Vámospércs és Nyírábrány között hagy kívánnivalót az útburkolat minősége. De micsoda felüdülés ez a szakasz a bihari utak állapotához viszonyítva! A romániai úthálózat híre legendásan rossz, ám az utóbbi években sokat javult a helyzet Erdélyben. Nem úgy a Partiumban, Érmellék vidékén még ma is elképzelhetetlen viszonyokkal találkozik a turista.
Margittáról iránytaxival juthatunk el Nagyváradra, amely négy utassal vág neki az útnak. Jó fél órát is várunk, ám nem akaródzik senkinek egykori püspöki székhelyünket felkeresni, így kénytelenek vagyunk kettesben elindulni, kifizetve a fennmaradó helyeket is, ülésenként 12 lejt. Ám ez a legkisebb kellemetlenség. Az ósdi Daciákkal teli utakon a Partiumhoz képest nyugatról érkezőnek hihetetlen látványban lesz része: az autók összevissza imbolyogva járnak. Csak azért nem gondoljuk, hogy alkoholt fogyasztottak a sofőrök, mert gyorsan tapasztaljuk, lehetetlen másképp haladni. Akkora lyukak, kátyúk, huppanók tagolják az útburkolatot, hogy Magyarországon egyszázadáért is lemondatnák a közlekedési minisztert.
Mindezek ellenére – különösen lakott területen belül – nem nagyon lassítanak a sofőrök, gond nélkül száguldanak át a falvakon százzal, miközben a rozzant utak mentén öregek bicegnek, gyerekek játszanak, vagy a számtalan kóbor kutyák némelyike baktat.
Ősz hajszálaink száma mástól is gyarapszik: az utakat gyakran keresztező vasúti síneknek még a környékén sincs sorompó vagy fényjelző. – Nincs sok baleset? – érdeklődünk a sofőrtől. – De igen – válaszolja rezzenéstelen arccal. Hálát adunk az égieknek, hogy ép bőrrel érünk Váradra.
Bihar vármegye hajdani székhelyén fürdik a napfényben, az Unirii (valaha Szent László) téren álló Szent László-templom, oltárán nagy királyunk a Szent Koronával a fején adományoz kulcsokat Várad püspökének. A Fekete Sas Szálló szecessziós passzázsa gyönyörű, ahogy a mellette található ortodox „holdas templom” is, amely nevét a tornyában található, holdjárást mutató égitestről kapta.
Élénk színekben pompázik a tér másik oldalán a görög katolikus püspöki palota is, szomszédságában a neoklasszicista városháza áll, a park közepét Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) havasalföldi vajda vaskos lovas szobra uralja.
Áthaladva a Sebes-Körös fölött ívelő hídon, a korábban a város szülöttének, Szigligeti Edének nevét viselő Állami Színházhoz érünk. Az épület előtt a drámaíró szobra áll, bekukkantva a bejárati ajtón felújítás zajlik.
Tovább sétálunk pár lépést, a szépen felújított EMKE szállóig. Földszinti kávézója volt egykor Ady Endre törzshelye, ennek állít emléket a ház falán függő emléktábla. Sajnos a költő emlékházát már nem találjuk nyitva (szombaton 15 órakor zár), helyette egy pohár Lacrima Lui Ovidiut (íze hasonlít a tokajihoz) iszunk a volt Fő, ma Republicii út egyik kávézójában.
Visszafelé újabb meglepetés ér bennünket: bár két utas is várakozik Margitta irányába, a sofőr kijelenti, mivel ő váradi, vissza kell jönnie, ezért csak 15 lejért vállalja a fuvart. Este micset sütünk, ami hasonlít a csevapcsicsához: ugyancsak többféle darált húsból készül, csak fűszerezése tér el délszláv (étel)rokonától.
Másnap a bihari falvakban, Monospetriben, Poklosteleken, Bályokon teszünk látogatást. Szívfacsaró a kontraszt: az egyik otthonban hidromasszázskád nyújt felüdülést, máshol döngölt földön járnak a házlakók, akik szalmazsákon alszanak.
A tájat figyelve a rendezetlenség érzése fog el. A birkanyájakat még csak őrzi egy-egy juhász, ám gyakori, hogy magányos lovak vagy marhák legelnek a semmi közepén, felügyelet nélkül. Gyakran botlunk göthös lovak vontatta kocsikba is, amelyeknek platóján, bakján cigány családok ücsörögnek. A falvak roma sorain rémisztő mennyiségű szemét hever szanaszét, az érmelléki falvak szegénysége szívbemarkoló. Berettyókirályi magasságában olajkutak szivattyúi billegnek; hatalmas szántók, legelők, távoli templomtornyok szegélyezik utunk, a távolban a Réz-hegység körvonalai sötétlenek.
origo.hu
Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál
