Családi címerre emlékeztet a Mikszáth téri első emeleti lakásbelsőben kialakított szín a Maladype Társulat Übü királyában. A sarokba lépcsőzetesen felpakolt, iskolai papírgyűjtéshez összekötözött újságok tetején madárként trónol petyhüdt brutalitással Übü mama (Lendváczky Zoltán), kétoldalt mintha griff és oroszlán tartaná a pajzsot Poszomány kapitány (Tompa Ádám) és Bugrisláv (Páll Zsolt) személyében. Übü papa pedig mint központi alak az újsághalom közepén kialakított mélyedésből adja intézkedéseit. Vele kapcsolatban az az érzéki csalódásunk támad, mintha az egész, Balázs Zoltánivá maszkírozott darab alatt zuhanyozna, s egyszerre buta gyerekként, félbolond parvenüként, vagy éppen svihák lakóbizottsági elnökként adná utasításait egyre vizesebben a fürdőkád fedezékéből.
A rendező rendkívül jó tempóban, humorosan megoldott jelenetátkötésekkel négy férfiszínészszel játszatja Alfred Jarry leghíresebb, diáktársaival együtt a gimnáziumi kövér fizikatanár kigúnyolására írt művét. Az önfeledtségből magától értetődően kibukó infantilizmus gyermekkori játszóterek, homokozók, vadulásba átcsapó szülinapi zsúrok hatalmi harcainak atmoszféráját idézi. Mindezt Balázs megfejeli a jelen bulvársajtójából vett, a papírhalomból ad hoc módon kiragadott képtelen címekkel. Itt már, talán az érvényesülő ironikus allúzióknak köszönhetően, egy baromfiudvar szemétdombját sejthetjük a játéktérben. A lengyel királyi trónt megszerezve Übü papa felveszi a koronát, amely hogy, hogy nem, a felső fogakra erősíthető papírprotézis. A címszerepet megformáló Orosz Ákos kiváló, úgy kell a darabba, mint levesbe a só. Az ízvilág azonban, amelyet a ritmussal kölcsönhatásban ő ad a darabnak, milyen különös, akkor veszti el sajátos, kissé csípős harmóniáját, amikor Übü szájából kikerülnek a papírfogak. A jelenetek túl hosszúak, vontatottak lesznek egy pillanat alatt, elmúlik a varázs, mint Hoffmann híres történetében, amikor a kis, torzszülött Zachesnek hirtelen kitépik csodálatos cinóberhaját.
Hamarabb mondja be az unalmast a Stúdió K Színházban az Euripidész Bakkhánsnők című alkotásából költött Téboly Thébában. Az előadás nagy elánnal és reményekkel indul: úgy tűnik, a keresztény üdvtörténettel korreláló vallástörténeti párhuzamokat felhasználva, ha nem is Krisztus előtti Antikrisztust, de legalábbis egy proto bal latort, egy hamis prófétát próbál kihozni Fodor Tamás Dionüszosz alakjából, rájátszva arra az evangéliumi mondatra, hogy „az én országom nem evilágból való”, vagy a lerombolt, majd harmadnapra felépített templom metaforájára.
A bor és mámor istene, aki a mitológia szerint maga is széttépetett Héra haragjából, aztán megették a titánok, majd Zeusz újra összeillesztette, vallási párhuzamot sugall. Ez esetleg mélyebb gondolatokra indíthatná a nézőt, de a téma érintése csak jelzésszerű, s ebből adódóan felszínes. Ugyanilyen jelzésszerű a hatalmi játszmákkal rokonítható szálak kihangsúlyozása. Az előadás nem él a benne rejlő folytatás lehetőségével, hanem magát ismételve halad a tragikusnak sejthető befejezésig. Valódi tragédia nincs, az indítékok nem hihetők, a bal lator bosszúja nem azonosul az eredeti tragédiában lesújtó grandiózus isteni haraggal.
(Alfred Jarry: Übü király. Maladype Társulat. Rendező: Balázs Zoltán. Téboly Thébában. Stúdió K Színház. Rendező: Fodor Tamás.)
origo.hu
Megölte volna Orbán Viktort egy férfi
