Nem kevés támadást kellett kiállnia, amikor Mansfeld-filmje elkészült a forradalom ötvenedik évfordulójára. A vita azon folyt, hogy gyilkos, tolvaj, huligán, fegyveres felkelő vagy áldozat volt-e a tizennyolc évesen kivégzett fiú. Tóth Ilonával kapcsolatban sincs még közmegállapodás.
– A Mansfeld-film megjelenése utáni érdemi vitára nem nagyon emlékszem. Csak néhány botcsinálta „történész” fakardozik azóta is. Igaz, egyre lanyhuló hatásfokkal, részint mert lassan, de biztosan fogyatkozik azok tábora, akik szerint csak az lehet igazi ötvenhatos forradalmár, akinek egykoron kommunista párttagkönyv is lapult a szíve fölött, másrészt pedig azért, mert többpólusú médiában már nem olyan könnyű működtetni a rég bevált, a bolsik által tökélyre fejlesztett fegyvert: az elhallgatás fegyverét. A film megszületése előtti-körüli ellenállás erejéből és intenzitásából azonban pontosan lehetett következni arra, hogy jó úton jártunk. A Tóth Ilona-filmről is megpróbál lebeszélni a mai napig egy bíróságon dolgozó ismerősöm. Ha valaki, ő biztosan tudja, hogy húsz évvel a rendszerváltozás után mitől félt. Nehéz erről pirulás nélkül beszélni. Hogy aztán kinek miért kell pirulnia, a szégyentől-e, vagy a jogos indulattól, beszélje meg mindenki a saját lelkiismeretével!
– Filmjeit nemcsak rendezi, de egyedül is írja. Történelmi tárgyú forgatókönyvhöz nélkülözhetetlen az alapos anyaggyűjtés. Ezt is egyedül végzi?
– Hogy én írom a forgatókönyvet, egyáltalán nem jelentheti, hogy nem veszek igénybe szakmai segítséget. Bár jogosítványom szerint történelem szakos általános iskolai tanár vagyok, legmerészebb álmaimban sem mernék történészi tollakkal ékeskedni. Ez ügyben Kiss Réka, M. Kiss Sándor, Kahler Frigyes és Jobbágyi Gábor tudományos értékű kutatásai mutatják az utat. A csalogány elszállt, a Néma talp vagy az Ártatlan vagyok című könyvük olyan alapot jelent, amelyre bátran fel lehet akár felhőkarcolót is építeni.
– Egyértelműen áll ki Tóth Ilona ártatlansága mellett? Van egyáltalán kétség még e tekintetben?
– A család már a rendszerváltás első éveiben megkísérelte Tóth Ilona rehabilitálását, de még olyan kemény volt az elmúlt rendszer hazugságfala, hogy nem járhattak sikerrel. Éveknek kellett eltelniük, míg Wittner Máriáék a polgári kormány idején elérték, hogy megszülessen a lex Tóth Ilonaként emlegetett törvényi passzus, amelyik erre és a hasonló ügyekre alkalmazható. 1956 után a rendszer mindent elkövetett ugyanis annak érdekében, hogy még a vegytiszta politikai ügyekbe is minél több köztörvényes elemet keverjen. Ez is ősrégi praktika, de mint annyi ilyen eszköz, nagyüzemszerűen a bolsik, no meg a nácik gátlástalanságával párosulva működött csak gyilkos hatékonysággal. Többek között ezért is figyelhető meg, hogy míg 1848 dicsősége töretlen fénnyel ragyoghatott tovább a szabadságharc leverése utáni években is, addig ötvenhat bemocskolt szellemiségét máig tisztogatni kell a „ráelektronizált” ipari szennyeződéstől. Brescia hiénája, Haynau vagy a hideg kék szemű Ferenc Jóska és a többiek csak ájtatos tanoncok lehetnek Kádár János, Marosán György vagy éppen Aczél György rafinált és mindentől elrugaszkodott dezinformátorai, történelemhamisítói mellett. Míg Kossuth, Petőfi vagy a vértanú tábornokok neve kimondható volt Pest „utzáin”, addig alig száz év múlva ugyanazon a Pesten az október 23-ai estéken egy árva gyertya meggyújtása is kockázatos volt. Az akkori hatalom képviselői szerint a magyar időszámításban 1955 után 1957 következett. Ennek elérése érdekében került a legtöbb ’56-os vádiratba a lopás, a tolvajlás, a közvagyon megkárosítása. A perek összeeszkábálói nagyon jól tudták, hogy ezekkel a kisstílű rágalmakkal tudják a legkönnyebben és egyben leghatékonyabban beszennyezni október glóriáját. Ebben az időben híresült el az egyik funkcionárius mondása, miszerint azon majd főjön a történészek feje, hogy egy-egy peranyagban mi az igaz és mi a kitaláció.
– Szereti a romantikus forradalmi hősöket?
– Hát… ha választanom kell a szemforgató, embertelen és szikkadt pragmatizmus és az egymásért való becsületes kiállást, áldozatvállalást, szolidaritást hirdető romantika között, akkor romantikus és idealista vagyok. Szerintem az ember gyerekének mindig szüksége lesz példákra, példaképekre, hősökre, igaz emberekre. Tudom, hogy minden nemzet büszke lenne az olyan fiaira, mint Mansfeld Péter, vagy olyan leányaira, mint Tóth Ilona. Az ember nem sima szájjal születik, az embert úgy kell megtanítani a hazugságra, az alakoskodásra. Az óvodás még kíméletlenül őszinte, a kamasz már füllent, a felnőtt pedig gátlástalanul hazudik. Korunk hőse a létezéstechnikus. Az ügyeskedő, magyarázkodó, csűrő-csavaró, szemforgató, társait pofán hazudó, meglopó, eláruló, legázoló cinikus, gátlástalan ember. Aki elvtelenségének, lélektelenségének, kulturálatlanságának köszönhetően minden körülmények között a víz színén marad. Mondjak neveket? Ki nem tudna mondani? Nem akarok. Inkább azok nevét mondom el újra meg újra, akiket vállalni tudok. Vagy akikre büszke vagyok, mert ugyanazt a nyelvet beszélhetem, amelyet ők, ugyanazokat a szavakat fűzhetem mondatokká, amelyeket ők. Az ’56-os forradalomnak éppúgy megvannak a maga hősei, mint 1848-nak. Közben a velünk élő ifjabb nemzedékek tagjai talán ha Nagy Imre nevét ismerik. Az általános iskolát végzettek és az érettségizettek azért, mert „nem jutnak el odáig” a tankönyvben, az egyetemisták meg azért, mert már cinikusak. Nem sikk többet tudni erről az időszakról. Mert cikis, mert gázos, meg mit tudom én, micsoda. Meg aztán az elmúlt két évtized tehetségtelensége, bátortalansága, bizonytalansága, hazugsága mindent megkérdőjelez. Még a legalapvetőbb emberi értékeket is…
– Mi az elsődleges feladata egy Tóth Ilona-filmnek? Az ismeretterjesztés?
– Ezen már túl vagyunk. Két kiváló dokumentumfilm elvégezte előttem. Az egyik a Ki volt Tóth Ilona?, Ordódy György munkája, a másik Jelenczki István filmje 2009-ből, a Tisztítótűz tetején álltunk. Egy játékfilm sok egyébre is lehetőséget nyújt, amit a dokumentumfilm műfaji lehetőségei nem tesznek lehetővé. Kiegészítheti a hiányzó részeket, pótolhat, toldozhat, foldozhat. Szóval diribdarab cserepekből, egy marék, tenger mélyéről előkerült leletanyagból összerakhat egy egész amforát. Ebből a filmből megismerhető lesz a kor, a történet háttere, annak mozgatórugói és eddig háttérben maradt, láthatatlan szereplői. De a nézők megismerkedhetnek a kiváló ügyvéd, Kardos János erőfeszítéseivel is. Ő az, aki később praxisával, valamint egészségével fizetett az ügyben vállalt elkötelezett szerepéért. Sorsának bemutatása ugyanúgy hozzátartozik majd a történethez, mint a fiatal, ambiciózus államvédelmis főkihallgató Szentgáli István vagy a titokzatos „Kémnő”, Csontos Erzsébet karakterének felvillantása.
– A forradalom ötvenedik évfordulójára két játékfilm készült el, a Szabadság, szerelem és a Mansfeld. Ha már pótolnivalónk van, akkor mi a helyes módszer? Elmenni a hollywoodi ismeretterjesztés felé, tehát inkább érzéseket, mint tényeket közreadni? Lehet, hogy erre fogékonyabb a mai néző, főként az ifjúság.
– A hiteles, ugyanakkor jól elmesélt hatásos történelmi film ma hiánycikk Magyarországon. Nem mintha az előző évtizedekben sokkal jobban lettünk volna eleresztve. De ha most arra gondolok, hogy külföldi finanszírozót kell keresnem egy magyar történelmi filmhez, hát… Ezeknek a nyilvánvalóan értéket teremtő, közösségünk múltjának, értékeinek bemutatását vállaló filmeknek (és persze regényeknek, színdaraboknak) az elkészítését állami pénzből kellene megoldani, külön keretből, külön elbírálási metódussal. Kíván ez külön magyarázatot? Mert ha igen, akkor fabatkát sem ér az egész. Komolyan gondolja valaki, hogy egy magára adó kultúrpolitika nem a saját zsebéből állja a saját nemzete múltját, elődei életét és harcát bemutató művek elkészültét? Ugye nem? A Mansfeld éppúgy része lett az ötvenhatos megemlékezéseknek, mint a Szabadság, szerelem vagy A Nap utcai fiúk. Következésképp jó kulturális befektetésnek bizonyultak.
– Reményteli szépíróként indult, azután színházi sikerei voltak. Miért váltott a sokkal bizonytalanabb, nehezebb kenyérre? Egyáltalán be lehet kerülni kívülről a filmes céhbe?
– Nem tudom, de nem is nagyon érdekel. Filmet csinálni szörnyű, de egyben remek szórakozás, férfimunka. Jó dolog álmodozni úgy, hogy egyben rajtam múlik a megvalósulás is. Rajtam, a tehetségemen, az állhatatosságomon, a kitartásomon, az elszántságomon. Persze egyben a legkilátástalanabb is. Különösen, ha az emberben egyáltalán nem munkál a mindenáron való önkifejezés feszítő igénye. Én soha nem mernék arra gondolni, hogy az egómra, a gyomorgörcseimre vagy saját társadalmi koordinátáim feltérképezésére százmilliókat verjek el filmcsinálás örve alatt. Nem akarok piramisokat emelni önmagukért. Kilátókat, világítótornyokat azonban nagyon.
– Nemrég leforgatta a világ első mobiltelefon-kamerával készült mozifilmjét. Az Előttünk az élet kamaradarab, amelynek képi világát a technika nyilván erősen meghatározta. Olyan lett, mint amilyennek eltervezte?
– A mobilmozifilm valóban világszabadalom. Öt közönséges, forgalomban lévő készülékkel forgattuk, körülbelül húsz mindenre elszánt kollégával. Kíváncsiságból, játékosságból, heccből. Nekem az volt az alig titkolt szándékom, hogy az idei filmszemlén meglepjük vele a szakmát. Aztán természetesen a szakma lepett meg minket. Az érdektelenségével, fennhéjázásával, hólyagságával. Így sikerült olyan tükröt állítanunk az úgynevezett szakma elé, amelyben a visszatükröződő kép éppolyan ferde, elfuserált, mint amelyről készült. Ez nem olyan kis dolog, mint amilyennek első hallásra tűnik. Reménykedünk, hogy a film ősszel a moziban is működni fog.
– Mennyi maradt meg a rendezőben az íróból azonkívül, hogy maga írja a forgatókönyvet?
– Számomra még mindig a történet a legfontosabb. A fény, a kép, a vágás, a ritmus szükséges persze, de nekem az értékes, jól elmondott történetnél nincs fontosabb. Én, ha tetszik, Fábri Zoltán köpönyegéből bújtam elő. Hozzá kell tennem, ennek minden hátrányával együtt.
– Most nyilván az a legnehezebb, hogy a Tóth Ilona-filmre valahogy összeszedjék a pénzt…
– Ennek érdekében a napokban elindult a céljainkat bemutató honlap, a www.tothilonafilm.info. A bemutatót 2012. október 23-ára időzítjük. Tóth Ilona ezen a napon lesz nyolcvanéves. A forradalom pedig 56.
origo.hu
Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai
