Magyar Nemzet: Hogyan tört ki a vihar a 298-as parcella körül?
Csapody Tamás: Évek óta kutatom a bori munkaszolgálat történetét. A botrány 2007 novemberében robbant ki, amikor a bori ügyek miatt kilátogattam a 298-as parcellába. Legnagyobb megdöbbenésemre nem bakancsban és esőkabátban kellett kutakodnom a bozótban: a „nemzeti panteon” feliratú székely kapun mentem be, a neveket a díszmárvány táblán, az általam előzetesen felkutatott öt bori keretlegény sírját a díszparcella ép sírhelyein találtam meg. Ezt közzétettem; a kialakulóban lévő botrány hatására a parcellát gondozó, Boross Péter elnökölte Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslatára felállt egy történészbizottság M. Kiss Sándor vezetésével, Zinner Tibor, Szakály Sándor, Rainer M. János és Horváth Miklós részvételével. Jelentésük alapján a helyzetet nem sikerült megnyugtatóan rendezni, annak ellenére, hogy tavaly év végén suttyomban a nemzeti jelképeket, így a nemzeti címert és a nemzetiszín szalagot is valakik eltávolították a háborús bűnösök egy részének sírjáról. Ráadásul a történészbizottság jelentése óta felállítottak egy új, „mementó” feliratú táblát, amely nyíltan és tudatosan történelemhamisító módon keveri össze a tényeket, egybemossa a valódi áldozatokat a háborús bűnösökkel.
Magyar Nemzet: Mi a történelemhamisítás a táblán?
Csapody Tamás: Jogfolytonosságot teremt az 1945–1956-os időszak elhunytai között, kimondva, hogy a kommunizmus áldozatai nyugszanak a 298-as parcellában. Ez pedig a népbíróság által elítélt háborús bűnösök esetében semmiképpen nem igaz. A 298-as gyakorlatilag díszparcellaként működik, ahol ünnepnapok délelőttjén a közjogi méltóságok, este pedig a gárdisták és a szélsőjobboldal koszorúz.
M. Kiss Sándor: A történészbizottság feladata kizárólag az volt, hogy ellenőrizze, jó-e a táblán lévő névsor. A jelentésünket, a konszenzus alapján megszületett szövegünket 2008. május 18-án letettük, s ezután a bizottság feloszlott.
Szakály Sándor: Azt is fontos tudni: a 298-as parcellában található, háborús bűnösséggel elítélt személyek közül nem mindenki volt valóban háborús bűnös. Jó néhány embert a Legfelsőbb Bíróság már fölmentett a vádak alól. A táblát a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság jelenlétében a Szabadságharcosokért Közalapítvány állította, a táblán fölsorolt nevek között egyébként egyetlenegy olyan személy nincs, akit érvényben lévő háborús bűnösség vádjával ítéltek volna el. A tisztázatlan ügyekben érintettek ráadásul nem is szerepelnek a mementó felirat alatt.
Donáth Ferenc: Érdekes a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság hatásköre is, mert elvileg jogalkalmazó, bizonyos esetekben pedig jogalkotó állami szerv, amelyet gyakorlatilag senki sem kontrollál.
Szakály Sándor: A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság kormánybizottság, magam is tagja vagyok. Alapvető feladata, hogy az arra méltó személyek nyugvóhelyét a virtuális nemzeti sírkert részévé nyilvánítsa. Pénzt csak alkalmanként kap. Fontos tisztázni a fogalmakat is: nemzeti történelmi emlékhely hivatalosan csak egy van, a Hősök tere. A 298-as parcella pedig nem díszparcella, itt egyetlenegy díszsírhely sincs, ahogy nincs a 301-esben sem. A díszsírhelyet hivatalos szerv adományozza, így például a főváros vagy a fővárosi önkormányzat, korábban Budapest Főváros Tanácsa. Díszsírhelyben nyugszanak az 1956-ban elesett ÁVH-sok a Kerepesi úti temetőben többek között, illetve a munkásmozgalmi panteonban lévők. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak nincs jogosítványa díszsírhely adományozására, és nem is adományoz.
Csapody Tamás: Jogi értelemben valóban nem díszparcella a 298-as, de aki bemegy, pontosan látja, hogy a közpénzen fölállított emlékhely minden szempontból díszparcellaként működik. Címer, márványtábla, kopjafa, nemzetiszín szalag jelzi a hely nemzeti szempontból szakrális jellegét, amit külön erősít a székely kapu és a nemzeti panteon felirat.
Donáth Ferenc: A kormányrendelet szerint a díszsírhely fogalma „a temető központi részében elhelyezkedő, koporsós vagy hamvasztásos eltemetést biztosító temetkezési hely, melyben a települési önkormányzat díszpolgárai, továbbá az állami politikai és művészeti élet kiemelkedő személyiségei helyezhetők végső nyugalomra”. Az Új köztemetőnek igaz, nem a központjában, hanem a végén található a 298-as, a 300-as és a 301-es, ahol 1989. június 16-án Nagy Imrét, Losonczy Gézát, Gimes Miklóst, Maléter Pált és Szilágyi Józsefet helyezték örök nyugalomra. Mégis ez a hely a demokratikus rendszerváltozás egyik legfontosabb jelképe, nemzeti emlékhelye. Ezért jelent súlyos problémát, hogy a gyakorlatilag az úgynevezett nemzeti panteonhoz tartozó 298-asban számos háborús bűnös is nyugszik. A temető hátsó traktusa a történelemoktatás részévé vált. A parcellák határai elmosódnak, tehát az a hamis képzet születhet meg az idelátogatóban, hogy ezekben a parcellákban kizárólag olyan emberek nyugszanak, aki az életükkel példát adtak, a teljesítményükkel kiemelkedtek. A kérdés tehát az: tisztességes-e öszszemosni a valódi hősöket bűnözőkkel és gyilkosokkal? A helyzet addig nem fog változni, míg az M. Kiss Sándor vezette korábbi történészbizottság jelentése nyomán a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság nem változtatja meg a méltatlan helyzetet.
Szakály Sándor: A táblán található névsor gondos mérlegelés után született, nem szerepelnek rajta már olyan, valóban kétes múltú emberek, mint a 1919-es különítményes Francia Kiss Mihály, akit egyébként ötvenhat után ítéltek el és végeztek ki. Hozzáteszem: ezzel szemben senkinek nem okoz problémát, hogy a munkásmozgalmi parcellában hasonló táblán hősként szerepel Szamuely Tibor vagy Kun Béla. Ilyen esetekben pedig egyenlő mércével kellene mérni. Említhetem a Kerepesi úton az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverésekor elesett szovjet katonák emlékművét is. Nagyon szépen rendben van tartva, a szöveg az „ellenforradalom idején a magyar nép szabadságáért hősi halált haltakra” emlékezik.
Csapody Tamás: Szeretném elkülöníteni a parcella ügyét a munkásmozgalmi panteon ügyétől. Nem feladatunk most, hogy az összes történelmileg problematikus sírhely kérdését megoldjuk 1919-től napjainkig. Elutasítom azt is, hogy a 298-ast összemossák a 301-es parcella helyzetével.
Magyar Nemzet: Miért kell elválasztani egymástól ezeket a kérdéseket?
Csapody Tamás: Jómagam a 298-as parcella ügyében szeretnék eljárni, a többihez nincs kompetenciám. Az összemosás azt szolgálja, hogy megoldatlan maradjon a jelenlegi méltatlan helyzet. Egyébként ha a munkásmozgalmi panteonnal kapcsolatban hasonló derülne ki, én lennék az első, aki elvben támogatnám, hogy azt is megoldjuk – de külön! Ismétlem, az összemosás történelmi csúsztatás!
M. Kiss Sándor: Nem csúsztatás! A kérdést történelmi keretek közé kell helyezni, s úgy kell vizsgálni! A probléma ugyanis jelen esetben az 1945 és 1963 között kivégzettek problémája. Ezért kell például együtt vizsgálni a 301-es és a 298-as parcella vitás kérdéseit.
Csapody Tamás: Ez tévedés.
M. Kiss Sándor: Nem tévedés.
Csapody Tamás: A 298-as parcella problémája nem az 1962-ig kivégzetteké. A parcella ugyanis az ötvenes évek elején betelt. A két parcella formálisan sem függ össze, ezt a temetői főkönyvek egyértelműen bizonyítják, ennek alapján történt a kilencvenes években a helyreállítás is. A kettő között 8–10 méter széles út húzódik. Nincs olyan adatunk a temetési főkönyvek alapján, hogy az út alatt bárkit eltemettek volna.
M. Kiss Sándor: Igaz, hogy a 298-as betelt 1951 végére, de a kivégzettek temetését rögtön folytatták a 301-esben, tehát a két parcella történelmileg egybetartozik. Ugyanakkor, nem tudni, milyen megfontolás alapján, a forradalmat követően kivégzettek közül néhányan mégis a 298-asba kerültek, mint például a Tóth Ilona-perben halálra ítélt Gönczi Ferenc és Gyöngyösi Miklós is.
Donáth Ferenc: Általános szokás, hogy ha valaki a hozzátartozóját eltemeti, akkor a sírját gondoznia illik. Ha elvadul, és ha húszévenként nem újítja meg, akkor a halottat kihantolják, és a hely felszabadul. A kérdés, hogy valóban méltók-e a 298-asban nyugvó gyilkosok arra, hogy az állam gondozza, tartsa fenn a sírjukat örök időkre. Miért érdemel többet egy háborús bűnös, mint az a becsületesen élő Szabó néni, Kiss bácsi vagy akárki, aki, teszem azt, Szigligeten hal meg vagy Tatán? Ne legyenek hozzáférhetetlenek a nyilasok sírjai! Ez itt az alapvető probléma.
Szakály Sándor: A történészbizottságban a különböző beállítottságú kollégákkal egyetértettünk abban az alapelvben, hogy a sírok fölszámolásához, a sírromboláshoz nem adjuk a nevünket. Ez lehet Kádár Jánosé vagy Szálasi Ferencé, felfogásom szerint mindenkinek megvan a joga a végső nyugalomhoz.
Csapody Tamás: Sohasem beszéltem a sírok felszámolásáról, sírrombolásról vagy exhumálásról. A kegyeleti jogokat a háborús bűnösök esetében is tiszteletben kell tartani, de ennek nincs semmi köze a sírokon lévő állami szimbólumok eltávolításához.
Donáth Ferenc: Ismétlem, a forradalom és a rendszerváltás jelképe az az öt férfi – Nagy Imre, Losonczy Géza, Szilágyi József, Maléter Pál és Gimes Miklós –, akit 1989. június 16-án ünnepélyesen búcsúztatott el a születő demokratikus világ. Farkasréten és az Óbudai temetőben is fekszenek ötvenhatosok. Köztük Bibó István és az édesapám is, nekik nincs kiemelt sírjuk. Mindez teljesen rendben van, hiszen a kiemelt helyet ennek az öt férfinak kell fenntartani. Az összes többi, akár a 301-es, akár a 298-as parcellában nyugszik, ne legyen kiemelt hely! Nem kellene sem nemzeti panteon, sem székely kapu, sem kopjafa, sem márványtábla. Főleg azoknak nem, akikről maga a történészbizottság mutatta ki a múltjukat.
M. Kiss Sándor: Ezerkilencszázötvenhat vezér nélküli forradalom volt. Természetesen elismerem azt, hogy a forradalom egyik legfontosabb alakja Nagy Imre, hatalmas politikai teljesítményét is tisztelem. Mindemellett úgy vélem, ötvenhat szimbóluma az egyszerű forradalmár, aki legalább annyit tett, mint a politikai vezetés. A kettő feltételezi is egymást. Tehát nekem Tóth Ilona neve éppolyan jelképes, mint Nagy Imréé. Nem értek egyet öt ember kiemelésével.
Szakály Sándor: Az életutat érdemes vizsgálni, amikor arról beszélünk, hogy ki a példaadó. Voltak olyanok, akik 1956-ban rájöttek arra, hogy korábbi életük félresiklott, mint ahogy voltak olyanok, akik 1945 előtti életútjukat tagadták meg. Nagyon nehéz tehát igazságot tenni.
Magyar Nemzet: Lehet-e azt pontosan tudni, mennyien és kik nyugszanak a 298-as és a 301-es parcellában?
Csapody Tamás: Lehet tudni. A történeti levéltárban megtalálható a temetői főkönyv. A kegyeleti bizottság is hozzáfér bármikor, a történészbizottság pedig hosszasan vizsgálta a parcellában nyugvók számát és kilétét, tehát adott a levéltári és történeti adatsor.
Magyar Nemzet: Mindenkit azonosítottak?
Csapody Tamás: A többséget igen. Három kategóriát lehet felállítani: az egyik az egyértelműen háborús bűnösöké – őket meg kell nevezni –, vannak a bizonytalan esetek, illetve a mártírok és az áldozatok, akiket pedig pozitívan kell megjelölni.
M. Kiss Sándor: A 298-as parcellában eltemetettek közül bizottságunk 349 főt tudott azonosítani, köztük háborús bűnösöket is. A keveredés nagy, azt kell kitalálni, hogyan lehet megkülönböztetni nem kegyeletsértő módon azokat, akik joggal lettek kivégezve háborús, nyilasbűnök miatt. Körülbelül 308 holttestet még nem azonosítottak. Azt sem tudjuk, pontosan mennyien fekszenek itt, egyes források ezer főt is emlegetnek. A 301-es parcellában 12 olyan sor van, ahol nem ötvenhatosok nyugszanak.
Szakály Sándor: A probléma összetett. Ne felejtsük el, hogy a 298-asban csecsemők, állati tetemek is találhatók.
Donáth Ferenc: Van egy közismert fénykép 1945-ből. A Maros utcai kórház orvos és beteg áldozatait agnoszkálják a gyilkosok jelenlétében. A felvételt nézve egy gyilkost sem tudunk megnevezni. Hiába veszünk elő bármilyen dossziét, a bűnösök arctalanok, illetve névtelenek maradnak. Adolf Eichmannról mondták, hogy névtelen gyilkos. Évekre eltűnt. Volt Németországban, volt Dél-Amerikában. A névtelenség a gyilkolásnak segít. Ha viszont nevesítjük őket, az arra tanítja a következő nemzedékeket, hogy a cselekedetéért mindenki felelősséggel tartozik.
Magyar Nemzet: Hogyan lehet valakiről megállapítani ma, hogy valóban háborús bűnös volt-e?
M. Kiss Sándor: Negyvenöt és negyvennyolc között is bizonyíthatóan voltak már olyan perek, amelyek során a Révai József fémjelezte új kommunista koncepció alapján már ártatlan embereket ítéltek börtönre, végeztek ki. Említhetném a Magyar Közösség-ügyet.
Magyar Nemzet: Mi az az új kommunista koncepció?
M. Kiss Sándor: Révai József, a Magyar Kommunista Párt főideológusa 1946 körül meghatározta, kit tekintenek fasisztának. Azt, aki nem kommunista vagy kommunistabarát. Így lett aztán Sulyok Dezső, Varga Béla, Nagy Ferenc fasiszta, s így juthatunk el Nagy Imréhez is. Számukra tehát szinte mindenki annak számított, akit a 298-as és a 301-es parcellába temettek.
Szakály Sándor: Közel sem biztos, hogy mindenki háborús bűnös, akit 1945 után a népbíróság ezen a címen elítélt. Ezért is javasoltam, hogy vegyük elő a kérdéses ügyeket, s a független magyar bíróság döntsön.
Csapody Tamás: Szakály Sándor általános elvi megközelítésével egyetértek. Ugyanakkor a népbírósági perek anyagát jogi értelemben átnézni gyakorlatilag lehetetlen. Hat és fél évtized elteltével képtelenség tanúkat szerezni, bizonyítási eljárásokat folytatni.
Szakály Sándor: Érdekes módon ilyen aggodalom nem fogalmazódik meg a második világháborús bűnök miatt most letartóztatni kívánt Képíró Sándor és Zentai Károly ügyében.
Csapody Tamás: Ők még élnek, felelősségre vonásuk pedig még várat magára.
Magyar Nemzet: Hogyan értékelhetjük az adott korszakot és a népbíróságok működését?
Csapody Tamás: Az 1945 és 1956 közötti időszakról mint egységes történeti folyamatról nyilatkozni, úgy gondolom, nem lehet. Több korszakra lehet felosztani, így 1947-ig átmeneti helyzetről beszélhetünk. A perek döntő többsége ekkoriban megalapozott, még akkor is, ha sok esetben igazságtalan ítélet született. Az egyértelmű ügyekben tehát megtehetjük a lépést a 298-as parcella esetében.
Szakály Sándor: Ne feledkezzünk meg arról, hogy
origo.hu
„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről
