Csak néhány év telt el az 1900-as bokszerlázadás után, és a nyugati keresztény misszionáriusok visszatértek Kínába. Kicsivel több, mint húsz évvel az idegenellenes megmozdulások után Magyarországon is felmerült, hogy térítőket küldjenek a távoli országba. Az északkelet-kínai Tamingban 1862-ben megtelepedő francia jezsuiták misszióvezetője 1921-ben határozta el, hogy más nemzetek térítőit is bevonja a munkába. A pár év múlva megjelenő magyar jezsuiták és az őket kis késéssel követő ferences barátok a húszas évektől tevékenykedtek az országban egészen ötvenes évekbeli kiűzetésükig.
Kálmán Peregrin ferences atya (Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár) szerint a húszas években hazánkban elkezdett rendi reformlépések és a korszak katolikus megújulási hulláma tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy nagy vállalkozásokba fogjanak a távoli „pogány” területeken. Kezdetben az egykori őshaza térsége került szóba, de sem az ott uralkodó politikai viszonyok, sem az odautazás költségvonzata nem tette lehetővé az ötlet megvalósítását. Vámos Péter sinológus (MTA Történettudományi Intézet) szerint Kína puszta létével és méreteivel akkora kihívást gyakorolt az európai kereszténységre, hogy a magyar katolikus egyház is élni kívánt az ott nyíló lehetőségekkel. „A háború után a miszsziós gondolat Csonka-Magyarországon is egyre nagyobb tért hódít” – mondta a magyar missziózást irányító Krywald Ottó. Lévai Mihály pápai prelátus pedig így írt: „A katolikus reneszánsz napjaiban fontos, hogy a katolikus Magyarország is méltóképpen sorakozzék fel.” A klebelsbergi kultúrpolitika és a katolikus megújulás elvárásai egyaránt ösztönözték a két legmozgékonyabb szerzetesrendet, hogy Kelet-Ázsiára függessze tekintetét. Ráadásul sem a honi ferencesek, sem a jezsuiták nem rendelkeztek évszázadok óta külső, nem magyarországi missziós területtel.
Vámos Péter, a jezsuita misszió szakértője elmondja, hogy a Jézus Társasága magyarországi rendtartományának első hittérítője, Szarvas Miklós 1922-ben érkezett Észak-Kínába. 1947-ig összesen negyvenen követték. A rend generálisa 1931 tavaszán Szarvast nevezte ki Taming helyettes elöljárójává. XI. Piusz pápa 1935 márciusában alapította meg a helység apostoli prefektúráját, majd a következő év elején Szarvast nevezte ki prefektussá. 1947 nyarán a tamingi rendtartomány püspökség lett Lischerong Gáspár apostoli kormányzóval az élén. Kálmán Peregrin elmondja egykori rendtársairól, hogy a Kapisztrán Szent János ferences rendtartomány első misszionáriusai 1929-ben érkeztek Kínába. A magyar ferences misszionáriusok elöljárója Károlyi Bernát volt, központjuk a Hunan tartománybeli Paokingban működött. Egy évre rá, hogy Lombos László atyát apostoli prefektussá nevezte ki a Szentszék, 1939-től a paokingi misszió önálló ferences terület lett.
A Kínában munkálkodó magyaroknak nem esett nehezükre az evangéliumi szegénység betartása. Az egymástól elzárt faluközösségeket a szerzetesek hétről hétre biciklin és motoron keresték fel, méghozzá úgy, hogy közben teljesen beilleszkedtek a kínai parasztok életébe. A tamingi jezsuiták és a paokingi ferencesek széles körű jótékonykodó tevékenységük során árvaházakat, rendelőket és gyógyszertárakat, alsó- és középfokú iskolákat, valamint szegénykonyhákat létesítettek. A lakosság megélhetési nehézségei, az áttérés kulturális és szociális problémái végtelen türelmet kívántak meg tőlük. A harmincas évek végén, majd még inkább a Kuomintang és a kommunisták polgárháborújának korszakában azonban más típusú gondokkal is szembe kellett nézniük.
Az 1937-ben kitört japán–kínai háborúban a japánok elfoglalták Tamingot, amit a misszió viszonylag békésen vészelt át. A jezsuitákat befogadó városba 1945. május közepén érkezett meg a kommunisták előőrse, amely kezdetben mérsékelten viselkedett. Amikor azonban lebontották a missziót száz év óta körülvevő falat, nehéz volt nem észrevenni a baljós előjelt. 1946 első felében még működhetett a keresztény iskola, hamarosan azonban ellenségessé vált a hangulat, elsősorban annak tulajdoníthatóan, hogy az év őszén megérkezett a szélsőbaloldali ateista csoport, a „szellemirtó gárda”. Ekkor kezdődött a misszió zaklatása, a kommunista propaganda tűzzel-vassal való terjesztése és a keresztény papok elleni uszítás. 1946 szeptemberében házkutatást tartottak a misszióban, Szarvas Miklóst és Maron Józsefet elhurcolták, majd hazug vádak alapján népítéletet rendeztek ellenük, és több ízben meg is verték őket. Ezt követően a jezsuiták vagyonát elkobozták, a házakat és létesítményeket kirabolták. Nem sokkal később jelentős károk érték a misszió létesítményeit a Kuomintang bombázásai következtében. 1947. január elején bevonultak a kommunista kormánycsapatok, s a nemzetiekkel együtt a magyarok is elhagyták a várost.
A ferences prefektúra központjául szolgáló Paokingot jóval később, csak 1949 októberében foglalták el Mao csapatai. 1950-től kezdődtek el a vádaskodások (fegyverrejtegetés, paráznaság, kémkedés) és az államosítás a ferences prefektúra területén. 1952 tavaszán kényszerítették rá a szerzeteseket a város elhagyására. A paokingi prefektúra elöljáróját, Ipoly atyát kommunista népítéletnek vetették alá, majd 1952 májusában kiutasították Kínából.
Bár az egyház- és idegenellenesség fűtötte kommunista szemlélet a Kínai Népköztársaság kikiáltása (1949) után az állami ideológia szintjére emelkedett, az utolsó magyar, a jezsuita Császár György mégis csak 1955-ben hagyta el a „népi Kína” területét. A magyar szerzetesek többnyire Tajvanra, Hongkongba, Vietnamba távoztak. A Magyarországra visszatért Károlyi Bernátot 1950-ben az ÁVO alaptalanul kínai kémnek nyilvánította, letartóztatták, négy év múlva a börtönben hunyt el.
A magyar jezsuiták és ferencesek harminc évig folytatott kínai missziózásának történetét eleveníti fel hétfőn az Ősök tere.
Az adás időpontja a Hír Tv-ben: hétfő 22.05. Ismétlések: kedd 10.30; szerda 16.05; szombat 15.05.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
