A kampányon kívüli ember

Magát távol tartva a pártpolitika mocsarától, a miniszterelnök még a kampány utolsó pillanataiban megregulázta a gázszolgáltatókat, helyreállította a közrendet, rendőröket avatott, átláthatósági biztosokat garantált a nagyberuházások mellé, kezeskedett a költségvetés tisztaságáért, és kicsit még harcolt a korrupció ellen is

„A nemzet önbecsüléséhez kell az önismeret, az nem természetes, hogy a kollektív emlékezetből hiányoznak adatok.”
Bajnai Gordon, 2010. április 6.

Vajon hogyan alakulhat annak az embernek a napja, aki köztudottan távol tartja magát a napi politikai csatározásoktól? Aki mélységesen elítéli az ország vasfüggönynyel történt kettészakítását, és „szakértőként” kizárólag válságkezelésre szerződve, értelemszerűen nem is kampányolhat. Bajnai Gordon leköszönő kormányfővel például a puszta véletlenek űzhetnek kegyetlen tréfát, az utóbbi hetekben ugyanis szinte mindennap az ország más-más pontján akadt fontos és halaszthatatlan válságkezelő teendője. Az ország szekerét a szakadék széléről visszafordítandó, a minap például új ügyfélszolgálati irodát avatott Nyíregyházán, ahol ajándékot osztott szét diákok között, és – ha már ott járt – beugrott a közeli Nyírbátorba is, a templomfelújítást elindító ünnepélyekre, de megemlékezett a várostörténeti sétány kialakításának kezdetéről is.
Szintén a válságkezelés szerves része lehetett a Szegeden épülő új Tisza-híd ünnepélyes megtekintése, és az egyelőre még sehová sem vezető M43-as kerülőút átadása vagy a kampány-gyorsítósávval ellátott M6-os autópálya szalagjának átvágása. Fotók, vakuvillanások, kisfiús mosoly. Bejelentés, hogy csatlakoztunk „az ezresek klubjához”, vagyis ahhoz az európai elit körhöz, ahol több mint ezer kilométer autópálya működik. (Érdekes: Kóka János szó szerint ezzel a hasonlattal kampányolt cirka négy évvel ezelőtt, s még azt is hozzátette, hogy nemsokára felszámolják a korrupciót.)
Snitt. Továbbra is szigorúan a válságkezelés jegyében újabb kormányfői villámlátogatás Szombathelyen, tájékozódás a helyi színház játszóhelyének átépítési munkálatairól, mellékesen megemlítve, hogy 28 milliárd forintnyi uniós fejlesztési forrás érkezik a városba elkerülő utakra, szennyvíztisztítókra és árvízvédelmi tározókra.
Egy ugrás, és már Záhonyban vagyunk, ahol a hangsúlyozottan nem kampányoló miniszterelnök a felújított városközpont már elkészült részét adta át frissiben. Külön kiemelte a polgármesteri hivatal mögötti út kibővítését és a parkolóhelyek számának növelését. (Ki mondta, hogy egy válságkezelés nem lehet részletekbe menő?) Miniszterelnöki szintű üzemcsarnok-avatás a távoli Nagyszénáson, majd bejelentés arról, hogy 2014-ben lesz eurónk – de legalább most nem „a térségben elsőként nálunk”.
Egy pártoktól teljesen független kormányfőnek nem árt kerülni a populizmust!
Az országjárások közös pontja – újabb véletlen egybeesés –, hogy a rendre szocialista helyi érdekeltségeknél tett látogatások azokat az uniós fejlesztéseket reklámozzák, amelyeknél Bajnai szerint soha nem számított, hogy „piros vagy narancssárga a szín”. (Mi lett volna, ha számít?) A választások előtti kormányfői verbális válságkezelés szintén impozáns: bejelentette, hogy mi vagyunk „a világ legstabilabb állama”, miközben csak a magas országkockázatunk évi 300 milliárd forintos többletterhet jelent az adófizetőknek a Költségvetési Tanács elnöke szerint. Bajnai azért szemrebbenés nélkül sajtótájékoztatót tart arról, hogy már látni a fényt az alagút végén, eszerint ő már látja (jó lehet a szeme), hogy túl vagyunk a válság mélypontján, miközben tizenhat éves csúcsot dönt a hazai munkanélküliség, és már csak minden második munkaképes korú embernek van bejelentett állása.
Magát távol tartva a pártpolitika mocsarától, a miniszterelnök még a kampány utolsó pillanataiban megregulázta a gázszolgáltatókat, helyreállította a közrendet, rendőröket avatott, átláthatósági biztosokat garantált a nagyberuházások mellé, kezeskedett a költségvetés tisztaságáért, és kicsit még harcolt a korrupció ellen is.
A kampányfinisben megígérte, hogy több tízezer volt ügynököt kutatnak fel – ez is biztos a válság elleni harc része volt –, Duna-stratégiát hirdetett, kijelölte a helyes utat a következő kormány számára (hátha nem tudják), sőt az államadósság szélén táncoló görögöket is hasznos tanácsokkal látta el. A valóban profi Külügyminisztérium segédletével még gyorsan kezet foghatott Budapesten José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, egy füst alatt zöldprogramot hirdethetett Károly herceggel, és hosszas lobbizás eredményeképp végül még egy vatikáni fogadást is kiharcolt magának.
Itthon szinte az utolsó pillanatokban beindította a gazdaságot, amelyet a tartós növekedés pályájára állított; senki sem találja, de állítólag hagyott 400 milliárd forintot valahol a vállalkozóknál, helyreállította a közbizalmat (!), és megteremtette az egyensúlyt. Szerkezeti reformokat hajtott végre, és a valutaalap forrásait állítólag a gazdaság ösztönzésére költötte. (Furcsa: eddig azt kommunikálták, hogy a lejáró államadósságot kellett belőle törleszteni…)
Csak egy kis különbség akad Kóka János rózsaszínű, „minket irigyel egész Európa” felütésű szlogenjei és Bajnai hasonlóan nagy ívű kijelentései között. Más-más formátumban jutottak el a közvéleményhez: Kóka közpénzen oldalas hirdetéseket adott fel hazai napilapokban, míg a leköszönő kormányfő külföldi szaklapoknak adott interjúkban bizonygatja, hogy Európa éllovasai lettünk. El kell ismerni, hogy az utóbbi cechet legalább nem a mi adófizetőink állták.
Bajnai és stábjának kollektív emlékezetkiesése döbbenetes: itt van egy miniszterelnök, aki semmi másnak nem köszönheti jelenlegi posztját, mint annak a néhány szocialista nagyágyúnak, akik a bukott Gyurcsány Ferenchez és a körülötte lévő üzleti holdudvarhoz tartoztak. Bár meglehet, hogy Bajnai ma már nem szívesen emlékszik vissza rá, de tény: 2006 júliusától vett részt a Gyurcsány-kabinet munkájában; először kormánybiztosként, majd önkormányzati, végül nemzeti fejlesztési és gazdasági csúcsminiszterként. És egy apróság: a válságkezelőnek nevezett programot sem ő írta, ezt ugyanis még 2008 őszén a Nemzetközi Valutaalap és az unió óriáshitelének feltételéül szabták a nemzetközi szervezetek. Azért, hogy kisegítsenek minket abból az államcsődből, ahová a Gyurcsány–Bajnai–Kóka-klikk együtt taszította az országot, és amit még a válság kitörésekor is elhazudtak.
Hogy mi marad utána, miután könnyes szemmel elteszi az éves munkája után felvett 12 forintot?
Nos, itt a Dataplex-ügy, amit Kókával együtt bizniszelhettek három ciprusi offshore cég bevonásával, néhány hónap alatt milliárdos haszonra szert téve. A tranzakció már a Nemzeti Nyomozóiroda és a Fővárosi Főügyészség figyelmét is felkeltette. A sukorói rejtélyes ingatlanpanama, amelynek részleteire meghallgatásakor Bajnai sajnos már nem emlékezett. Volt cégéhez, a Wallishoz köthető megannyi kétes ügy a postapalota privatizációjától a Magyar Televízió-székház egyoldalú bérleti-üzemeltetési szerződéséig. Mindkét esetben a vagyonvesztés veszélyére figyelmeztetett az Állami Számvevőszék, bár ezt az érintettek hevesen cáfolják. És ne felejtsük: még bírósági szakaszban van a több milliárd forintos kifizetetlen beszállítói tartozások miatt indult Hajdú-Bét-ügy.
Igen, körülbelül ennyi marad a „szakértői” kormány után: tucatnyi rendőrségi nyomozás, évekre bebetonozott pártkáderek, hűbéresi vállalkozói szerződések 2013–14-ig a haveri tanácsadói körökkel, a hőn áhított egyeztetés nélkül kinevezett elvtársak a nemzetközi pozíciókban, irgalmatlanul nagy államadósság és a május végére összedőlő költségvetés. Mi pedig elballagunk vasárnap szavazni, hogy végre egy társadalmi felhatalmazottsággal bíró, működőképes kormányunk legyen.