A CIA kudarca

Munkatársunktól
2010. 05. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Manuel Noriega az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) jóvoltából került Panama élére. A katona már az ötvenes években amerikai szolgálatban állt, a hetvenes évek elejétől szerződéssel adott információt a CIA-nek, és amerikai gyanú szerint Tajvannak, Izraelnek, sőt a kommunista Kubának is. Teljhatalmat szerzett Panamában, a kezében tartott fegyveres testületek segítségével egyetlen vetélytársa sem fenyegette uralmát, országát nemzetközi bűnszervezetek központjává tette. Itt haladt át az Egyesült Államok felé tartó kábítószer nagy része; Noriega rendszere emellett fegyvereket és embereket csempészett Amerikába, mégpedig a CIA tudtával. Az amerikai kapcsolat 1988-ig tartott, amikor Washington elérkezettnek látta az időt Noriega eltávolítására, az elcsalt 1989-es elnökválasztás miatt gazdasági szankciókat vezetett be. A helyzet gyorsan háborúvá fajult, Noriegát elfogták, és mostanáig egy floridai börtönben tartották fogva.
Egy 1988-as amerikai szenátusi meghallgatás során az érintettek elismerték, hogy a Noriega-ügy az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb külpolitikai melléfogása volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.