A hozzáértők azt tartják, a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában. „Rákosi rengeteget vadászott – emlékezett Hegedűs András egykori miniszterelnök a pártfőtitkárra. – Ez számomra mindig rémületes élmény volt. Rákosi mindenre lőtt, ami megmozdult. Nem törődött vele, hogy nyúl vagy ember, ahol valami mozgott, oda lőtt. Nem volt veszélytelen a közelében vadászni.” Ha a második világháború utáni magyar elit szokásai kerülnek terítékre, a vadászat kiemelt szerepet kap. Gondoljunk csak 1963-ra, amikor egy politikai bizottsági határozat nyomán alakult meg Kádár János vadásztársasága, az Egyetértés.
Jó ötlet volt a szocialista uralmi elit fényűző életmódját – elkülönülését, hagyományteremtését –, juttatásait, luxusfogyasztásait stb. feltérképezni, mert jóllehet a különböző forrásmunkákból már sokat kihámozhatott a közvélemény, de ennyire még nem járták körbe a témát, amelyről most könyvet is kap a kezébe az olvasóközönség. Naivitás ugyanis azt hinni, hogy a vezető pártfunkcionáriusok úgy is éltek, ahogy hirdették: a hatalom a népé, és mindenki egyenlő arányban részesül a javakból. A kiváltság azonban csak az elitet illette! A kommunista hatalomátvétel után az elhagyott, majd elkobzott villákba ők ültek be – megszülettek a Rózsadombon, a Pasaréten a „káderdűlők” –, Balatonaligán nyaralóházakba költözhettek, és a kiutalt lakások számláit nem kellett kiegyenlíteni. Hiánycikknek számító élelmiszerek – déligyümölcs, téliszalámi, borjúhús – álltak a rendelkezésükre a nekik fenntartott boltokban, a központi raktárakból pedig stílbútorokkal rendezhették be lakásaikat. Péter Gábor, az Államvédelmi Hatóság feje például gátlástalanul odáig ment, hogy villát építtetett szeretőjének a budai hegyekben.
Az elegáns villalakás és a pazar enteriőr mellett a hatalmi reprezentáció másik fontos eszköze az automobil volt, amely az ígéretek ellenére a szocialista elit monopóliuma maradt. A kádári időkben a funkcionáriusok körében Mercedes-őrület tombolt. 4K-ként emlegették a káderek kiváltságait: a külföldi utat, a kocsihasználatot, a K-telefont, illetve a Kútvölgyi-jogosultságot. A köznyelv hozzábiggyesztette a Kerepesi úti temetőt. Hasonló privilégiumot élveztek egyes művészek és sportolók is. „A munkás-ethosz megnyilvánulásának tekinthetjük a pártvezetők futballőrületét” – írja a nemrégiben megjelent kötet szerzője, Majtényi György. A Budapesti Honvéd egyik csatára mondta el nekem, hogy amikor vidékről a klubhoz került, és lakást kapott, elvitték egy raktárba, ahol kiválogathatta bútorait. Arról nem beszél senki, hogy az elit tagjainak halála után az értékes darabok – természetesen – a család birtokában maradtak, és fiaik, lányaik, unokáik ma is ezek között az elkobzott bútorok között élnek.
Ahogy múltak az évek, a káderek egyre kevésbé zárkóztak el a nyilvánosság elől, és nem érezték már vállalhatatlannak a luxust, amely – úgy gondolták – mindennel együtt jár nekik. A közös italozások alkalmával többnyire cigányzenészekkel húzatták el a nótájukat. A magyarországi prostitúció egyik terepét a hatvanas évektől a luxusszállók jelentették. Dokumentumok és közszájon forgó történetek árulkodnak arról, hogy az elit tagjai sem vetették meg a női nemet, és sok bonyodalom származott ezekből a kilengésekből. A legfelső pártvezetés öltözködéséről kevés a visszajelzés. A nyugati termékek kultusza azonban az ötvenes években is dívott itthon – a csempésző futballisták örömére. A Rothschild-szalon a párizsi divatot követte. Még Tito felesége is rendszeresen a szalonban vásárolt. Ugyanakkor hajdani belgrádi nagykövetünk mesélte, hogy Kádár János egyszer megrótta, mondván: „Egy miskolci munkásfiú hogyan viselhet fehér öltönyt?!” A hazai etikettirodalom egy időben még a vezetés körében oly elterjedt bajuszviselet vagy pecsétgyűrűk divatja ellen is fellépett – tudjuk meg. Az elit csoporton belül nagy szerepe volt annak, hogy ki milyen magatartásmintát követ. Marosán György, aki gyakran hivatkozott arra, hogy a pártvezetésben a munkásosztályt képviseli, 1957-ben a győri színházban állítólag így kezdte a beszédét: „Stricik, kurvák, hölgyek, urak és elvtársak! Remélem, mindenkit megszólítottam, és senkit sem sértettem meg!” Keserű tapasztalat, hogy a szocialista elit magatartása és életvitele nem múlt el nyomtalanul, és bizonyos körökben a mai napig érezteti hatását.
Majtényi György jó érzékkel nyúlt a témához. Színes, élvezetes stílusban, sok anekdotával fűszerezve tárja elénk a káderek hagyományokra épülő, nagystílű életmódját. Érdemes lenne az elit rokoni és házassági (válási) kapcsolatairól, összefonódásairól is könyvet írni. Alighanem meglepő dolgokra derülne fény.
(Majtényi György: K-vonal – Uralmi elit és luxus a szocializmusban. Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2009. Ára: 4490 forint)
origo.hu
Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai
