Államadósság. Sajnos ma már azt kell mondanunk, hogy boldog idők voltak azok, amikor még csak csekély húszmilliárd dollár (a valóságban huszonkettő) terhe nyomta a magyar államot. A hitelfelvétel nagy „szakértője”, a közelmúltban elhunyt Fekete János bankvezér először az olajválság után kapott lehetőséget, hogy ezen az úton járva próbálja orvosolni a gazdasági bajokat. A hatvanas évek végén a magyar államadósság viszonylag csekély volt, 400 millió dollár körül mozgott. Aztán 1978-ig a négy és félszeresére növekedett, egy esztendővel később pedig meghaladta a 10 milliárd dollárt.
A helytelen gazdaságpolitikai irányításnak tulajdoníthatóan rosszul fektettük be a nyugatról kapott újabb és újabb pénzeket, ráadásul a kamatterhek a duplájára emelkedtek 1979 és 1981 között. A gazdasági szakadék szélére sodródott országot – a szovjet tiltakozást is vállalva – a valutaalapi és világbanki csatlakozás mentette meg. Hitelképességünk visszaszerzése után adósságállományunk 1989-re elérte az ominózus 22 milliárdot azért, mert elmaradt a szükséges szerkezetátalakítás, valamint azért is, mert a Kádár-rendszer takarékos, szerény életszínvonal biztosítása helyett a legitimitása alapját jelentő, fedezetlen jóléti politikát folytatott. A summát a rendszerváltozás után hivatalba lépő Antall-kormány lefaragta ugyan valamelyest, ám az MDF-időszak végén kezdődött s a Horn-kormány alatt eleinte rendületlenül folytatott pénzfelvétel 55 milliárd dollárra növelte az összeget. A neoliberális felfogást vallásos buzgósággal képviselő Bokros Lajosnak kellett jönnie, hogy újabb javulás mutatkozzék. Az eredmény ellentmondásos: a megszorítások, a gőzerővel folytatott privatizáció ugyan javította a gazdaság állapotát, a Bokros-csomag máig ható negatív társadalmi-mentális hatása azonban felmérhetetlen. Az államadósság, amely a GDP arányában a rendszerváltozáskor 66, a kilencvenes évek első felében 89, a Horn-kormány leköszönésekor 60 százalékos volt, tovább csökkent a Fidesz 1998-as választási győzelme után – 50 százalékra. 2001-ben ugyan csekély növekedés volt tapasztalható, ám a nyolcéves regnálását 2002-ben Medgyessy Péterrel kezdő, majd Gyurcsánnyal folytató szocialista–szabad demokrata korszak kis híján tönkretette Magyarországot. Adósságunk 2006-ra ismét a GDP-hez viszonyított 60, 2009 őszére pedig 80 százalék fölé került. Ehhez nyilván hozzájárult a világgazdasági válság is, amely a 2008. március végén 85,9 milliárd eurós terhet cipelő magyar államra újabb hitelt pakolt: a Nemzetközi Valutaalap szigorú feltételek mellett, az összeomlás elkerülése érdekében, több mint 25 milliárd dolláros összeget tett lehívhatóvá számunkra. Amint arra Romsics Ignác történész – az ÉS-ben is közölt – előadásában felhívta a figyelmet: nemcsak az államszocializmus évei alatt, hanem az új magyar demokrácia húsz esztendejében is folyamatosan romlott a GDP-ben mérhető teljesítményünk Nyugat-Európához és az Egyesült Államokhoz képest. Immanuel Wallerstein amerikai történész-szociológus terminológiájával élve tehát továbbra is távolodunk a fejlett centrumtól a periféria felé. Talán nem túlzó az állítás, hogy a bukófélben lévő MSZP-kormányzat örökségét átvevőknek legalább olyan nehézségekkel majd szembenézniük, mint a rendszerváltozás utáni első szabadon választott kormánynak.
MDF. Húsz év múlva az MDF összeáll a maradék SZDSZ-szel, hogy Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt irányításával küzdjön a Fidesz ellen, amelynek jelöltjei között ott található többek között Lezsák Sándor és Balsai István. Napjaink pőre valósága gyenge kabarépoénnak tűnhetett volna a kilencvenes években. A népiek harmadikutas gondolata jegyében alapított MDF Antall József idején konzervatív jobbközép irányt vett, ám az 1990-ben 42 százalékkal győztes parlamenti párt ereje gyorsan apadt a kormányzás súlya alatt: a következő választáson alig több, mint 10 százalékot ért el. A Horn-éra idején az MDNP kiválásával érzékeny veszteséget elszenvedett alakulat 1998-ban és 2002-ben a Fidesz segítségével jutott a parlamentbe (17, illetve 24 mandátumot szerezve).
„Soha nem kényszerültünk arra, hogy politikai-világnézeti bakugrásokat hajtsunk végre, és nem kényszerültünk értékrendváltásra, 180 fokos fordulatra” – jelentette ki a baloldalra éppen áttáncolni kezdő pártelnöknő, Dávid Ibolya 2003 júniusában. A leszámolások alig néhány évet várattak magukra: első lépésben az alapítókat és az Antall-kormány egykori minisztereit, államtitkárait, a másodikban a lehetséges riválisokat tanácsolták el a pártból, aztán egyre látványosabbá vált az ellenvélemények elfojtása és a főként adminisztratív eszközökkel zajló kiszorítósdi. A párt internetes oldalán ma már nem lehet olvasni az MDF 1987-ig visszanyúló történetéről. Antall József helyére Bokros Lajos lépett.
Csurka István beszél. A homályos Lada-üveg mögül mondta el beszédét 1990. január 15-én Csurka István, az MDF elnökségi tagja az áremelések, a spontán privatizáció, az általános elszegényedés elleni tiltakozásul szervezett nagygyűlésen. A híres drámaíró korabeli respektusa főként nagy hatású színpadi műveiből s az előző rendszerben elszenvedett kisebb-nagyobb meghurcoltatásaiból, így 1986-os szilenciumából fakadt. A politikussá lett író a lakiteleki alapító atyák közül elsőként szakadt el a Magyar Demokrata Fórumtól. Később, 1992. augusztusi, hatalmas felzúdulást kiváltott tanulmányában a zsidó világ-összeesküvés vizionálása mellett támadta meg a baloldalról amúgy is folyamatosan szorongatott Antall-kormányt. Az MDF-ben kibontakozott hatalmi küzdelemben sikertelenül próbálta átvenni a párt vezetését Antall József miniszterelnöktől. 1993 nyarán, kizárását követően megalakította a MIÉP-et, amely hatalmas tömeget mozgósított gyűléseire, a parlamentbe azonban csak 1998-ban jutott be. A sokszor alaptalanul lenácizott, valójában a népi írók mozgalmának jobboldalára és a harmincas-negyvenes évek kormánypártjára, a Magyar Élet Pártjára furcsa módon egyszerre emlékeztető erő 2002-től sikertelenül próbál mandátumot szerezni. A MIÉP 2006-ban a Jobbikkal közösen indult, de a kudarc után társai az új, jóval agresszívabb párt kedvéért hátat fordítottak a politikában máig amatőrként mozgó író pártelnöknek. Nem véletlen, hogy Csurka István manapság legnagyobb ellenfelének a Jobbikot tartja. (Pethő)
