Út a nemzeti egységhez

Érdemes kipróbálni egy széles felhatalmazású kormánnyal, milyen az, amikor nem kell a nemzeti vagyont és a lakosságot herdáló kabinettel is birokra kelni. Azzal az érzéssel is megismerkedhetnénk, hogy egy platformra kerülne a nép a befektetői körökkel…

Nem túlzás: az ország jövője múlhat azon, hogy az emberek kellő számban elmenjenek szavazni a második fordulóban is. Ne legyünk álszentek, természetesen az sem mindegy, hová húzzák be az ikszet. Mégis az a legkomolyabb veszély, hogy a polgárok jelentős része úgy érezheti: a nagy dolgok már eldőltek, minek törje magát még egy zarándoklattal. Az OVB tehetetlenségének köszönhető maratoni sorban állás közeli emléke sem hat lelkesítően. Ezt a kényelmes nemtörődömséget erősítheti, hogy az ország nagy részén és Budapest tekintélyes területén már látszólag lezajlott minden. Véget ért a voksolás sok helyütt, hiszen az első fordulóban már mandátumot nyert a polgári szövetség száztizenkilenc egyéni jelöltje, a listás szavazásnak meg mindenütt vége.
A történelmi zakót kapott MSZP az altatásban érdekelt. Hogy éppen az ellenkezőjét rikoltozza világgá, és másról sem beszél, mint a Fidesz úgymond túlhatalmának megállításáról? És éppenhogy ösztökéli az embereket az ismételt urnákhoz járulásra? Vagy azokat mozgósítaná, akik nem mentek el szavazni, de állítólag csak baloldali vonzalmaikat hagyták elaludni? Ne legyen kétsége senkinek: az MSZP kizárólag saját egykori tábora foszlányait próbálja összegereblyézni. A nem szociholdudvar-hű népességet legszívesebben lebeszélné az újra szavazásról. Miután pedig ez hitelesség híján nem lehetséges, marad a jó öreg riogatás. Hogy egyre kevésbé válik be? Mivel lassacskán inkább reklámot fejt ki a polgári oldal mellett a szocialista vádaskodás? Oda se neki. A Lendvai–Gyurcsány-féle stáb vakon bízik a Ron Werber-féle receptben, úgyhogy akkor sem változtatnának a stratégiájukon, ha a nyugdíjas törzsközönség tiltakozásképpen előttük töltené ki a szavazólapokat a Fideszre. Hogy tartsuk a rossz irányt! – fogalmazták át az egyszer már bevált szlogent. Egyáltalán nem zavarja őket, hogy e handabandázás miatt váltak hiteltelenné milliók szemében. Hisznek abban, hogy a kormányzóképesség fokmérője a politikai ellenfél szidalmazása. Aki Lendvai Ildikót vagy a kiszolgált Kovács Lászlót hallgatja, megállapíthatja: az MSZP hangszerein körülbelül annyi a fokozat, mint a tűzoltókocsi bekapcsolva hagyott szirénáján. A volt és a jelenlegi pártelnök kánonban sikoltozza: azért szavazzanak rájuk a második fordulóban, hogy a Fidesz kontrollálatlan kétharmados túlhatalmától megmenekítsék az országot. Ez roppant érdekes érvelés. Eszerint Horn Gyula több mint kétharmados MSZP–SZDSZ-kormányának is kontrollálatlan túlhatalma volt a kilencvenes években. Másrészt suba alatt azt is elárulta a gyűlölködés szoci nagyasszonya a kontrollálatlan kifejezéssel, hogy ők alkotmányos ellenzéki jogosítványaikkal nem is igen kívánnak élni. De nem tartják ők a népet sem kompetensnek. Úgy vélik, nem elég érett, hogy eldöntse, kinek szavaz kétharmad parlamentnyi bizalmat. Ne feledjük, Gyurcsány vallja lenézően: nem a panellakásokban születnek a nagy döntések. Az egész „Mentsük meg az országot!” hisztéria túlzottan hasonlít az „Állítsuk meg együtt a Fidesz hazugsággyárát!” többszörösen bedőlt kampányára. Így Bokros Lajos nyelvtani citromdíjas kifejezésével: csak „hatékonytalanul” képes elijeszteni a polgárokat a jobbközéptől.
Annál „hatékonyosabb” Szanyi Tibor kedvcsinálója – saját maga ellen. Fordítva sült el a mordály. A napvilágot látott hangfelvételen arra buzdít, hogy megbízható embereket keressenek, akik hajlandók átjelentkezni a XIII. kerületbe, s rá szavazni. Ő, aki éppen azzal vádolta riválisát, amit maga követett el. A hazug szocit tehát hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Az sem túl életszerű, hogy az LMP-re szavazók az MSZP-ben találnák meg demokratikus álmaik netovábbját. Igaz, Lendvai Ildikó már eljárta a hétfátyol táncot és kierőszakolta négy MSZP-s jelölt egyoldalú visszalépését. De hát logikus, hogy az LMP a másfajta politika lehetőségét nem az MSZP szolgálatában ismeri fel. Éppen az vonzó egyesek számára a friss szerveződésben, hogy nem a posztkommunisták kegyét lesi, mint az SZDSZ. Ha ezt feladná, odaveszne az imidzse. A Fideszt viszont minden aggály nélkül támogathatnák azok, akik az első körben az új formációba helyezték bizalmukat. A még talpon maradt LMP-seknek nemigen vannak győzelmi esélyeik a második körben, az erős, cselekvőképes kabinettel viszont a 11-én rájuk szavazók is nyernek. A magyar választási rendszer éppen azért olyan, hogy az első helyezettet erősíti tovább, mert az egész nemzet érdeke, hogy a kormánykerék körül ne alakuljon ki patthelyzet. Az LMP saját identitása érdekében nem kompromittálta magát a becsődölt szocialisták támogatása mellett. A mellettük voksolók továbbléphetnek eggyel, és mondhatják: legyen még másabb a politika a kormányban! Ez pedig csak még nagyobb parlamenti többséggel valósulhat meg.
A depresszióba süllyedt Jobbik kevésbé vérmesen elkötelezett szimpatizánsai is gondolkodhatnak hasonlóan. A borzalmas és agresszív kormány leváltása már befejezett tény, így közös érdek, hogy a következő kabinet ne okozzon csalódást. Mi más segíthetne ebben a legjobban, mint egy szélesebb bázison nyugvó legitimáció? Ugyanerre a következtetésre juthatnak azok a polgárok, akik olyan alakulatra adták voksaikat, amelyek nem érték el az ötszázalékos küszöböt. Nem lenne szégyellnivalójuk maguk előtt sem. Leadták szavazatukat a szívükhöz az idő tájt legközelebb állókra, ám második alkalommal lehetőségük van a győztes jogosítványait tovább stabilizálni. Nem szervilizmusból, hanem a közös ügyek, a balliberális kormány okozta válságból való kilábalás minél eredményesebbé tétele, a gazdasági növekedés beindítása miatt. Mert a kétharmad nem öncél – minden ellenkező beállítás ellenére. Még egy ladikot sem lehet egyszerre kétfelé húzni, nemhogy egy országot.
A következő miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján kitért rá: nincs kétharmad ország, csak egész, háromharmados. Semmilyen kormány nem képviselheti csupán a lakosság egy részét. Csak az lehet a cél, hogy mindenkit szolgáljon, függetlenül attól, kire szavaztak. Érdekes módon még a másra leadott voksok is az új országvezetés támogatottságát növelnék. Nem mindegy, hány százalékos részvételű második fordulót követően alakulhat meg az új végrehajtó hatalom.
Lendvaiék, Mesterházyék szerint mindez antidemokratikus ambíciókra vall. A végén megesne az a csúfság, hogy nem kell állandóan kosztpénzt kunyerálni az IMF-től, az EU-tól. Hogy aztán a fenekére lehessen verni százmilliós használhatatlan tanácsadói szerződések, végkielégítések, mutyimegállapodások, hatalmas, telizsákos fizetések, bankjegykötegekkel teli nokiás dobozok, pénzelnyelő gépként működő metróépítkezések, fullextrás luxusautóparkok, soha el nem készülő beruházások, kormányzati negyedek és más szocialista úri nyalánkságok formájában. Pedig érdemes kipróbálni egy széles felhatalmazású kormánnyal, milyen az, amikor nem kell a válságon kívül még a nemzeti vagyont és a lakosságot herdáló kabinettel is birokra kelni. Azzal az új érzéssel is megismerkedhetnénk, hogy egy platformra kerülne a nép a nemzetközi befektetői körökkel, amelyek szintén egységes, erős kormányt tartanak jónak. Amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Lássuk be: ez is felérne egy kisebbfajta csodával. S mint Molnár Ferenctől tudjuk: aki nem hisz a csodákban, nem is lehet igazi realista.