Mindössze két ponttal, 459-922-es, abszurd gólkülönbséggel, az alapszakasz végén reménytelenül leszakadva utolsó a bajnokságban a Hunnia. Kispadján már három edző ült a szezon folyamán, játékosai ősz óta folyamatosan, több turnusban távoznak, ennek megfelelően az eredmény szinte minden meccsen súlyos vereség. A klub átalakulása megmozgatta, megosztotta a kézilabdás közvéleményt, akik az indulása ellen kardoskodtak, már néhány mérkőzés elteltével dörzsölhették a tenyerüket; a Hunnia megszűnés közeli állapotba sodródott. Támogatói megijedtek, hogy összemossák őket a Jobbikkal, és „rugalmasan elszakadtak”.
Miltényi Zoltánt, a Hunnia ügyvezető igazgatóját kérdeztük az akkori történésekről. „Valóban értek minket támadások a média, de még inkább a kézilabdás társadalom részéről. A támadások alapjául Tömör-Tones Zsolt személye szolgált, aki amellett, hogy tagja klubunk menedzsmentjének, a Jobbik sportkabinetjének a vezetője is. Ezenfelül a mezünkről azt állították, hogy a Magyar Gárda egyenruhája, illetve az Árpád-sávos zászló színei miatt választottuk a fekete-fehér, illetve a piros-fehér kombinációkat. Ezek alaptalan vádak, mi az egyesületben soha senkire nem erőltettünk rá semmilyen politikai nézetet, ám nem titok, valóban a nemzeti érzelmű szurkolókat kívántuk megszólítani. A feszültség, a hisztériakeltés és nyilván a gazdasági válság hatására a szponzorok, amelyekkel még megállapodás előtt álltunk és olyanok is, amelyekkel már aláírt szerződésünk volt, ezt követően kihátráltak az egyesület mögül” – mondta Miltényi.
Nem sokkal a szezonkezdet után számos játékos, majd Varga Márta edző is távozott, hiszen többhavi járandóságukkal tartoztak nekik. Ezt követően kezdődött az újonc igazi vesszőfutása. Ifistákkal játszotta végig az alapszakaszt, akik naponta kényszerből akár több meccsen is pályára léptek. A nagyarányú vereségeket látva azonban hamar kiderült, ez komolytalan a magyar bajnokság színvonalához, az ellenfelek trénerei még egy keményebb edzéssel sem tartották egyenértékűnek ezeket a találkozókat. Tény, hogy a klub menedzsmentje hibázott, amikor életképesnek hitte az anyagi hátteret, és akármennyire korrekt, hogy nem léptette vissza a csapatot, a bajnokság presztízsét csorbította. Ugyanakkor idetartozik, hogy a Hunniát a magyar közéletben persze nem egyedülálló módon egyesek rutinból használták fel hisztériakeltésre. Kirekesztették, megbélyegezték. A fenti vádakról az egyesület első mérkőzésein – amikor még kézilabda-bajnokihoz mérten szépszámú közönség volt jelen – bebizonyosodott, hogy alaptalanok, a lelátón nem észlelhetett senki semmiféle rendzavarást vagy politikai megnyilvánulást. Arról nem is beszélve, hogy amikor sok sportág vezetése szinte lasszóval fogja az első osztályban indulni szándékozókat, ritka az olyan hendikep, amely már a rajton mindent meghatároz.
A Hunnia ezt megkapta, ennek megfelelően mára ellehetetlenült, így joggal merül fel a kérdés: van-e értelme mindennek a továbbiakban? Hiszen a kiesést követően a másodosztályban is szükség lenne támogatókra és felnőtt játékosokra. Ezzel kapcsolatban Miltényi már óvatosabban tervez, nem tagadja, még ő sem látja a fényt az alagút végén: „Az biztos, hogy ezt a szezont végigjátsszuk, majd szeretnénk indulni a másodosztályban. Ám megfizettük a tanulópénzt, csak akkor vállaljuk a következő évet, ha már biztosak leszünk benne, hogy nem jutunk arra a sorsra, mint idén.”
Kérdés, ha eddig sem sikerült, akkor a második vonalban hogyan sikerül szponzort, támogatót találni. Ellenérvként felhozható, hogy az első osztályban megkívánttól jóval kisebb büdzsé is elég lehet, de az bizonyos, az ideinél nyilvánvalóan még ott is többre lenne szükség.
origo.hu
Kigyulladt egy balatoni büfé
