A piros pigment és a Vas-oxid út

Vas-oxid út. Ez a címe annak az akvarellnek, amelynek egy részletét Jozefka Antal kiállításának meghívóján látják. Azt a részletet, amelyben a mű egésze sűrűsödik, ahol a vörös árnyalatok között valóban, mintha egy kanyargós, de mégiscsak határozottan egy irányba vezető út rajzolódna ki a vörössel színezett szürkés-feketés tónusokból.
Mintha csak a természeti folyamatok spontaneitása révén alakuló színegyüttesek jelennének meg előttünk Jozefka Antal művein, vagy mintha hirtelen olyan ókori, középkori falképekre bukkannánk, amelynek festékrétegét, az egykori mesterek munkáját egyszerre lerombolva és újjáépítve, az idő, az eltelt évszázadok hatása folytatná tovább. De a Szent István című akvarellen megidézett közismert, szimbolikus iniciálé láttán őt is a középkori mesterek közé képzelhetjük, akik egyszerre ismerték a festés és a festékkészítés, az anyagok átváltoztatásának titkait, a színek, formák titkos szimbolikáját. És persze az az alázat, kitartás sem áll távol tőle, amely a régi mestereket jellemezte, akiknek nem foglalkozás volt a művészet, de lehetőség a lélek távoli tájai felé való kalandozásra: Jozefka Antal évtizedeken át vegyészmérnökként kísérletezhetett ki olyan pigmentanyagokat, papírfajtákat, amelyeknek köszönhetően látomásait, érzeteit adekvát módon fejezheti ki. Persze, már azelőtt rajzolt, festett, mielőtt a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán diplomázott volna, a Derkovits-körben Nagybányai Nagy Zoltán volt a mestere. A kétféle, egymást erősítő tevékenység eredménye az a különleges világ, amelyet akvarelljei képviselnek, no meg persze annak a különleges személyiségnek a lenyomata. Hiszen amennyi szakmai gond, annyi filozofikusság, olykor líra, máskor irónia, önirónia jellemzi a lapokat, játékosság a különböző színek, tónusok egymásba futtatásánál, és játékosság a címadásban, amivel művei nézőjének képzeletét is igencsak meglódítja olykor. A nő méregből és mézből összeszűrve, Nélküled, ellened hiába vívok – olvassuk az irodalmi ihletésű címeket, a magyar reformkort és a jelen felelős polgárát egyszerre szólítja meg a Csak a haza legyen nagy és szabad című munkával, de megidézi a rokokó finom tónusokkal és finoman erotikus beállításokkal dolgozó mesterét Fragonárd-t is, azután újra kitágítja a világot a múlt és a jövő, a mikro- és a makrokozmosz, a Léthe réte és az Égi fény között, hol Armageddont hívja segítségül a bölcsek kövének kereséséhez, a lét titkainak fürkészéséhez, hol a tudomány képleteit. Ez egy piros pigment, állapítja meg egyik munkája címében, s föl is rajzolja rá az illetékes molekulát. Nos, ha a vízcseppben a tenger, akkor a vízfestő pigmentjében az egész világ…