A pacal bizalmi kérdés! – szokta volt mondani kedves barátom, ha pacalpörköltre bukkan az étlapon. Miután a pacal frissessége, az előkészítés alapossága a vendég számára homály, a függöny mintájára, a pincér arcszínére, vagyis a környülállásokra kénytelen hagyatkozni. Aztán vagy megrendeli, vagy nem. Vagy megbánja, vagy nem. A minap több tonna pacalt vontak ki a forgalomból. A szállítmány állateledelként érkezett külföldről, csakhogy találékony magyarok ötkilós adagokra csomagolták, el akarták adni. Az aljasságot időben leleplezték, így a kiskereskedelemig nem jutott el, de néhány vendéglő konyhájára azért bekerült. A politikai hírdömping félresöpörte ezt a kis vadkeleti gyöngyszemet, pedig van olyan fontos, mint egy hamis kopogtatócédula.
Történt ez akkor, amikor egy budapesti étterem kiérdemelte az első hazai Michelin-csillagot. Felnéz az ember a magyar gasztroégboltra, és látja, hogy a sok űrszemét között váratlanul megjelenik egy üstökös. Húsz évvel ezelőtt, midőn vigyázó szemünket a terített nyugati asztalokra vetettük (vethettük), a földig rombolt magyar konyha romjain kellett új életet kezdeni, hogy eljussunk a pár. káp.-tól a parmezánforgácsig. A fejlődés íve akkor így látszott helyesnek, ma már sokan másképp gondolják, de az alapokat illetően nincs vita. Abban, hogy a jó éttermi koszthoz jó szakács és jó alapanyag szükséges. Tartósan megbízható (eredetvédett) alapanyag nálunk addig nem lesz, amíg a termelőt, a fogyasztót ellenőrzött minőséggarancia nem védi, és persze talpra nem állítják a gyalázatosan lemészárolt magyar mezőgazdaságot.
Persze ne mossuk össze a mindennapi vendéglátást az elit éttermekkel! Az utóbbit illetően észrevehető az Európához felzárkózás, hiszen ha az ember glaszírozott borjúmirigyet vagy édesköménypürén tálalt Szent Jakab-kagylót óhajt enni, akkor ehet, az elit nyilván eszik is, tudja, hol keresse, csakhogy a sokkal lassabban változó tömegízlést is magas színvonalon kellene kielégíteni, terelgetni. Nyilván nehéz ugyanazzal a szemlélettel és elszántsággal dolgozni egy vidéki kisvendéglőben, ahová a Michelin-kalauz titkos kóstolói csak akkor vetődnek el, ha szatmári szilvától benyakalván eltévednek, mint egy hírnevet szerzett étterembe, ahol naponta kell megváltani a világot. A felemelkedés a nevesincs csárdákban, falatozókban, vendéglőkben kezdődik, sőt el is kezdődött, egyre több a kellemes csalódás. Lassan egy jó szalontüdőért utazni is érdemes, mint Krúdy idejében.
Egyetértek azokkal, akik szerint a magyar konyhát csakis a magyar konyhán keresztül lehet megváltani, vagyis ne csak a világkonyha terén törjünk babérokra. Nyúljunk vissza hagyományainkért, tegyük az asztalra mindazt, ami a miénk, csak itt létezik. Ezekkel egyetlen ország se tud versenyezni! Váltsunk stílust, újítsunk, készítsük még jobban, akár Michelin-csillagra törve a gulyásokat, pörkölt- és paprikás változatokat, káposztás ételeket, főzelékeket! A lecsót, halászlét, balatoni süllőt, töltött paprikát! Követendő példa lehet Tim Ho Van hongkongi kifőzdéje, amely szintén most nyerte el a Michelin-csillagot. Főleg húsgombócféléket kínál, rendkívül olcsón. Háromezer forintnak megfelelő összegért több fogással lakhat jól, akinek van türelme több órát sorban állni.
Egy közvélemény-kutatás hetvenhétezer szavazat alapján öszszeállította Magyarország kedvenc ételeinek listáját. Első helyre futott be az Újházy-tyúkhúsleves, a töltött káposzta és a madártej. A második legtöbb szavazatot a somlói galuska, a brassói aprópecsenye és a babgulyás kapta, utánuk a palacsinta, a lecsó és a halászlé következik. És legyen újra minden az, ami! Mert Újházy levese eredetileg kakasból készült. Jókai bablevese se az, amit az éttermekben elénk tesznek. De ez már egy másik történet.
origo.hu
Belehalt egy férfi abba, hogy barátja az autója után húzta egy motorháztetőn
