Az állami költségvetés nem feneketlen zsák

Az eltelt évek tapasztalatai szerint nem képzelhető el olyan európai uniós támogatási politika, amely lehetővé tenné, hogy minden egyes önkormányzat hozzájusson vissza nem térítendő városrehabilitációs támogatásokhoz, vagy hogy akár egyetlen városnak is az összes városfejlesztési gondja megoldható legyen ezekből a pénzekből.
Két fontos felismerés következik ebből: az első az, hogy ha minél hatékonyabban történik az EU és a magyar állam által adott vissza nem térítendő támogatások felhasználása a városfejlesztési projektekben, annál több önkormányzatnak juthat ebből a forrásból. A második pedig az, hogy ha a támogatáshoz kapcsolódó feltételrendszerhez a városfejlesztéshez értő irányítási gyakorlat kapcsolódik, akkor javulhat a források felhasználásának hatékonysága.
Az állami költségvetés nem feneketlen zsák, amelyből tetszőlegesen finanszírozható volna a települések városfejlesztési és városrehabilitációs elképzeléseinek megvalósítása. Mi több, az Európai Unióé sem az. A kilencvenes évtized első felében az unió politikájában még nem szerepelt városok fejlesztési problémáinak pénzügyi támogatása. Magyarország nagy szerencséje, hogy az unió regionális politikáján belül a városi dimenzió éppen hazánk csatlakozása idején erősödött föl: ezért a városrehabilitáció intézményesen is szerepel a támogatási lehetőségek között. Arra persze nincs garancia, hogy meddig él még ez a rendszer: a jelenlegi ismeretek szerint 2013 után, a következő uniós költségvetési ciklus kezdőpontjától is több olyan régió lesz, amely nem részesülhet a vissza nem térítendő támogatásokból.
Az EU regionális politikájában – ennek integráns része a magyar is – az elmaradott és leszakadó térségek társadalmi-gazdasági felzárkóztatása az egyik legfontosabb cél. Ha megvalósul, a városfejlesztésben is csak kivételes esetekben lesz szükség „ingyenpénzek” igénylésére. Ha azonban a leszakadó térségek maradnak a helyükön, akkor erőfeszítéseink ellenére sem kerülünk közelebb az unió fejlettségéhez. Jó kormányzással azonban a leszakadás megállítható, kedvezőbb esetben a távolság csökkenthető, sőt az uniós átlaghoz képest meg is szüntethető. Vagyis: a jó kormányzás perspektívájában az önkormányzatok olyan fejlődési pályára állhatnak, ahol a gazdasági körülmények kedvezőbben alakulnak, és egyre kevesebb régió egyre kevesebb városa szorul majd vissza nem térítendő támogatásra.
Reméljük, hogy az EU regionális fejlesztési alapja által finanszírozott fejlesztési programok eredménnyel járnak. Ehhez az is kell, hogy az önkormányzatok elsajátítsák azt a tudást, amely mintegy előfeltétele annak, hogy megfelelő gazdasági körülmények esetén vissza nem térítendő támogatások nélkül is megvalósítsák majd városfejlesztési projektjeiket, ahogy az Európa fejlettebb régióiban történik. Voltaképp ez a másik, közvetett, ha tetszik pedagógiai céljuk az uniós városrehabilitációs támogatásoknak – ez a szempont eddig szinte meg sem jelent a hazai nyilvánosságban, pedig rendkívül fontos a jövő szempontjából.
A városfejlesztési támogatások nagymértékben segíthetik az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó kis- és közepes vállalkozásokat is. A piaci körülmények között megvalósuló városfejlesztési akciók egyik legfontosabb hozadéka az olyan építési lehetőségek sokasága lehet, amelyek az önkormányzat irányításával folyó városfejlesztési akciók nélkül nem léteznének a vállalkozások számára. Ezt a szerepét akkor töltheti be a városfejlesztés, ha az önkormányzat rendelkezik a már említett tudással, amellyel használni tudja a közszféra és a magánszféra strukturált együttműködésén alapuló eszköztárat. Arról a tudásról és európai eszköztárról van szó, amelynek eredményes használhatósága már a támogatások nélküli időszakban bebizonyosodott; az EU illetékesei a városfejlesztés magyarországi támogatási rendszerét erre alapították a csatlakozás időszakában.
Attól sajnos még nagyon messze vagyunk, hogy a támogatások felhasználása szakmailag hozzáértő módon, a bennük rejlő lehetőségeket jól kihasználva történhessen, és így meghozhassa azt a vállalkozásfejlesztési és pénzügyi hozadékot is, amelyet egy-egy esetben el lehet érni. A kezdeti, gyermekbetegségeknek látszó bajok strukturális problémákká váltak az eddigi tapasztalatok szerint: ezek a hozzá nem értésből fakadó, szakmai, módszertani nehézségeket jelentik, továbbá azt, hogy a pályázatok és a kiemelt projektek számtalan hatósági követelménye csak az öncélú adminisztráció gerjesztésére alkalmas, és akadályozza a tervek megvalósítását, ahelyett, hogy előrevinné azt. Ez a kétfordulós pályázati rendszert vesszőfutássá, a végleges döntést követően a támogatási szerződés megkötését pedig végtelenített Canossa-járássá teszi – jóval azután, hogy az Országgyűlés az uniós projektek megvalósítását és az építőipari vállalkozások segítését célzó, úgynevezett gyorsítási csomagot elfogadta.
Érdemes egy kormányváltás idején számot vetni a problémákkal, hiszen azzal sem az EU, sem a magyar állam fejlesztéspolitikai céljai nem válthatók valóra, amikor eredményként egy önkormányzat azzal dicsekszik, hogy a városrehabilitáció első ütemében nyert pénzből lekövezte díszburkolattal a főteret, a második ütemében nyert támogatásból pedig kifugázta azt.

A szerző a Városfejlesztés Zrt. vezérigazgatója