangfelvételen hallható, hogy a Hajdú-Bét-ügyben betöltött szerepe miatt a kormányfőnek, Bajnai Gordonnak „még a gyerekét is ki kellene nyírni”. (MN)
Félig finanszírozott nemzeti parkok
Tanulságos és szép útnak nevezte Sólyom László a nemzeti parkokban tett országjárását tegnap a Sándor-palotában, ahol fogadta mind a tíz magyarországi nemzeti park igazgatóját. A köztársasági elnök kiemelte, a nemzeti parkok nehéz körülmények között működnek: az állam a felét finanszírozza a kiadásoknak, míg a másik felét a nemzeti parknak saját magának kell kitermelnie. (MTI)
Németh Miklós nem adatkezelő
Nem kell kiadnia Németh Miklós volt miniszterelnöknek a nála lévő iratmásolatokat – mondta ki a Kende Péter közíró által indított polgári perben tegnap kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Kende Péter azért perelte be Németh Miklóst, mert három, közérdekű adatokat tartalmazó irat kiadatását akarta elérni, ugyanis ezekben szó van többek között a szovjet csapatkivonásról, a Magyarországon tárolt szovjet atomfegyverekről. Az ítélet indoklása szerint a másolatokat birtokló miniszterelnök nem irat-, illetve adatkezelő. (MTI)
Elhunyt Raj Tamás
Életének 71. évében, hétfőn elhunyt Raj Tamás nyugalmazott főrabbi. Temetése szerdán lesz a Kozma utcai zsidó temetőben. Raj Tamás 1990-től 1994-ig az SZDSZ országgyűlési frakciójának tagja volt, dolgozott a külügyi, a kulturális és sajtóbizottságban, az európai integrációs ügyek bizottságában, a kulturális, tudományos, felsőoktatási, televízió, rádió és sajtó bizottságban. A főrabbit 2003-ban Budapest Belváros–Lipótváros díszpolgárává avatták. (MTI)

Magyar Péter mentelmi joga akadályozza a kémvádak kivizsgálását