Tárgyakba roskadt istenek

L Á T - H A T Á S Az istenek a fejükre estek, és rokkantnyugdíjba mentek. Üres a Pantheon. Ami a mítoszokkal átszőtt görög világban természetes volt, mára tabu. A homo consumus, a fogyasztó ember fittyet hány a túlvilágra. Vesz, használ, (el)fogyaszt. Fogyaszt, tehát van. Séta a Budavári Labirintus március végén nyílt Pantheonjában.

Egy Amor márkájú, lengyel gyártmányú rádióerősítő. Egy Vénusz bádogrobot. Tajvani eredetű motoros bukósisak, név szerint: Alicantei Zeusz. A Vilniusi Apollón optikai egérben lakik, a Brassói Minerva egy német gyártmányú, hordozható színes televízióba szorult. A Kijevi Jupiterre Ukrajnában bukkantak rá 1990-ben; egy szovjet gyártmányú manuálfókuszos teleobjektívbe bújt. Még mindig jobban járt, mint a New York-i Dionüszosz: neki egy Amerikában sorozatgyártott vízöblítéses WC jutott.
A civilizáció hajnalán még olyanok voltak, mint a civódó távoli rokonok, aztán szép lassan megfeledkeztünk róluk. Az égiektől elfordult ókori birodalmak végül a saját dugájukba dőltek, az újkori Európa pedig ott tart, bár új alkotmányt tett, hogy saját identitását megerősítse, épp csak a műveltsége, léte alapjait jelentő kereszténységről hallgat. „Egy jel vagyunk, s mögötte semmi. Kín nélkül vagyunk, s már-már elfeledtünk beszélni is a messzi idegenben” – írja Hörderlin. A kiállítás mottója keserű, a Budapest Pantheon hatása mégis inkább futó borzongás, aztán egy jóleső mélymosoly, némi hümmögés, kacsintás a visszalopakodó végtelenre.
A Budapest Pantheon nem más, mint a tárgyakba roskadt istenek sziklapincébe vájt, formátlan menedékhelye. A budai Vár alatt húzódó mésztufa labirintusrendszer egyik félreeső zugában pulpitusra ültetve, gélszerű anyagba öntve pózolnak a tárgyak. Úszószemüveg, turmixgép, mikrofon. Felfújható gumicsónak. Hajszárító. Csupa olyasmi, amiről senkinek nem jutna eszébe bármilyen spirituális vonatkozásra gondolni.
A kiállítás művészeti vezetője, Erdélyi Gábor évtizedekkel ezelőtt egy kisbolt legalsó polcán botlott bele egy porosodó Zeusz narancslébe. Attól a perctől nem volt menekvés; jött és győzött a gyűjtőszenvedély. Huszonöt év alatt barátok segítségével csaknem kétszáz olyan tárgyat gyűjtött össze a világ minden tájáról, amelyek nevében, márkajelzésében egy görög isten neve szerepel.
A gyűjtemény megdöbbentően gazdag (Erdélyi szerint főleg Ázsiában és Amerikában milliószám gyártanak mitológiai márkákat), az összkép borzongató. A labirintus történelmi emléktörmelékekre fűzött állandó kiállítása végén az ember futurisztikus térbe jut, hibernált testekre emlékeztető tárgyak között bolyong, s ha közelebb hajol az oszlopokhoz, még hallja is, ahogy mondjuk egy osztrák gyártmányú, Neptun márkájú biztonsági relé digitálisan rögzített hangján felnyög Neptunusz.
A március végén tartott megnyitóra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene tanszékének vezetője, Mizsei Zoltán vezetésével néhány zenész még koncertet is rittyentett a tárgyneszekből. Szimfónia varrógépre, teniszütőre, turmixgépre. És a tetőpont: belép a műtőskesztyű. Kortárs művészet, ugye, lehet fanyalogni. A tárlat végén az ember mégis leül, elhallgatja, ahogy a profán tárgyakból kicsikart zaj szférikus zenévé kerekedik. Torz tükörben a homo consumus.
(Budapest Pantheon; a Budavári Labirintus állandó kiállítása.)