Mit jelent az ön számára ez az elismerés?
– Leginkább egy alkalmat, hogy beszélgethessünk fontosabb dolgokról is. Ezen a kérdésen eddig sem nagyon gondolkoztam, és ezután sem nagyon szeretnék. Persze nem akarom megkerülni sem a választ, és ha már beszélünk róla, szerintem egy díj az átadó szándékát mutatja, azt, hogy mire szeretné felhívni a figyelmet. S ha ez esetemben azt jelenti, hogy fontos a kortárs zeneszerzés, akkor teljesen azonosulni tudok a szándékkal.
– 1970-ben ön az Új Zenei Stúdió alapító tagja volt. A Kossuth-díj nyilván ennek is köszönhető. Hogyan látja ezt a kezdeményezést negyven év távlatából?
– Az Új Zenei Stúdió nélkül nem képzelhető el a zeneszerzői munkásságom. Nagyon nehéz leírni az akkori helyzetet, nem is szeretném jelzőkkel illetni. Különösen sokat jelentett, amikor kijuthattam Párizsba egy ösztöndíjjal, és a maga természetes közegében ismerhettem meg az új zenét. Akkoriban mindenki számára az egyik legkegyetlenebb kérdés az volt: menjen-e vagy maradjon. Engem az Új Zenei Stúdió segített abban, hogy Magyarországon maradhassak.
– Milyen helyzetben volt akkor a kortárs zene és milyen irányba tart ma?
– Az ötvenes, hatvanas évek experimentális zenéje kiemelten fontos fókuszpontja volt az emberi gondolkodásnak. A mesterséges intelligencia (számítógépes zene) vagy a véletlen (John Cage) beemelése az alkotásba mélyreható szemléleti változásokat indított el a tudományokban és más területeken is. A zenei felvetések nem pusztán zenei megoldásokat vontak maguk után, az elektronikus zene pedig alapvetően átalakította a hallásunkat. Azt látom, hogy ma a zenének koránt sincs ekkora szerepe a gondolkodás alakulásában, inkább az építészet vette át ezt a funkciót, mögé sorakozik fel az innováció, a kreativitás, a technológia és természetesen a pénz is. Bizonyos intézményrendszerek mély válságba kerültek, de ne felejtsük: minden krízis egy új lehetőség is.
– Arnold Schönberg azt mondta, hogy a közönség csak akusztikai szempontból lényeges elem. Egyetért ezzel?
– Nem hiszek abban, hogy „a közönség”. Különböző közönségek vannak, más a jéghokié és más a hálózati zenéé. Mégis igazat kell adnom Schönbergnek abban a tekintetben, hogy a zenei igazság abszolút érvényű, míg az egyszeri közönség reakciója viszonylagos. Nem mindenféle közönség képes reakciója révén alkotóan megnyilvánulni, és a közönséget könnyű manipulálni is. Egy híres név sokszor akkor is siker, ha éppen gyenge teljesítményt nyújt. De a közönség nélkülözhetetlen, hiszen csak ő képes visszaigazolni a zene abszolút igazságát. Fontos változások történtek az elmúlt évtizedekben, a helyi értékrendek visszaszorultak, egy globális disztribúció vette át a helyüket. Ma az a jó zene, amelyik a legtöbbet hozza a konyhára, s az a jó művész, akinek a legmagasabb a gázsija. Megértem ezt az érvrendszert, de nem örülök neki.
– Az Új Zenei Stúdióban előadóként is tevékenykedett. Fontosnak tartja, hogy a zeneszerző gyakorló muzsikus legyen és játssza (nyilvánosan) mások darabjait is?
– Ez a kérdés többfelé vezet, de ha röviden kell rá válaszolnom, természetesen fontos. A zene igazi jelentését legteljesebben megszólalásának pillanatában lehet átélni, s az aktív közreműködés nagyon fontos tapasztalatokat nyújthat a zeneszerzőnek saját munkájára vonatkozóan is. A műveket javítani, csiszolni, újragondolni kell, és ebben nagy szerepe van az előadásnak. Vegyünk példát Bachtól! Az Új Zenei Stúdióban az előadói tevékenység ugyanakkor szükségmegoldás is volt, hiszen rajtunk kívül senki nem vállalkozott a kortárs zene bemutatására. Az új zenét játszó együttesek megjelenésével párhuzamosan előadói aktivitásunk is csökkent. Ma úgy látom, az volt a feladatunk, hogy beindítsunk egy folyamatot.
– Mennyire volt pályakezdése éveiben könnyű az érvényesülés egy kortárs komponistának?
– Pont ugyanannyira, mint a mai fiataloknak. Más dolog, hogy nekik egészen más kérdésekre kell megtalálniuk a helyes választ.
– Kortárs zeneszerzőként és tanárként miben látja az eredetiséget? Mi szükséges az eredetiséghez egy mai pályakezdő komponistának?
– Korábban ezt a kérdést XX. századi jelenségnek tartottam, de ma már úgy gondolom, hogy még inkább idejét múlt, a XIX. században gyökerezik. Igazából nem tudom megfogalmazni, hogy fontos-e, de azt tudom, hogy ha az ember kellő alázattal és elmélyültséggel foglalkozik valamivel, akkor olyan felismerésekhez juthat el, amelyekhez más nem. A tevékenység maga hozza létre az eredetiséget, nem a szándék. Tanítás közben sem buzdítok arra senkit, hogy eredeti legyen, mindenkinek magának kell kibontania a saját eredetiségét.
– A zeneszerzés mellett a mai napig aktív tanár. Mennyire tartja fontosnak a tanítást?
– A tanítás kiszámíthatatlan hatásfokú tevékenység. Nagyjából olyan, mint az erdőültetés, száz év múlva majd kiderül, hogy mi lett az eredménye. Természetesen fontosnak tartom, de az ember mindig arra összpontosít, amit éppen csinál, jelen pillanatban az interjúadásra. Amikor pedig tanítok, akkor az a legfontosabb.
– Pécs és Budapest között ingázik évtizedek óta. Hogyan tudja ezt összeegyeztetni a komponálással?
– Nehezen.
– Milyen kompozíciókon dolgozik mostanában?
– Nem beszélek szívesen a készülő darabokról, de nem babonából, hanem azért, mert a darabjaimmal a bemutatók után is sokáig foglalkozom. Oda-vissza írom őket. Az utóbbi évtizedben leginkább kamaraműveket írtam, most úgy érzem, ideje váltani.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
