Tettlegességig fajuló vita és létszámleépítés

Ö T T U S A

Deák Zsigmond
2010. 03. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Székesfehérvár a magyar öttusa fellegvára, az Alba Volán az utóbbi évek utánpótlás- és felnőtt-eredményeinek fő szállítója olyan klasszisokkal, mint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsanna, a vb- és Eb-győztes Horváth Viktor, vagy a jelenlegi válogatottak közül Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Demeter Bence. A hosszú évek érmekben mérhető kiváló munkája Kulcsár Antal szakosztály-igazgató (egyben női szövetségi kapitány) 2008. novemberi váratlan visszavonulásával megingott; a tavalyi idény végén Horváth döntött úgy, hogy abbahagyja a versenyzést, s bár Vörös hivatalosan még nem nyilatkozott, az lenne a nagyobb meglepetés, ha komolyan folytatná. Közben, szintén már a pekingi olimpia után a szorító gazdasági gondok közepette el kellett adni a klub lovardáját, majd kezdtek fogyni az edzők, ami értelemszerűen feszültséget okozott a szakosztály berkein belül.
S ez a feszültség a közelmúltban a tettlegességig fajult. Előzményként ellenőrzést tartottak az öttusalőtéren, ahol ugyan nem találtak nagyobb gondot, egy hét múlva mégis felmondtak Mészöly Gábor lövőedzőnek. „Ugyan minden kis hibát eltúloztak a jegyzőkönyvben, nem tudtak fogást találni rajtam, ezért költségmegtakarításra hivatkoztak, arra, hogy megszűnik a feladatköröm. Ez azért érdekes, mert egyedül vagyok lövőedző a klubban, hetven-nyolcvan gyerekkel foglalkozom, s bár azt mondták, a kombinált szám miatt majd megoldják másképp, azért valakinek csak meg kell tanítani őket lőni.” A tréner szerint az ő menesztése egy folyamat része, gyakorlatilag Kulcsár Antal kiszállása óta mostohagyermekek lettek a klubban az öttusázók, a felére szűkült a szakmai team, ez már kezd a munka rovására menni, elsorvasztanak egy sikeresen működő rendszert.
De hogy jön ide a tettlegesség? Amikor kiderült, hogy Mészöly Gábort kirúgták, kollégája, Komlódy Zsolt (ő követte Kulcsárt a vezetői poszton) kérdőre vonta Demeter József technikai vezetőt – a sportág első egyéni Európa-bajnokát –, szó szót követett, majd a tréner meglökte Demetert, s nekitolta egy asztalnak. A részletekről meg akartuk kérdezni Komlódyt, de ő nem nyilatkozott a felfüggesztése miatt, s Csáder Dezsőhöz, az Alba Volán SC elnökéhez irányított minket. A sportvezető nem tagadta a költségcsökkentést s az ezzel járó leépítést, szerinte a vezetőség célja a nehéz gazdasági helyzetben is az, hogy a szakosztály munkája folytatódhasson. „Az öttusázók vállalták, hogy jobb szervezéssel az autóbusz-igénybevételt ötven százalékkal csökkentik, takarékoskodnak az energiával, minden mással. Sajnos létszám-megtakarításra is sort kellett keríteni. Mindig vérzik a szívem, ha egy kollégától meg kell válni, de a hagyományos lövészet megszűnt, az állás okafogyottá vált.” Csáder Dezső szerint feszültség alakult ki az edzők között, s többen a technikai vezetőt okolták, mintha ő ellene menne a szakosztálynak. „Pedig csak a munkáját végezte. Amikor kiderült, hogy megszűnik Mészöly Gábor munkaköre, Komlódy Zsolt nem tudta fékezni az indulatát, nekiment Demeternek, megütötte, illetve meglökte, ez nem tisztázott.”
Az affért követően felmerült, hogy Komlódy az utánpótláshoz kerül, de maradhat a klubnál (így nem kellett volna a Demeter testvéreket, Bencét és Gergelyt edzenie), ha nagy plénum, a szülők előtt bocsánatot kér a technikai vezetőtől. Erre Csáder szerint nem volt hajlandó, viszont így jelenleg azon tanakodik a vezetőség a munkajogásszal, hogy milyen körülmények között kell távoznia. A már említett szülők egyébként már egy „tüntetést” is szerveztek az edzőkért az Alba Volán székházába, ahol Csáder megígérte nekik, hogy a klub nem hagyja cserben az utánpótlást. „Hosszú távon szeretnénk maradni a sportág fellegvára a megváltozott viszonyok között is. Idén junior-vb-t rendezünk Fehérváron, s most mondom, biztos, hogy nyerünk itthon érmet.”
Ennek mindenki örülne, de mondjuk a 2012-es londoni olimpia után szívesen a szaván fognánk az Alba Volán vezetőségét, hogy megvalósulnak-e a hosszú távú tervek és ígéretek. Mert most még csak a leépítésnél tartunk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.