Hogyan értékelik a magyar gazdaság jelenlegi állapotát?
Csite András: Amikor a magyar gazdaság állapotát vizsgáljuk, akkor érdemes a vállalkozó személyére, hitére, terveire és elvárásaira fordítanunk figyelmünket, hisz ő az, aki a reálgazdaságot működteti, s annak megoldásait keresi, hogy miként lehetne ezt jobban tenni. A vállalkozók szemével nézve a magyar gazdaságot egyrészt szomorú, másrészt várakozásokkal teli kép bontakozik ki előttünk. Szomorú, mert a növekedés, a gyarapodás lehetőségei az utóbbi években rendkívüli mértékben beszűkültek, de várakozásokkal teli is, hisz a pangás és a válság egymást követő időszaka arra ösztönözte a vállalkozói szervezeteket, hogy kidolgozzák a gazdaságpolitika megújításainak irányait. Rég nem volt ilyen pezsgő a vállalkozói szervezetek világa, soha ennyi cselekvési javaslat még nem született, mint napjainkban. S ez azt jelzi, hogy az értékteremtő emberek jelentős része rádöbbent, az állam működésének, az állam és az értéket teremtő emberek, közösségek közti kapcsolatok újrarendezése nélkül nem jutunk előrébb.
Szepesi Balázs: A gazdaság működésének alapeleme a bizalom. Ahhoz, hogy valaki vegyen és adjon, az kell, bízzon magában, az üzleti partnerében, a jövőben. Ehhez fontos, hogy azt gondolja, a mindennapokban megtapasztalja, üzleti környezetét stabilitás és kiszámíthatóság jellemzi. Ám ma ez nem így működik. Egyrészt a vállalkozók ritkán fordulnak az állam által fenntartott intézményekhez, mert azt gondolják, ezek az intézmények nem segítik üzleti működésüket. Másrészt a piac biztosította garanciális eszközöket is ritkán használják, ritkán használnak biztosítást vagy üzleti közvetítőket. Egy céget üzleti partnerei elsősorban nem a piaci adatai alapján ítélnek meg, hanem a személyes ismeretség számít. Magyarországon egy vállalkozás számára az jelent garanciát, hogy az adott céggel kötött-e olyan korábbi üzletet, amelyből jól jött ki, vagy ajánlotta-e egy megbízható ismerőse. Ez az, amit arcos kapitalizmusnak nevezünk. Ez persze számos következménnyel jár, hiszen ha csak azokkal üzletelünk, akiket ismerünk, rengeteg üzleti lehetőséget hagyunk kihasználatlanul, s lemondunk a gyarapodás számos lehetőségéről.
– Akkor nem is véletlen, hogy a vállalkozókról meglehetősen rossz kép él a magyar társadalomban: adóelkerülés, korrupció, a szabályozás kiskapuinak keresése…
Cs. A.: Idehaza közkeletű vélemény, hogy a magyar vállalkozók nem innoválnak, nem akarnak tanulni, s nem érdekli őket más, csak az, hogy holnap miként működjenek. Ám ha a vállalkozók többsége nem így viselkedne, már rég elhullott volna a piaci versenyben. S ez az államra vetődik vissza, amely bonyolult, betarthatatlan, s gyakorta változó szabályokkal regulázza a vállalkozásokat. Ez már önmagában olyan kockázatot jelent egy vállalkozó számára, amely leköti vállalkozói képességeinek jelentős részét. Hisz ha azon kell nap mint nap törnünk a fejünket, hogy milyen módon, milyen – a jogszerűség határán mozgó – könyvelési trükkökkel tudjuk az üzletet fenntartani, akkor nem jut idő a növekedés megtervezésére. Az állami szabályozás a vállalkozóknak állandó kockázatot jelent, s ez azért is rossz, mert aki úgy érzi, hogy ellenséges közegben dolgozik, az nem készül a holnaputánra.
Sz. B.: A gazdaságpolitikai elemzők, tervezők jelentős része rosszul gazdálkodóknak véli a vállalkozókat, akik megfelelő szabályokkal jó útra terelhetők. Ám a vállalkozókat nem ez mozgatja, s ha valaki rá akarja terelni őket az elméletileg jó vállalkozói pályára, akkor ellenállnak. Persze, ha megéri nekik, ügyesen színlelik az elvárt magatartást, statisztikát. Jó példa erre az, hogy a tendereken érthetetlen követelményeket is bevállalnak, ha számukra előnyös pályázni. Szerintem a magyar vállalkozó a jég hátán is meg tud élni, ugyanakkor óvatos, titkokkal teli ember, akit hagyni kell, hogy azt tegye, amihez ért.
Cs. A.: A rendszerváltozás Magyarországát persze úgy rendeztük be, hogy abban a vállalkozóknak csak másodhegedűs, alacsonyabb presztízsű hely jutott. Jelzi ezt az is, hogy Európában Magyarország az a hely, ahol az emberek legkisebb része kívánna vállalkozó lenni, ha újra választhatna, vállalkozóként, menedzserként vagy köztisztviselőként szeretne-e inkább karriert befutni. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyar vállalkozókat értékeikben, világlátásukban a középosztály más csoportjaitól nem sok minden különbözteti meg, ugyanúgy a családi biztonság megteremtése, a szakmai képességek kibontakoztatása és a munkatársak megbecsülése iránti vágy hajtja őket.
– Elég volt mindez ahhoz, hogy a gazdasági válság kihívásaival meg tudjanak küzdeni?
Cs. A.: A gazdasági krízishelyzetekre a magyar társadalom nagy része fel van készülve, ami a történelmi tapasztalatainkból fakad. A válságokra a családok és a vállalkozások is gyorsan reagáltak, összébb húzták a nadrágszíjat, költséget csökkentettek, leépítettek. Tehát rövid távon megfelelő gyorsválaszokat adtunk a krízishelyzetekre, ám ma még nem látjuk, hogy az évtized közepétől jelentkező pangás, majd a válság milyen társadalmi költségekkel jár. A középosztály financiálisan kiszolgáltatottabb része lecsúszóban van, s mintha az idősebb, az 1990 körül kezdő vállalkozók egy része is úgy döntött volna, hogy köszöni szépen, abbahagyja, bezár, s eladja üzletét. Tele van tehát az ország olyan családokkal, akiknek „középosztályosodási projektje” bedőlőben van. Ennek következményeit ma még nem mutatják a statisztikák, ám a társadalom további szétzilálódásában, az egészségi állapot további romlásában idővel meg fog látszódni.
Sz. B.: Ami kérdőíves lekérdezéseinkből egyértelműen kiderült, hogy a válság során csökkent a vállalkozások termékei iránti kereslet, másrészt az is komoly gondot okoz, hogy a megrendelők késve fizetnek, vagy egyáltalán nem egyenlítik ki a számlákat. Ugyancsak jelentős problémaként említik, hogy növekedtek a költségek, s beszűkültek az értékesítési csatornák. Ráadásul a bankok is felmondták a hitelüket, vagy rosszabb feltételek mellett hajlandók finanszírozni. Persze nem csak az a kérdés, hogy ki dőlt, illetve dől be, hanem az is – sőt talán ez még fontosabb is –, hogy a krízis elmúltával ki lesz képes felállni. Azon vállalkozások, amelyek csak ismerősökkel üzletelnek, amelyeknek a kockázatcsökkentő kapacitását az állam leköti, s amelyek a méretük miatt kevésbé tudnak tőkét bevonni a piacról, hátránnyal indulnak majd a kilábalásban. Akkor, amikor az emberek újra elkezdenek vásárolni, s ismét megjelennek a nagy bevásárlóközpontokban. A válság két legkritikusabb pontja a kezdete, amikor az első pofont adja, s a vége, amikor kiderül, hogy van-e erőnk belépni az újranyíló piacokért folyó versenybe. Az elsőn túl vagyunk, most az utóbbi számunkra a komoly kihívás, ezért a versenyképesség fogalmát kell a gazdaságpolitika homlokterébe állítani. Ez egyrészt a vállalkozásokról szól, hogy képesek lesznek-e megőrizni, javítani pozícióikat a piacon. Másrészt a munkavállalókról, hogy képesek-e olyan színvonalú munkát végezni, hogy felvegyék őket.
Cs. A.: A versenyképesség drámai csökkenését a magyar vállalkozók jelentős része már a válság előtt, a pangás éveiben is megtapasztalta. Sokan már az évtized közepétől érzékelték, hogy a szlovák, a lengyel, a cseh, s lassan a román versenytársak olcsóbban tudják ugyanazt a terméket, szolgáltatást nyújtani, mint ők. Hogy baj van! Persze az élet más területein, a középosztály más csoportjaiban is egyre inkább mindennapi tapasztalattá vált a lemaradás. Hogy csak egy példát hozzak, a „szárnyalás” legkitartóbb hívei is gondolkodóba estek, amikor a horvát tengerparton meglátták, a jobb szállodák és panziók cseh, lengyel meg szlovák rendszámú autókkal vannak tele, a magyaroké meg évről évre csökken, s csak a rosszabb apartmanok előtt állnak. S ez kikezdte a hitet, hogy Magyarország a régió vezető állama, hogy itt egy kicsit minden jobban működik, hogy itt kicsit nagyobb a szabadság és kicsit nagyobb a jólét. Hát kiderült, nem nagyobb, sőt kisebb. S ez a nemzeti önbecsülés egyik sarokkövét kezdte alámosni.
– S önök szerint mit kellene tenni a pozitív változás érdekében?
Sz. B.: A pályán a vállalkozó fut, nem az állam. Az államnak azt kellene elősegítenie, hogy minél kisebb hátránnyal induljanak a vállalkozások, s minél kisebb ólomsúly legyen a lábukon. Mindez öszszekapcsolódik azzal, hogy a válság idején is az európai piacon vagyunk jelen. A magyar vállalkozó a nemzetközi multival, meg a hozzá hasonló méretű szomszéd országbeli vállalkozóval versenyezik, egy fröccsöntőnek vagy egy közúti szállítónak a szlovák, a lengyel és a szerb fröccsöntő és közúti szállító jelenti a konkurenciát. S ha valaki külföldön tevékenykedik, de Magyarországra szállít, s annak az országnak a hazánkénál jobb a gazdaságpolitikája, akkor előnybe kerül az itteni vállalkozásokkal szemben. Meg kell vizsgálni, hogy mit tett annak idején a Dzurinda-kormány, vagy mi történik most Lengyelországban! Nem Amerikába, Írországba kell rohanni a példákért. Ha Szlovákia valamit meg tud tenni – például az adórendszer egyszerűsítését –, akkor nem mondhatjuk, hogy nálunk nem lehet, s ez esélyt ad. A vállalkozáspolitikának a valós élethelyzetekre kell reagálnia, vagyis a vállalkozók problémáiból és lehetőségeiből kell kiindulnia. A jó vállalkozáspolitika csak a vállalkozásokkal együttműködve alakulhat ki. Egy szövetség azt jelenti, hogy a vállalkozásokat egyenrangú félként kell kezelni. Nem tekinthető együttműködésnek az, hogy az állam kikéri a vállalkozók véleményét, s aztán azt teszi, amit akar, esetleg néhány jelentéktelen észrevételt figyelembe véve. Ez részben azért lényeges, hogy a bizalom helyreálljon a vállalkozók és az állam között, részben pedig azért, hogy az állam információkhoz jusson.
Cs. A.: Az állam és a vállalkozó közti bizalom helyreállításában az állami szereplőknek, a kormányzatnak kell megtenni az első lépéseket. Mindennél fontosabbnak tartom, hogy a múlt sikertelenségeiből a megfelelő következtetéseket szűrjük le, s végre felhagyjunk a felülről átalakítani kívánó, modernizátori reformfelfogással. Ezt ahhoz az úttörőéhez tudnám hasonlítani, aki annak ellenére is megpróbálja átkíséri az öreg nénit a zebrán, hogy az nem is akar átmenni.
Sz. B.: A megújuláshoz szövetségesek kellenek, s nem elég egy jogszabályt elfogadtatni az Országgyűlésben, ha nincs, aki e szerint akar működni. A vállalkozó innovatív ember, ezért ő tud és akar is kezdeményezni. Ma minden korábbinál több vállalkozói javaslattal találkozunk, a kamara, a VOSZ vagy például a vállalkozókból álló Széchenyi-terv Gazdaságfejlesztő Társaság olyan kezdeményezésekkel, megoldásokkal álltak elő, amelyek megvalósításából a vállalkozók, a munkavállalók, s az állam is nyerne. Ha a gazdaságpolitika rendszeresen kapna ilyen impulzusokat, ötleteket a vállalkozóktól, akkor nem azt próbálnánk ki, hogy működik-e nálunk, ami más országban sikeres, hanem azt, ami nálunk működhetne. Saját problémáinkra tehát saját választ kell adni, s nem mintaszerűen átvenni máshonnan ötleteket. Már csak azért is, mert a jó gazdaságpolitika mindenhol az érintettek együttműködésére és egyezségére épül. A külföldi példák fontosak, tanuljunk belőlük, de ne vegyük át ezeket automatikusan, hanem vizsgáljuk meg, hogy máshol miért működnek.
Cs. A.: Az országot az elmúlt évtizedekben felülről modernizálni kívánó, s ezzel számtalanszor meg is próbálkozó reformértelmiség, régi és új generáció szemmel láthatóan kifogytak az ötletekből, a javaslatokból. S úgy tűnik, a modernizátori szemléletre, a modernizációs gazdaságpolitikára nem is igen van kereslet. Ebbe a szellemi vákuumba törtek most be a vállalkozói szervezetek, kamarák, s azt üzenik a közélet szereplőinek, csináljunk együtt gazdaságpolitikát, szervezzük együtt át a magyar államot. A kérdés most az, lesz-e ezekre a javaslatokra politikai kereslet, meg persze az is, hogy a magyar államot ma ténylegesen működtető, s a leköszönő kormány terveivel néha szembemenő, az intézkedéseket sokszor elszabotáló igazgatási elit partner lesz-e ebben az újrarendezésben.
– Sokan gondolják úgy, hogy bárki alakít is kormányt, a gazdaság olyan helyzetben van, amely garantálja a bukást…
Sz. B.: Egyértelműen látszik, hogy mit kell tenni. Magyarországon szörnyű az adórendszer, nemzetközi összehasonlítások szerint a legrosszabbak közé tartozik. Az adminisztrációs terhek is rendkívül magasak, a vállalkozások évente több mint ezermilliárd forintot fordítanak csak a beszámolási, engedélyezési, adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésére, a jelentős, részben felesleges papírmunka elvégzésére. Határozott és erős kormányzásra lesz szükség, hogy e problémákat idővel meg lehessen oldani. S olyan intézkedések sorára, amelyek az állam és vállalkozás kapcsolatrendszerében a kiszámíthatóságot, a stabilitást és ezzel bizalmat és az együttműködést erősítik. Csak így tudjuk mozgósítani az ország, a vállalkozók megújulási tartalékait.
origo.hu
Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt
