Széthordják a vörös segélyt

A nem várt hatalmas összeg páratlan lehetőséget teremtett arra, hogy régóta halasztott műszaki beszerzéseket oldjanak meg, és jobb műsorokkal, illetve a határon túli tudósítói és stúdióhálózat fejlesztésével szolgálják azt a célt, amiért a csatornát létrehozták

Nehéz eldönteni, hogy az elmúlt nyolc esztendőben, vagyis a szocialista–liberális kormányok regnálása alatt mi került nagyobb válságba: a nemzeti összetartozás tudata vagy a közszolgálat. Ha megvizsgáljuk egy olyan közszolgálati csatorna, a Duna TV működését, amelyet éppen a nemzeti öszszetartozás tudatának a megerősítésére hoztak létre, talán közelebb kerülünk a válaszhoz. Sokak fejében az a képzet él erről a közszolgálati tévétársaságról, hogy még mindig ezen megy a legnézhetőbb műsor. Ha konkrétan rákérdezünk, hogy mit néztek ott legutóbb, már jóval bizonytalanabb a válasz – sokkal többen tartják jónak a csatornát, mint ahányan nézik. Ezt igazolják a nézettségi adatok is, hiszen a kétszázalékos eredmény már kiugrónak számít, öt százaléknál talán már pezsgőt is bontanának. És az is lényeges persze, hogy mihez képest van a mérce: a Mónika-shownál nem túl nehéz igényesebb produkciót előállítani. Az idei esztendő különleges volt a csatorna életében: az évi csaknem kilencmilliárdos költségvetési támogatáson felül kaptak az Országgyűléstől még több mint hárommilliárd forintot. Ebből 2,4 milliárd az MTV-nek járó támogatás lett volna. Utóbbi alelnöke szerint az MSZP a Napkelte kirúgása miatt büntette meg a földi sugárzású köztévét ezzel az átcsoportosítással, és tény, hogy a szocialista Jánosi György által benyújtott javaslatot – amelyet a kormány is támogatott – a parlament szocialista és MDF-es tagjai szavazták meg.
A nem várt hatalmas összeg páratlan lehetőséget teremtett arra, hogy régóta halasztott műszaki beszerzéseket oldjanak meg, és jobb műsorokkal, illetve a határon túli tudósítói és stúdióhálózat fejlesztésével szolgálják azt a célt, amiért a csatornát létrehozták. A dolgok jelenlegi állása szerint azonban nagyon úgy tűnik, hogy ezt az összeget lázas sietséggel elköltötték-elköltik ugyan, de gyakorlatilag egyetlen fillér sem jutott a határon túli magyar televíziós hálózat fejlesztésére. Csak emlékeztetőül mondom, ezt a hálózatot 2001-ben, a Fidesz-kormány idején alig háromszázmillió forintból sikerült úgy kiépíteni, hogy ebből az összegből három élő adásra alkalmas, korszerű műszaki eszközökkel felszerelt határon túli stúdió jött létre a semmiből (Pozsonyban, Kolozsvárott és Székelyudvarhelyen), és sikerült egységesen felszerelni huszonhat televíziós tudósítói pontot a környező magyarlakta országokban. Ezenfelül belefért két mobil műholdas egység és egy optikaikábel-összeköttetés is Budapest és a három stúdió között.
Itt álljunk meg egy gondolat erejéig. 2010. március 22-én Orbán Viktor Fidesz-elnök a költségvetéssel összefüggésben úgy fogalmazott: azt látni, hogy a mostani kormányzat „kisöpri nemcsak a raktárakat, hanem még a padlást is”. Példaként említette a kétes szén-dioxid-kvóta-értékesítést, a továbbra is hatályos tanácsadói szerződéseket, valamint az állami szolgáltatások kiszervezését a privát szférába. Ugyanazon a napon a Duna Televíziónál döntöttek másfél milliárd forint kilapátolásáról külsős cégeknek – ez pontosan az állami szolgáltatások (tehát a közszolgálatiműsor-gyártás) egy részének a kiszervezését jelenti a magánszektorba. A kuratóriumban a kétharmados többségű MSZP–SZDSZ–MDF- médiakoalíciónak nem volt ellenvetése, nem gondoltak a Duna Televízióval munkaviszonyban álló, alulfinanszírozott belső műsorkészítőkre, belső alkotóműhelyek vagy a határon túli magyar alkotók támogatására, hanem zöld jelzést adtak a kiszervezésnek és annak is, hogy esetenként offshore cégek közbeiktatásával filmeket vásárolhasson a csatorna (ennek tényét egyébként a felügyelőbizottság egy korábbi vizsgálata már megállapította). A kuratórium a cég 2010-es üzleti tervében engedélyezte a leköszönő garnitúrától kapott hárommilliárdos vörös segély villámgyors elköltését: a pénzt április 30-ig, tehát a kormányváltásig elszórhatják. Hogy kinek, arról lássunk egy példát.
A televízió egy külső produkciós irodától megrendelte a Tűzvonalban című magyar rendőrfilm-sorozatot, amelyet korábban az MTV sugárzott. Aki nem tudná, ezt a rendőrséget népszerűsítő propagandafilmet 2006 gyászos októbere után rendelte meg egy Draskovics nevű belügyminiszter, hogy az emberekhez közelebb hozzák és szerethetőbbé tegyék azt a rendőrséget, amelyik korábban agyba-főbe verte a lakosságot. A Duna Televízió tizenkét ötvenperces részért 228 millió forintot fizet ki az irodának. A gyors és átgondolatlannak tűnő pénzköltés különben a tévé könyvvizsgálójának figyelmét is felkeltette – szerinte a második fél évben likviditási feszültségek várhatók a televíziónál.
A csatornának van egy másik, kétségkívül világrekordot jelentő jellemzője is: banánköztársaságokra vagy diktatúrákra emlékeztető módon promotálja saját elnökét. Lehet, hogy Cselényi László munkatársai nem merik elmondani a szakmai véleményüket az elnöknek, ezért magamra vállalom e népszerűtlen feladatot: jó ízlésű ember saját médiumában nem tolakodik minduntalan a kamera vagy a mikrofon elé. Különösen akkor nem, ha a csatornát nem az ő magánvagyonából, hanem az adófizetők pénzéből tartják fenn. Én nem tartom magam stabil Duna TV-nézőnek, de akárhányszor odatévedek a híradójukra, mindig megszólal benne az exhibicionista elnök, legyen szó neves magyarországi zenész temetéséről, marosvásárhelyi bálról vagy a marokkói–magyar lovas kapcsolatokról. Egy médiafigyelő szolgáltatás adatbázisa szerint az idén eddig harmincnégyszer bukkant fel Cselényi az általa vezetett csatornán, legutóbb ezzel a mondattal informálva a világ hírekre szomjas magyarságát: „Nagyon nagy élvezet volt nézni, hogy ezek a lóhoz értő emberek nyelvtudás nélkül is hogyan értenek szót egymással. Hogy csodálják meg egymás tudását, hogyan bátorítják egymást, hogyan születnek barátságok.”
Összegezzünk tehát: évek óta arról panaszkodnak a Duna Televízió vezetői, hogy katasztrofális a televízió műszaki állapota, és azt az évi 8-9 milliárdos rendes költségvetési támogatásból nem lehet kijavítani. Korábban azt is sérelmezték, hogy nincs pénz a belső munkatársak megbecsülésére, alkotóműhelyeik és a Duna TV-vel együttműködő határon túli szakmai műhelyek támogatására. Most kaptak egy hárommilliárd forintos rendkívüli támogatást, de azt nem a fenti problémák orvoslására költik, hanem a felét lóhalálában külsős cégekhez csorgatják, és több száz millió forintot költenek filmvásárlásra úgy, hogy nincs megtiltva nekik a korábbi gyakorlat, amely szerint fölöslegesen közbeiktatott offshore cégekkel szerződnek. Az igazsághoz tartozik az is, hogy háromszázmilliót elköltenek ugyan műszaki fejlesztésre, de azt sem egy egységes műszaki fejlesztési koncepció alapján teszik.
Hogy miként szolgálja a világ magyarsága kulturális összetartozásának céljait a pesti bűnözők és bűnüldözők kalandjait taglaló sorozat, az maradjon költői kérdés. Hogy mennyi minden hasznos és a Duna Televízió feladataihoz illő dologra, műsorra lehetett volna fordítani a százmilliókat, az is. A „nemzet televíziójában” a határon túli magyar televíziós hálózatra semmi nem jut a vörös segélyből, van viszont például 228 millió forint külsős produkcióban gyártott rendőrfilmre, és mindig akad személyzet arra is, hogy az elnök megossza nagy ívű gondolatait a nagyvilággal.
Érdekes dolgok történnek a Mészáros utcában. Talán idejében szólunk: a magát a „nemzet televíziójának” definiáló közintézményben jó volna elkerülni, hogy egy másik nemzeti intézmény, nevezetesen a Nemzeti Nyomozó Iroda segítsége kelljen a tisztánlátáshoz.