(Tárnoki néni csendben van-e )

Én nem tudom, mire jó a kampánycsend e szombati napon – szólalt meg Esztike. – Ez pont olyan, mint a mondóka, hogy Mátyás király Gömörbe, beletojt a vödörbe… Már alig bírtam megállni szó nélkül.
„Nem is bírtad – riadt fel Tárnoki néni. – És ezzel a Mátyás királlyal ki is zökkentettél a nyugalmadból.” „Aludni tetszett?” „Nem tetszettem, mint ahogy forradalmat sem tetszettünk csinálni. Csak szunyókáltam, és végiggondoltam, mi a teendőm a szavazófülke magányában.” „De hiszen azt mondta, engem is magával visz, hogy én húzzam be az ikszet, így aztán nem lesz magányos.” „Te komolyan gondolod, hogy az utolsó pillanatban, a szavazófülkében akarok dönteni?” „Dehogy. Hiszen tudom, hogy évek óta minden habozás nélkül szavaz az…” „Pszt! Ki ne mondd! De már azzal, hogy két névelő közül az „a” helyett az „az”-t választottad, máris az OVB elé hurcolhatnálak. Tehát kampányvétséget követtél el, mivel is kifejezetten az egyik párt nevére utaltál. Inkább hallgass!”
Ismét csend támadt. A csődbe ment Csini-mini market felett lévő fél szoba, konyhás lakásban csak a szuperretró falikút csöpögését lehetett hallani. Vörös Székfű luxusadó elől menekített gépe épp ekkor szállt le Barbados repterén. Sütött a nap, derűs volt az ég, lágy hullámok nyaldosták a sziget partjait. Székfű mégis szomorú volt. Pedig előzőleg már azt is tisztázta, hogy Barbadosnak nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal. Azért volt mélabús, mert ott kellett hagyni azt a csodálatos népet, amelyet hosszú éveken át mézesmadzagon lehetett az orránál fogva vezetni. Szívét végső soron is azt törte össze, hogy látta Tárnoki néni színeváltozását. Ez sokkal jobban nyugtalanította, mint a csendes-óceáni térségben kommersszé vált földrengés- és cunamiveszély. Az ő kis vityillója magasan állt a tenger színe fölött, és kősziklára épült. Sok évet töltött el a köz szolgálatában, míg erre a menedékre – svájci frankban – összegyűlt a pénz. Nem hitelre vásároltam – gondolta elégedetten –, mint némely spekuláns, akinek az első fuvallatra bedől a valutakölcsöne.
Amikor a reptér előtt beszállt a BMW terepjáróba, Tárnoki néni kerekes széke jutott az eszébe, és mély szociális érzékenység fogta el. Most a politikai tőkémet újra visszakonvertálhatom üzletire, gondolta. Ciprus Feri lépett a szobába, amelynek vakablaka a kerület legszebb szeméttelepére nézett. Tapintatlanul megrázta a dédit. „Odébb kell állnia a kerekes székével – üvöltötte, mintha az öreg hölgy süket volna. – Az első kereke a tilosba lóg. A vége az lesz, hogy megbilincselik vagy elszállítják.” „Szombat van – motyogta álmában Tárnoki néni. – A közterület-fenntartók, a bilincselők, sőt a kampányaktivisták is pihennek. Kampánycsend van.” „Rám nem vonatkozik – felelte büszkén Ciprus. – Feltételesen vagyok szabadlábon, így azt mondok, amit akarok. Egyébként is a kampánycsend tök felesleges. Két emelet magasságig az összes plakátot már rég letépték, a jelölteknek meg a fotón kiszúrták a szemét. Azt beszélik, hogy egyikük-másikuk éjszaka lemászik a plakátról, és suttyomban bekeni kutyagumival az ellenfelét. Nem adnál nekem a dédi retiküljéből egy Rákóczit?” – fordult Esztikéhez. „Rákóczit?” – csodálkozott a kislány. „Gondolom Deákja nincs.” „Azt akarod, hogy lopjak?” „Ki nem lop? – mondta Ciprus, és könyékig belenyúlt Tárnoki néni táskájába. – Jujjj! Sikoltott fel, amikor az öreg hölgy vasmarokkal megragadta a karját. – Hát maga nem alszik? Hiszen kampánycsend van.”
„Ennek ellenére én az összes tolvajnak és léhűtőnek kitekerném a nyakát – mondta szelíden Tárnoki néni. – Hogy veled kezdjem-e, én nem tudom…”