Az egérfogó rugója

Eddig minden alkalommal bátor és fontos döntés született az 1972-ben alapított Templeton-díj jelöltjeivel kapcsolatban, akár Teréz anyát, Szolzsenyicint, Weizsäckert vagy éppen a magyar Jáki Szaniszlót tüntették ki az élet spirituális vonatkozásainak felmutatásáért. Az idei díjazott, Francisco José Ayala személye is szimbolikus üzenetet hordoz. A spanyol származású tudós munkásságát azért tartották alkalmasnak a „vallási Nobel-díjjal” való kitüntetésre, mert csaknem egész munkássága a vallás és tudomány vegyítése elleni küzdelem volt.
A díjat a 2008-ban elhunyt presbiteriánus Sir John Templeton alapította, akinek meggyőződése volt, hogy a vallás és a tudomány nem állítható szembe egymással. Ennek a gondolatnak a népszerűsítésére hozta létre a tehetős üzletember a díjat, amely igen jelentős anyagi elismeréssel, mintegy 1,1 millió euróval jár. A döntést kilenc tagból álló, nemzetközi kuratórium hozza meg, amelynek tagjai évente egy és kizárólag élő személyt jelölhetnek az elismerésre. 2009-ben Bernard d’Espagnat francia kvantumfizikust tüntették ki, aki műveiben többek között azt bizonyította, hogy az elemi részecskék viselkedése az empirikusan megismerhető világon túli valóság létezésére mutat, amelyhez a művészet és a spiritualitás vihet közelebb.
Bernard d’Espagnat egyébként – szemben például a 2008-as díjazottal, Michal Heller kozmológussal, pappal – katolikus családban született, de eltávolodott hitétől, és nem gyakorolja vallását. A 2010-es, a díj történetében a harminchetedik jelölt, Francisco José Ayala vallásos, bár a hatvanas években elhagyta a dominikánus rendet, és megnősült. A díj odaítélésénél tehát nem szempont a tételes valláshoz való csatlakozás; és az elismerést magyarázó, gyakran idézett vallási Nobel-díj kifejezés is csak metafora. A díj révén a figyelem középpontjába kerülő kitüntetettek szakmai pályája fontos, az egész társadalom számára megfogalmazott üzenetet hordoz. Ayala Madridban született, ott tanult biológiát és teológiát, és ott szentelték pappá, de 1961-ben New Yorkba települt, majd a Kaliforniai Egyetemen kezdett tanítani, ahol mind a mai napig dolgozik. Ezernél több tudományos tanulmányt és húsz könyvet jelentetett meg. DNS-kutatással, a gének szabályozórendszerével, a molekuláris órával és a paraziták fejlődésével foglalkozik; mindezeken túl pedig a vallás, a metafizika és a filozófia kapcsolatait keresi. Határozottan fellépett az amerikai vallási fundamentalizmus számos jelenségével szemben, így a kreacionizmust és az intelligens tervezést egyaránt bírálta, ami miatt 1981-ben eljárást indítottak egyetemi tevékenységével kapcsolatban.
Az amerikai kreacionizmusnak nagy, a XIX. századra visszanyúló hagyománya van, bár a sokféle árnyalatú nézetet egybefogó teremtéskutató társaság, a Creation Research Society története mindössze 47 esztendőt ölel fel. A teremtéskutatók főként az evolúció elméletével állnak hadilábon. A Szentírást sajátos módon alapul vevő kreacionizmus mellett létezik iszlám és védikus kreacionizmus is, igaz, lényegesen kisebb társadalmi befolyással, mint nyugati társuk. A keresztény kreacionisták szó szerint értelmezik a Genezis teremtéstörténetét, s így elutasítják a már az ókorban is meglévő és azóta folyamatosan fejlődő hermeneutikai hagyományt. Másrészt nem csupán biológiai, hanem kozmológiai következtetésekre is jutottak a Teremtés könyve alapján. Vagyis az evolúció mellett sok kreacionista az ősrobbanást is tarthatatlannak gondolja (ez a fiatalföld-kreacionizmus), mások elfogadják, hogy a föld története több milliárd év, viszont az evolúciót sorozatos és közvetlen isteni beavatkozásnak tartják.
Az intelligens tervezés elmélete ezek közül leginkább az idős föld elméletéhez áll közel. Szellemtörténetileg a teleológiai istenérv modern változatának tűnik, amely Platóntól eredeztethető, de leglogikusabb formáját Aquinói Szent Tamásnál kapta meg. Az elméletek mellett érdemes megvizsgálni a mozgalom központjának számító Discovery Institute működését, különös tekintettel az ékstratégiát tárgyaló, véletlenül kiszivárgott dokumentumra. Ez a munka leginkább egy XVIII. századi titkos társaság forgatókönyv-tervezetére emlékeztet, amely alapján az intézet tagjai az intelligent designt s vele együtt a teista meggyőződést kívánják népszerűsíteni a társadalom minden részében, különösen az oktatásban. Bár a Discovery Institute végső célja a Biblia igazságának és Jézusnak a bemutatása, a katolicizmuson belül mégis kevéssé talált követőkre az intelligens tervezés elmélete. Legalábbis Rómában. Tavaly novemberben a Pápai Tudományos Akadémia és a Vatikáni Csillagvizsgáló meghívására például az élet keletkezéséről és az evolúcióról tartottak konferenciát a Vatikánban, egy évvel korábban pedig A világegyetem és az élet evolúciójának tudományos megközelítései című konferencián XVI. Benedek is beszédet mondott.
A helyi egyházakban persze sok ettől eltérő hang is hallható, ami, figyelembe véve, hogy a teológusok nem biológusok, nem is meglepő. Hiszen az intelligens tervezés elmélete számos érdekes argumentációval szolgálhat. Az egyszerűsíthetetlen komplexitás elmélete szerint például a biológiai organizmusok egyetlen elemét sem lehet kiemelni a rendszerből a teljes összeomlás nélkül, ezért lehetetlen, hogy egy-egy elem hosszú fejlődés útján jelenjen meg. Az elmélet hívei szerint olyan ez, mint az egérfogó, amelyikből a szerkezet működőképességének megtartásával lehetetlen kiszerelni a rugót, az egeret agyoncsapó fémkeretet vagy az aljzatot. Az intelligens tervezés kritikusai ezzel szemben úgy vélik, hogy a rendszerben jelenleg is meglévő és szükséges elemek nem voltak mindig nélkülözhetetlenek, hanem van olyan, amelyik korábban csupán előnyös volt, és a fejlődés révén vált nélkülözhetetlenné.
A Templeton-díjjal kitüntetett Francisco José Ayala arra hívta fel a figyelmet, hogy e tökéletesnek gondolt rendszerekben sok hiba van, sok szervezet nagyon is tökéletlen, és ezt nem lehet csak az evolúcióval vagy csak az intelligens tervezéssel megmagyarázni. Ayala szerint a helyesen értelmezett tudomány és vallás között nem állhat ellentmondás, mert mindkettő az emberi megismerés teljesebbé tételét segíti, de mindkettő más témával foglalkozik. Picasso híres festményét, a Guernicát elemezheti a tudomány például a festési technika vagy a különféle perspektívák szempontjából – véli Ayala –, de csak a spirituális látás és befogadás tudja érzékelni azt a borzalmat, amelyről a művész üzen.