Súlyos öröksége a Fidesznek

Felelniük kell a magyar társadalom félrevezetéséért és a megszámlálhatatlan hazugságért, melyekkel lerombolták a harmadik köztársaság működőképességébe vetett hitet. Felelniük kell az ország tragikus mértékű eladósításáért, korrupt politikusaik üzelmeiért

Már csak két hét, és beteljesedik a fideszes, illetve szocialista pólusra épülő kétpártrendszer sorsa. A két tömörülés pontosan tizenkét esztendőn át uralta a belpolitikai erőteret. Ez idő alatt valamennyi választáson ők szerezték meg az első két helyet, ráadásul úgy, hogy a 2009-es európai parlamenti megméretés kivételével (amikor a baloldal hatalmasat bukott) mindegyik esetben magasan kiemelkedtek a mezőnyből. A változások a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után váltak érzékelhetővé, mivel a szocialisták támogatottsága ennek következtében csúszott fokozatosan a lélektani értelemben határvonalat jelentő húszszázalékos szint alá.
Eközben előretört a Jobbik, amelyik az EP-választáson a rendszerváltás utáni radikális politizálás legjobb eredményét söpörte be. Azóta az MSZP középpárttá süllyedése feltartóztathatatlannak tűnik. Az elmúlt két ciklus kormányerejének immár az jelenti az egyetlen kihívást, hogy maga mögé tudja-e majd utasítani a lényegesen fiatalabb és motiváltabb szavazóbázisra építő riválist. A szocialistákkal ellentétben a Fidesz sikerrel őrizte meg a nagypárti pozíciót. Szerencsés esetben olyan méretű győzelmet arathat, amihez hasonlót a Független Kisgazdapárt 1945 őszén elért 57 százalékos támogatottsága óta egyetlen politikai tényező sem tudott felmutatni többpárti keretek között.
A Fideszt a választópolgárok akarata tette a kormányalakítás legfőbb esélyesévé. Ezért nevetséges a baloldal vádaskodása, mely diktatórikus törekvéseket emleget. Félreérthetetlennek tűnik a magyar társadalom szándéka: ahhoz a kormányzati filozófiához kell visszatérni, amit 2002 tavaszán sajnos idejekorán félbe kellett hagyni. Ennek a felelősségvállalásra és öngondoskodásra épülő programnak – amihez kihagyhatatlanul társul az erős és cselekvőképes államgépezet víziója – jelenleg nincs egyenértékű versenytársa. A balliberális oldal hangzatos jelszavakba burkolt álmodernizációs elképzeléseit a társadalom elégedetlensége söpörte el, hiszen „reform” címszó alatt 2006 óta megszorítócsomagok sorozatát szabadították rá a gyanútlan választópolgárokra.
Adódik a kérdés, hogy az eltelt nyolc esztendő megannyi változása ellenére miért vált a korábbiaknál is vonzóbbá a Fidesz által kínált jövőkép. Például azért, mert az Orbán-kormány idején rend volt az országban. Bár az elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos statisztikai mutatók 2002 előtt sem voltak szívderítők, ám a közbiztonságérzet lényegesen jobb volt a mostaninál. Nem lebegett fenyegető árnyként az ország fölött az etnikai konfliktusok veszélye, és nem voltak korrupciós botrányok. A baloldali sajtó által apokaliptikus méretűvé dagasztott ügyek, „az Orbán-bányák” vagy „a hosszú bájtok éjszakája” a nokiás dobozok árnyékában ma már csak pitiáner vádaskodásnak tűnnek. A polgári kormányzás éveiben a közigazgatás működése stabil és kiszámítható volt. Nem torkollott országos méretű botrányba az érettségi vizsga lebonyolítása, nem jelentett életveszélyt az augusztus 20-i tűzijáték megtekintése, és a nemzeti ünnepeket is méltósággal, kordonok nélkül ünnepelhette mindenki. Adódhatott bármilyen előre nem látható krízis (árvizek, szeptember 11-i terrortámadás, Jugoszlávia bombázása, orosz tőzsdeválság), a magyar állam minden esetben képes volt megfelelő intézkedések meghozatalával kezelni a helyzetet.
A baloldal közgazdászai lassan egy évtizede mantrázzák megállás nélkül, hogy a Fidesz kormánya egyetlen reformot sem indított el. Mindez nem igaz, hiszen az állami szféra csaknem minden területén történtek érdemi lépések, legfeljebb a tempó volt megfontoltabb. Utólag nézve is igazoltnak tűnik, hogy kizárólag a megfelelő társadalmi támogatottsággal rendelkező átszervezések javíthatják a közszolgáltatások színvonalát. A szocialisták és a szabad demokraták által kierőltetett változtatások, amelyek az elmúlt nyolc esztendőben hurrikánként söpörtek végig az önkormányzatoktól kezdve az oktatáson át az egészségügyig, csupán egyetlen dolgot eredményeztek: pénzkivonást. És a korábbiaknál alacsonyabb színvonalon működő, ugyanakkor drágább struktúrákat. Ezek ismeretében kifejezetten érdemként kell kezelni, hogy az Orbán-kormány nem lehetetlenítette el a kórházakat, és nem teremtett kaotikus állapotokat a köz- és felsőoktatásban.
A polgári kabinet idején nem csupán az állam működése zajlott konszolidáltabb viszonyok között is, de a gazdaságé is. A legfőbb mutatók folyamatosan javultak, vagyis egyszerre csökkent az államadósság és az infláció, illetve a munkanélküliség. Az euróövezethez való csatlakozási folyamatban Magyarország a térség élmezőnyében volt, ami azért emelendő ki, mert a baloldali kormányzás nyolc évének eredményeként ugyanezen a téren a leghátsó sorba kerültünk. Eközben a lakosság és a vállalatok rekordméretű eladósodása – aminek jelentős részét a súlyos kockázatot magába foglaló devizaalapú adósság képezi – olyan béklyót rakott az emberek nyakába, aminek lerázása évtizedeket is magába ölelhet. Amikor a Fidesz 2002-ben átadta a kormányrudat, akkor az ország pénzügyi értelemben szuverén volt. Ehhez képest a választások után hivatalba lépő új miniszterelnöknek első nemzetközi tárgyalásai egyikét a valutaalap megbízottaival kell majd lefolytatnia, tudomásul véve, hogy az ország költségvetési tekintetben jelenleg gondnokság alatt áll. Magyarország az elmúlt időszakban máig az Európai Unió szégyenfoltjának számít a meghamisított gazdasági mutatókkal és könyvelési trükkökkel, emiatt hihetetlenül nehéz feladat lesz a szavahihetőség és a kiszámíthatóság megteremtése.
A kormányzati kommunikációs gépezet hiába sulykolta éveken át a propagandát, a megépített autósztráda-kilométerekben, alagutakban és (szükségtelen kőröshegyi) völgyhidakban mérve a sikert, utólag maga Gyurcsány ismerte el, hogy számtalan egyéb ok mellett e megalomániás tempóban végrehajtott beruházások irreálisan magas ára vezetett a jelenlegi válsághoz. Eközben a vasút vagy a városi tömegközlekedés színvonala zuhant, amit tovább súlyosbítottak a működésüket szétziláló, példa nélküli korrupciós botrányok (lásd Hagyó Miklós nokiás dobozai). S hiába avatták fel a Gyurcsány-korszak jelképének szánt vadonatúj autópályákat, mégsem lett élhetőbb és komfortosabb az ország, hiszen a legkevésbé sem segítettek azokon a tragikus helyzetbe sodródott településeken, ahol a felgyülemlett szociális és etnikai problémák miatt immár tartósan robbanás közeli helyzet alakult ki. Az elmúlt két ciklus döntéshozóit a fentiekért mindenki másnál súlyosabb felelősség terheli, hiszen „reformintézkedéseikkel”, a posta-, vasút- és iskolabezárásokkal sok esetben csak súlyosbították a fennálló bajokat. Ne feledjük, hogy ugyanezekben a falvakban és kisvárosokban az Orbán-kormány idején lényegesen kisebb volt a működésképtelenné válás veszélye.
Ezzel a zsákutcás nyolc évvel kell majd április 11-én elszámolnia a teljes baloldalnak. Felelniük kell a magyar társadalom félrevezetéséért és a megszámlálhatatlan hazugságért, melyekkel lerombolták a harmadik köztársaság működőképességébe vetett hitet. Felelniük kell az ország tragikus mértékű eladósításáért, korrupt politikusaik üzelmeiért. A „közös dolgaink rendezésére” készülő polgári erők előtt pedig a rendszerváltás óta eltelt húsz év legnehezebben megoldható feladványa áll, ráadásul az 1998-asnál sokkal kedvezőtlenebb nemzetközi környezetben.